A jegybanki függetlenséget

a költségvetés, illetve a pénzpiacok szempontjából is meg lehet közelíteni. Az előbbi szerint az állam a magas kamatok miatt tavaly mintegy 220 milliárd forint többletkiadásra kényszerült. Mi mindent lehetett volna kezdeni ezzel a pénzzel?! – tárja szét a karját a pénzügyminiszter. De mennyivel többe kerülne, ha egy drasztikus kamatvágás nyomán egyszerre indulnának kifelé a „forró pénzek”, és bedőlne a forint árfolyama – vághat vissza a jegybank elnöke.

Azt, hogy mi lenne az ideális kamatszint, éppúgy csak találgatni lehet, miként azt is, hogy az MNB elnökének és monetáris tanácsának szakmai döntéseiben szerepet játszik-e, s ha igen, mennyiben, a politika. Ám megfordítva a logikát, azon is eltöprenghetünk, hogy a hétfői 50 bázispontos vágást mennyiben indokolják a reálgazdasági folyamatok, s mennyiben a politikai nyomás. S ez utóbbi meddig erősödhetne, ha a monetáris tanács tagjait a jövőben a kormány előterjesztése alapján választanák ki?

A jegybanki függetlenség nem valami misztifikált öncél. Egyebek mellett ennek elméleti megalapozásáért kapott az idén közgazdasági Nobel-díjat Finn Kydland és Edward Prescott, bemutatván, miként térítik el a hosszú távú, megalapozott irányoktól a gazdaságpolitikát a napi érdekek. Kellenek a stabilizáló ellensúlyok, az intézményesült garanciák. Ilyen a jegybanki függetlenség is, amire ma az EU talán még az Egyesült Államoknál is nagyobb hangsúlyt fektet.

Az már csak hab a tortán, hogy a kormányzat tervezett beavatkozása nem a feltételezett problémára ad választ. A monetáris tanács döntései ugyanis biztosították a forint stabilitását, még ha nem is a kormány által kívánatosnak tartott árfolyamszinten – ami azonban a statisztikai adatok tanúsága szerint korántsem okozott jóvátehetetlen károkat az exportőröknek. Átmeneti zavarokat legfeljebb a jegybank elnökének kommunikációja idézett elő, amin nem feltétlenül változtatna a közvetlen környezetének az átalakítása.

Ha belegondolunk, sajátságos, hogy a legkomolyabb forintzűrt az váltotta ki, amikor a kormány és a jegybank egyetértett. Az „eredendő bűnt”, az árfolyamsáv eltolását, Medgyessy Péter és Járai Zsigmond – egyébként a törvénynek megfelelően – közösen hozták össze.