Gazdaság

Töretlen bővítés

Bulgáriához hasonlóan Romániának is változatlanul 2007-es csatlakozást ígér az Európai Bizottság.

Bulgáriát és Romániát az Európai Bizottság továbbra is egy párnak tekinti – derül ki a Brüsszel által a két uniós tagjelöltről a múlt héten közzétett éves jelentésekből. A csatlakozási tárgyalásokat már hónapokkal ezelőtt lezáró Szófiának tehát be kell várnia Bukarestet, amelynek még három tárgyalási fejezetet nem sikerült kipipálnia a lassan négy éve zajló tárgyalásokon: a környezetvédelmet, a versenypolitikát, valamint a bel- és igazságügyi témakört.

A bizottság a rövid idő ellenére elképzelhetőnek tartja, hogy Románia az év végéig képes lesz befejezni a tárgyalásokat, és 2007 januárjában Bulgáriával együtt beléphet az unió kapuján. Továbbra is nyitott az a opció, hogy a csatlakozási szerződést a jövő év elején aláírják. A bolgár és a román csatlakozási szerződés szövegtervezete ugyanakkor tartalmaz egy záradékot, amely a tárgyalásokon vállalt kötelezettségek elhanyagolása esetén lehetővé teszi az Európai Unió számára, hogy egy évvel elhalassza a bolgár és román csatlakozást. Ilyen veszély egyébként elemzők szerint elsősorban Bukarestet fenyegeti, amelynek még mindig kritikus mértékű az elmaradása a felkészülésben. A Romániáról szóló idei jelentés a korrupció mellett a sajtószabadság ellen intézett támadásokról is rosszallóan nyilatkozott. Először ismerte el viszont az Európai Bizottság működőképes piacgazdaságnak keleti szomszédunkat, és a reformok „nagyon határozott végrehajtásától” teszi függővé azt, hogy az ország képes lesz-e megbirkózni a belső piac támasztotta kihívásokkal (a felvétel második gazdasági kritériuma).

Brüsszel a múlt héten Horvátországnak és Törökországnak is jó hírrel szolgált. Horvátország februárban vagy márciusban vághat neki a felvételi tárgyalásoknak, ám a bizottság a mostani bővítés tapasztalataiból okulva sokkal szigorúbb feltételeket szab majd Zágrábnak. A horvátoknak már a tárgyalási fejezetek megnyitásához is komoly előrehaladást kell felmutatniuk az uniós joganyag elfogadásában és végrehajtásában. Ami pedig Törökországot illeti, az Európai Bizottság az előzetes várakozásoknak megfelelően a felvételi tárgyalások megkezdését javasolta, ám olyan biztosítékok beépítésével, amelyek nem teszik automatikussá a török tagságot. A tárgyalások megkezdésének tényleges időpontjáról, miként az európai bizottsági ajánlásról, decemberben Brüsszelben döntenek a tagállamok. A bizottság mindenesetre előrevetítette, hogy a tárgyalások nem érhetnek véget, mielőtt az EU a 2014-től kezdődő hétéves pénzügyi tervről meg nem állapodik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik