Gazdaság

Új való világ


Új való világ 1

Üdítő színfolt a versenyzést, küzdelmeket és sokszor vérfürdőt is középpontba állító számítógépes játékok körében egy olyan szoftver, amely – a szó jó értelmében – hétköznapi: nem kell mást tenni, mint emberek életét irányítani. A műfaj megteremtője a 2000-ben megjelent The Sims volt, amely minden idők legsikeresebb számítógépes játékának bizonyult: az alapjátékból és a hozzá később megjelenő kiegészítő csomagokból több mint 40 millió példány kelt el eddig. Az ötlet egyszerű és bonyolult is egyben: szervezzük meg egy személy, vagy egy család életét, felügyelve őket a nap 24 órájában. Hozzuk meg a döntéseket a lakberendezéstől a szabadidő eltöltésén át a családalapításig, válasszunk karriert, ismerkedjünk és barátkozzunk másokkal is.


Új való világ 2

Ilyen sikeres játék után persze – a hatalmas várakozások miatt – kockázatos egy második verzió megjelentetése: a szoftvert fejlesztő Maxis és az azt forgalmazó Electronic Arts azonban olyan újdonságokkal is szolgál, amely talán a legfanatikusabb rajongók álmaiban sem szerepelt. A teljesen felújított grafikus rendszer és a kibővített lehetőségek mellett a biológiai és pszichológiai elemek bevonása segíti az életszerűséget. A játékban szereplőknek- azaz a Simeknek – érzelmeik, emlékeik, vágyaik és félelmeik vannak: a program fejlesztői számos pszichológiai elmélet alapján építették fel a Simek reakcióit. Kis barátainkat a bölcsőtől a sírig kísérhetjük el, sőt még azon is túl, mert a beépített „genetika” segítségével a gyermekek öröklik szüleik tulajdonságait.

Az új játék világszerte, így Magyarországon is múlt héten került az üzletek polcaira: iparági vélemények azt is elképzelhetőnek tartják, hogy az eladott példányok száma már karácsony előtt túllépje a 2,5 milliós határt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik