Legutóbbi, múlt heti ülésén az Európai Bizottság és a tagállamok szakértőiből álló áfabizottság a várakozásokkal ellentétben végül mégsem tűzte napirendre az egyszerűsített vállalkozási adó (eva) kérdését, amellyel kapcsolatban Brüsszel korábban komoly fenntartásokat fogalmazott meg. A tervbe vett vitát azért kellett elnapolni, mert az Európai Bizottság szakértőinek nem volt elég idejük egy, a magyar Pénzügyminisztérium (PM) által nemrég megküldött, az eva elbírálása szempontjából perdöntő dokumentum áttanulmányozására.
Az említett pénzügyminisztériumi információ a Figyelő értesülései szerint arra a kulcskérdésre felel, hogy az eva-rendszerben adózók áfabefizetései terén mérhető különbség mutatkozik-e a többi adózóhoz képest. Mint emlékezetes, Frits Bolkestein belső piaci biztos még májusban azért emelt kifogást az eva ellen, mert arra az előzetes következtetésre jutott, hogy az ezen adónemet választó kis- és középvállalkozások kevesebb általános forgalmi adót fizetnek, mint ha a rendes szabályok vonatkoznának rájuk. A kevesebb adó fizetése nemcsak azért zavarná Brüsszelt, mert a tagállamoknak az uniós kasszába irányuló befizetéseinek alapja döntően az áfa, sokkal inkább azért, mert kisebb forgalmiadó-teher esetén a szóban forgó vállalkozások előnyt élveznének az unió más államaiban adózó versenytársaikkal szemben. A PM a Brüsszelnek átadott kimutatásban tételesen összehasonlította az evások 2002-es és 2003-as áfabevallásait, hogy eloszlassa a kételyeket.
Akárhogy is alakul a bizottsági vizsgálat, a mostani halasztás után Magyarország és az evások lélegzetvételnyi szünethez jutnak – az egyszerűsített vállalkozói adó előreláthatólag 2005-ben már biztosan érvényben marad -, hiszen az uniós áfabizottság valószínűleg csak jövőre ül össze újra. Így az eva addig nem is kerül napirendre.
Az úgynevezett 6. közösségi áfa-irányelv lehetőséget ad a tagállamoknak arra, hogy kis- és középvállalkozásaiknak egyszerűsített adózási formát kínáljanak, ami többnyire valamiféle átalányadót jelent. „A fizetendő forgalmi adó összege azonban nem lehet más, mint amit egyébként is fizetnének” – hangsúlyozta egy korábbi nyilatkozatában Jonathan Todd, a belső piaci biztos szóvivője. Todd akkor azt is leszögezte, hogy Brüsszelnek nem célja az eva-rendszer eltörlése.
