(kormány)programot terjesztett elő a héten Gyurcsány Ferenc, még miniszterelnök-jelöltként. Érthetően. Másfél évre a mégoly ambiciózus politikus sem tervezhet konkrét, merész átalakításokat. Azt, hogy az új kormány nem vállalkozik a koalíció létrejöttekor célul tűzött strukturális, államháztartási reformok továbbvitelére (helyesebben megkezdésére), persze eddig is lehetett sejteni. A közigazgatási és az egészségügyi átalakítások lendülete már korábban kifulladt, a Gyurcsány-kormány csak leállítja az utóvédharcokat, amikor felhagy a közvélemény számára amúgy is inkább negatív töltetű, lejáratott reform szó ismételgetésével. Várható, hogy a krónikusan forráshiányos egészségügyben a helyi kezdeményezések előbb-utóbb „alulról” kényszerítenek majd ki valamilyen átfogóbb változást, miként a megyerendszer átalakítása is megvalósulhat de facto az uniós pályázati rendszerhez való alkalmazkodással. Legfeljebb nem ebben a választási ciklusban.
A koalíciós pártok jelen helyzetében Gyurcsány így arra vállalkozhatott, hogy megállítsa az eróziót a baloldali választói tábor körében, felépítse magát mint konszenzusteremtésre, egyben döntésre képes közvetítőt a szocialisták és a szabad demokraták között, felvillantva a reményt, hogy 2006-ban mégsem kell távozniuk a hatalomból. Határozott üzenetek mentén szélesen markolt a célokból.
Ha a Lendületben az ország! című dolgozatot ezen szempontok alapján nézzük, akkor először is észre kell vennünk, hogy a miniszterelnök-jelölt alaposan kihasználta a részben kényszerből rendelkezésére álló, egy hónapos interregnumot. Elődjéhez képest érzékelhető volt a felpörgetett munkatempó, a nagyvállalati menedzsment módszerek alkalmazása a közigazgatásban: összetartás, a döntéshozatal előtti titkosítás, konzultáció széles körben, hogy mindenki magáénak érezhesse az elkészült programot. A kiszivárogtatás megakadályozása – de legalábbis sikeres késleltetése az utolsó pillanatokig – új jelenség az MSZP fejlődéstörténetében. A jelek szerint ezzel el lehetett érni, hogy a párton belüli érdekcsoportok ne az egyes részletekről kezdjenek el egymással vitázni, hanem magukénak érezzék az egészet. Az első felmérések szerint Gyurcsány megítélése és elfogadottsága a koalíciós pártok táborában jelentősen javult az elmúlt három hét alatt. Ez a pillanatnyi helyzet.
A másik cél, a baloldali sorok rendezése, már összetettebb feladat. A kormányprogram értékeiben és szóhasználatában is sokat vesz át az MSZP elnöki tisztségére pályázó Hiller István nevével fémjelzett, Az új magyar szociáldemokrácia címet viselő vitairatból. Ez utóbbi tudatosan vállalt preferenciákat sürget, az előbbi pedig világossá teszi, hogy a szocialisták kommunikációja a jövőben nem engedi balról előzni az ellenzéket. Ám miközben a program markánsan baloldali célokat fogalmaz meg, az érzelmi töltet mellé nem rendel forrásokat. A szimbólumok és a valóság viszonyára jelzés értékű a bankadó rövid, ám mozgalmas karrierje: a „fizessenek a gazdagok” elv demonstrálása, a gyors megegyezés a piaci szereplőkkel, majd a kiskapuk biztosítása a szektor egyes kárvallottjainak a végül előterjesztett adótörvényben.
A kommunikációs váltás egészében is markánsabb, mint a tényleges átrendeződés a költségvetési adóbevételekben. Megjelölt céljai érvényesítése érdekében a hétfőn hivatalba lépő Gyurcsány-kormány kísérletet tehetett volna arra, hogy határozottabban belenyúljon az adórendszerbe, ne rekedjen meg az szja-nál. Mind a kormányprogram, mind a szocialista vitairat kiemelten hangsúlyozza például a munkahelyteremtés fontosságát, a beruházások ösztönzését. Amit azonban az adópolitikában ebből megvalósít, annak inkább szociálpolitikai hangsúlyai vannak (a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásának segítése), semmint a versenyképességet javító elemei. Sem a munkaadói járulékok, sem a tb-terhek, sem az áfakulcsok nem enyhülnek. Az üzleti, vállalkozói szféra nem kap segítséget ahhoz, hogy megoldja a kormány foglalkoztatási célkitűzéseit.
Lehet persze arra hivatkozni, hogy a konvergencia program vállalása, a 2010-es euró-bevezetési céldátum érvényben tartása, ebből adódóan a büdzsé állapota nem teszi most lehetővé a központi bevételek szerkezetének újragondolását. Ám ettől még reális veszélynek tűnik, hogy a preferáltnak jelölt rétegek nem fogják jelentősen érzékelni a „helyzetbe hozásukat”, sem a munkaerőpiacon, sem más területeken.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
