Gazdaság

Magyar sikerek

Elektromos roller és teherszállító eszköz, valamint kerékpár hajtására alkalmas motor is egyben az a szerkezet, amelyet Dőry Zsófia szentendrei gimnazista fejlesztett ki; a találmányt nemrég különdíjjal tüntették ki az Európai Unió által szervezett Fiatal Tudósok Európai Versenyének dublini döntőjében. Az eScart olcsó, energiatakarékos és kényelmes jármű, s mint ilyen környezetbarát szállító- és közlekedési eszköz, amely magától haladó kézikocsivá és erőgépként működő bicikli-utánfutóvá is alakítható. Az eScart ezenkívül mindig alkalmazkodik „gazdája” sebességéhez: lassításnál automatikusan fékez és megáll, gyorsításnál pedig felveszi a tempót. Ráadásul nemcsak csomagok számára van hely rajta; a kormány alatt kesztyűtartó is található, amelyben térképet, mobiltelefont, műholdas helyzetmeghatározó eszközt, papír zsebkendőt, vagy éppen szendvicset lehet tárolni.


Magyar sikerek 1

A fejlesztő és járgánya. Különdíjjal ismerték el a kézikocsi-bicikli-utánfutót.

Magyarországot négy fiatal képviselte az Európai Bizottság által 16. alkalommal megrendezett dublini versenyen – a százegy magyar ötlet közül végül az a három projekt vehetett részt az írországi döntőn, amely elnyerte a Magyar Innovációs Szövetség által szervezett Országos Ifjúsági Tudományos és Innovációs Verseny első díját.

A dublini döntőn az eScart érte el a legnagyobb sikert: elnyerte az integrált áramkörök gyártására specializálódott Analog Devices által a legkiemelkedőbb technológiai megoldásért felajánlott különdíjat. A másik két magyar pályamű az orvostudományok terén mutatott jól hasznosítható ötleteket: Berek Krisztina fejlesztése a szívizom sejtjeiben folyó ionáramok, illetve az általuk okozott szívritmuszavarok vizsgálatában játszhat szerepet. Bártfai Bálint és Erő Zsolt pedig olyan eljárást fejlesztettek ki, amely a röntgenfelvételekhez hasonló kétdimenziós képszeletekből képes rekonstruálni háromdimenziós geometria modelleket. Így lehetőséget teremt az anatómiai struktúrák valóságbeli másolatának gyors és egyszerű létrehozásához, aminek segítségével olcsóbb orvosi protézisek állíthatók elő.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik