A monopolizált műtárgy-kereskedelem és a korlátozott egyéni utazási rendszer idejéből fennmaradt jogszabályok akadályozzák a hazai műtárgypiac mozgásterét. Eszerint – értékhatártól függetlenül – ma is engedélyhez kötött minden 50 évnél régebbi műtárgy határon túlra szállítása. Ez azt jelenti, hogy a vámhatóság meghurcolhat bárkit, akinek a csomagjában ellenőrzéskor felfedeznek egy ezüst kiskanalat, ha az – jóllehet értéke nem éri el az ezres nagyságrendet sem – a nagymama stafírungjából származik. Megalázó helyzetekről tudnak a régiségkereskedők, akik állítják, hogy e rendelkezések csak a legális kereskedőket fenyegetik, míg a profi csempészet virágzik. A Magyar Műtárgy- és Régiségkereskedők Országos Szövetsége több alkalommal kezdeményezte ezen előírások felülbírálását, EU-konformmá alakítását, de mint Nagyházi Csaba, a szövetség elnöke a Figyelőnek elmondta, érdemi választ nem kaptak az illetékesektől. Az EU hasonló előírása szerint az uniós határokon kívülre történő szállítás esetén az engedélykötelesség értékhatára 150 ezer euró, ami Nagyházi szerint összhangban van a piaci árakkal. Ugyanakkor az EU-n belül ezen értékhatár felett elég a kísérő okmány, és nincs engedélyeztetési kötelezettsége a nem védett alkotásoknak. Kiskorúnak tekintik a hazai hatóságok a műtárgypiac szereplőit, s nem veszik észre, hogy a jó magyar tárgyakat nem kell félteni a külpiaci versenytől. Azok utazási iránya már megfordult, és ma már több jó művészeti alkotás jön vissza az országba, mint ahány az ellenkező irányba tart. Ezt a muzeológusok is kezdik felmérni, amire az is utal, hogy a Nemzeti Galéria a védett alkotások számát a közelmúltban 8 ezerről 800-ra csökkentette.
A szakma másik szívfájdalma a követői díj és járulék, amelyek köszönőviszonyban sincsenek az európai szabályozással. A harmonizációra vonatkozó javaslataikra az ígért határidőre, szeptember végéig nem érkezett válasz a Szerzői Jogvédő Hivataltól.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
