Nálunk is növekvő igény mutatkozik az olyan szolgáltatásokra, mint a háztartási vagy kerti munka, a gyerekfelügyelet.
Harmincas anyuka panaszkodik: „Állásba menni nem tudok, mert jön a második gyerek. A szomszédhoz járok át mindennap, kitakarítok és megfőzök, de most is ugyanannyit fizet, mint két éve, ha fizet egyáltalán, s még neki áll feljebb, ha egyszer-egyszer nem érek rá. Olyan munkát kellene keresnem, amit otthon is el tudok végezni.”
BŐSÉGES KERESLET. Egy tavalyi felmérés szerint a háztartások majdnem egyötöde nyújt más háztartásnak valamilyen ház körüli vagy személyes segítséget. Igaz, sok esetben ezt inkább a szociális kapcsolatok, semmint az anyagi helyzet erősítése érdekében teszik. Mindenesetre ezekre a szolgáltatásokra bőséggel mutatkozik kereslet: a megkérdezettek 44 százaléka nyilatkozott úgy, hogy igénybe venne (vagy éppen vett is már) valamiféle szolgáltatást otthonában, legyen az személyi segítés, háztartási vagy kerti munka, vagy éppen gyerekfelügyelet. A gond az, hogy az ilyen munkakapcsolatok alig-alig tehetők hivatalossá: a jelenlegi magyar szabályok szerint ugyanis legalább az egyik félnek rendelkeznie kell valamiféle vállalkozási engedéllyel, márpedig ezeknek a tevékenységeknek a volumene gyakran nem éri el azt a szintet, hogy megérné céget alapítani.
A tartalék
Magyarországon ma 567 ezer 14 és 59 év közötti, valamint 784 ezer 60-74 éves férfi és nő alkotja azt a népes csoportot, akiket a világon semmi nem akadályoz abban, hogy hivatalosan munkát vállaljanak, még sincs rájuk szükség – derül ki az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OF A) kutatásából. Ez az összesen több mint 1,3 millió ember egészséges, idejét nem köti le folyamatosan ápolandó, kiskorú gyermek vagy más családtag. Egy részük (körülbelül 350 ezren) munkanélküliek, nagyobb hányaduk azonban a hivatalos munkaerőpiacról már teljességgel kiszorult inaktív. Frey Mária, a Foglalkoztatási Hivatal kutatási részlegének tudományos tanácsadója szerint ugyanakkor ezen 1,3 milliónál kevesebb is, több is lehet a magyarországi munkaerő-tartalék. A fenti becslés ugyanis az időmérleg-felvételek alapján született, de arról például nem rendelkezünk információval, hogy ezeknek az embereknek mekkora hányada akar valójában dolgozni. Másfelől, mint a kutató felvetette, a tanulmányban a 15 évesnél fiatalabb gyermekkel rendelkező nők meglehetősen nagy számú csoportját nem vették figyelembe.
Magyarországon ezek legtöbbje még meglehetősen gyerekcipőben jár, mind az elterjedtségüket, mind a jogi háttér kidolgozottságát tekintve, jóllehet a szaktárcának már évek óta léteznek erre vonatkozó programjai. Ám azok korántsem terjednek ki minden atipikus formára: jelenleg a távmunka bővülését segítő pályázatok futnak, az utóbbi években pedig a részmunkaidős foglalkoztatás elősegítésére mutatkoztak törekvések. Ezeknek azonban általában határt szabnak a Munkaerő-piaci Alap anyagi lehetőségei.
Az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) kutatása szerint összesen több mint 1,3 millió ember van ma Magyarországon, akinek a munkaerő-kapacitása valamilyen ok miatt parlagon hever (lásd külön). Közülük – nem meglepő módon – sokan végeznek valamilyen jövedelempótló, fizetett munkát, és körükben ugrásszerűen megnő a saját háztartásban végzett, illetve a más háztartásoknak, segítségképpen nyújtott munka mennyisége. Ez utóbbi tevékenységek között a férfiak esetében az építkezés, lakáskarbantartás, a nőknél pedig a háztartási munka és a gyermekgondozás a legjellemzőbb.
Az mindenestre bizonyos, hogy ha sikerülne a háztartások különféle szolgáltatások iránti igényét, valamint ezeknek a jelenleg zömében informális, vagy éppen illegális kínálatát összekapcsolni, és becsatornázni a hivatalos foglalkoztatás medrébe, érezhetően csökkenne a kimutatott munkanélküliség mértéke az országban. Társadalmi haszna is lehetne annak, ha „kifehéredne” a bébiszitterek, bejárónők és magántanítók tevékenysége. Így ugyanis lehetőség nyílna ezen munkavállalók érdekeinek a védelmére.
ÚTKERESÉS. „A nem hagyományos formában munkát vállalók érdekképviseletét illetően a szakszervezeteknél egyelőre csak útkeresés folyik” – ismeri el Borbély Szilvia, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) munkaügyi szakértője. Érthető, hiszen az önfoglalkoztatottak „rejtőzködő életet” élnek mind ágazati, mind makroszinten. Márpedig az atipikus munkavállalókat számtalan veszély fenyegeti: Borbély első helyen azt említi, hogy ezek az emberek elesnek a társadalombiztosítási juttatásoktól. Kellő érdekképviselet és ösztönzés híján sem a munkavállalók, sem a munkaadók nem éreznek késztetést arra, hogy a jogosultság alapjául szolgáló járulékokat befizessék.
Példás európaiak
Több európai államban, így Franciaországban, Belgiumban, és Németországban is folytak olyan programok, amelyek a tartós munkanélküliek és inaktívok számára tették lehetővé különféle lakossági szolgáltatások nyújtását, hivatalos formában. A gyakorlatilag állami munkaerő-kölcsönzést megvalósító belga projektben például a lakosság szolgáltatási csekkeket vásárolhatott 7,45 euróért az erre a célra alapult szolgáltatási ügynökségektől, és ezzel a csekkel fizethettek az ügynökség által hozzájuk „kiközvetített” embereknek. A munkavállalók a csekket szintén az ügynökségnél válthatták be a vásárlási értéknél kisebb összegre, 4,1 euróra; a különbözet az ügynökség működési költségeit, s a különféle társadalmi terheket fedezte.
Az adóbevételek emelkedésében reménykedőknek ugyanakkor nem szabad elfelejteniük, hogy ezeknél a munkavállalóknál fokozott mértékben működik a jól ismert szegénységi csapda: vagyis egészen addig nem állnak be a hivatalosan dolgozók sorába, amíg ez az összjövedelmük csökkenését idézi elő, például a munkanélküli-segély elvesztésén keresztül. Úgy kellene tehát kialakítani a munkavállalásuk feltételeit, hogy összességében nekik és alkalmazóiknak is megérje a hivatalos formát választani a jól bejáratott informális, illegális helyett.
