Gazdaság

Új a Nap alatt

New York toronyházai közelebb vannak a Naphoz, mint Athens kertvárosi építményei, de ebből nem vonhatunk le messzemenő következtetéseket, még akkor sem, ha a Georgia állambeli városkából származó R.E.M. 13 számot felvonultató albumának első opusa a „Nagy Alma” becenevet viselő metropoliszról szól.


Új a Nap alatt 1

Az előzetesen megismert Leaving New York című városi himnusz már előlegezte az új mű eszköztelen, leginkább az Automathic for the People akusztikus elemeit megidéző világát, de az első „teszthallgatáson” világossá vált: valójában olyan jól szerkesztettek a kompozíciók, annyira átsüt rajtuk a művészi megformáltság, hogy a végeredményt igen meggyőző teljesítményként kell az olvasók figyelmébe ajánlanunk. A „kevesebb több” elvét alkalmazó lemezen a megfelelő helyekre illesztett effektek, hammond orgona betétek, és „szőnyegek” új hangsúlyokat, sőt új dimenziókat adnak ehhez a kerek egészként felfogható alkotáshoz. Az Around the Sun „megosztó” lemez, vannak, akik a csapat legjobb munkájának kiáltották ki, sokan vérszegény teljesítménynek tartják. Utóbbiak bizonyára az olyan népszórakoztató slágereket hiányolják, mint a „balalajkára hangszerelt”, Losing My Religion, vagy az Imitation Life.

Az Around the Sun egységes zenei világa, kiegyensúlyozott, lassú tempója próbára teheti a visszahívható dallamokra hagyatkozó befogadást, az albumot tehát óvatosan kell megközelíteni, ahogy a Napot is. „Nem lehet egy lemeznyi dalt csak úgy a saját útjára engedni, de ugyanakkor hagyni is kell, hogy a zene megalkossa a saját jelentését” – nyilatkozta Micahel Stipe.

A Vote for Change elnevezésű, Bush-ellenes megmozdulásokon rendszeresen agitáló R.E.M. január 22-én Budapesten is fellép, nem árt tehát tanulmányozni az új lemezt, mert ha a zenekar a Best of lemezéről is képes volt olyan slágereket lehagyni, mint a Drive, és a Shiny Happy People, akkor valószínűleg a koncert sem lesz kívánságműsor.

R.E.M.: Around the Sun. Warner • 55 perc, 13 szám. Poptőzsdei árfolyam: ****

A 2002-ben, Vancouverben elkezdődött munkálatokat
a zenekar a Bahamákon folytatta, ami azt a tételt bizonyítja, hogy a jólét és a komfort egy idő után kifogástalan melankóliát eredményezhet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik