 |
Hazánk uniós csatlakozása óta, főleg a jutányos – de nem feltétlenül fapados – légi járatok komoly választékának hála, mind gyakrabban hallani magyar szót Németország legnagyobb városában. Mint praktizáló idegenvezető állítom: honfitársaink sokszor a fejükhöz kapnak, hogy bizony kár volt az NDK összeroppanása óta elhanyagolni Berlint. A 3,5 milliós metropolis nem csupán a politikai élet központja, hanem a kultúra fellegvára is. Szorgalmas koncert-, színház- és kiállítás-látogató maga Klaus Wowereit is, aki három esztendeje kormányzó főpolgármestere a Spree-citynek. A születésnapi tortáján hamarosan 51 gyertyát elfújó SPD politikus negyedszázada vesz részt aktívan Nyugat-Berlin, majd a fal leomlása után Nagy-Berlin kommunális igazgatásában.
A főpolgármester megválasztásakor „huszáros bátorsággal” nyilvánosságra hozta, hogy a saját neméhez vonzódik. Döbbenet, majd taps. Párizs után Berlin a második európai főváros, amelynek irányítója őszintén vállalja homoszexualitását. Akkoriban, 2001-ben ünnepelték (a hivatalosan 1947-ig létezett) Poroszország alapításának 300. évfordulóját. A háborús kedvű porosz királyok, császárok 1701-től két vérfürdő között azért toleranciáról is tanúbizonyságot tettek, befogadva a francia hugenottákat éppúgy, mint az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc menekültjeit.
 |
| Klaus Wowereit. Berlin főpolgármestere vállalja másságát. |
Nos, ebből a „másság” iránti toleranciából a baloldali irányítású Berlinben a XXI. században sincs hiány. Akik kritizálják a szociáldemokrata-demokratikus szocialista (SPD-
PDS) koalíciót, azok nem Wowereit „melegségével” érvelnek, hanem valódi és súlyos problémákra mutatnak rá. Csupán egy csokor a régi-új német főváros legégetőbb gondjai közül: a munkaképes lakosok 17-18 százaléka állástalan, mintegy 500 ezren élnek különböző segélyekből. Hála az – elméletileg pórázra és szájkosárra kötelezett – ebeknek, napi 10-12 tonna kutyaürülék landol az egyre silányabb állapotú, amúgy is piszkos utcák aszfaltján és a parkokban. Miközben a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelem szellemében, közel félezer objektumot – nagykövetségek, rezidenciák, repterek, pályaudvarok, laktanyák – óriási anyagi áldozatokkal őriznek, addig az amúgy is túlterhelt rendőröknek sok helyütt se korszerű szolgálati autója, se golyóálló mellénye nincs. Már a kétmillió berlini járműtulajdonos kordában tartása sem könnyű feladat a parkolóhely-hiányos metropolisban, így a bel- és külföldi bűnözők vidáman „dolgozhatnak”. Kőhajításnyira a „Vörös Tanácsházától”, Wowereit munkahelyétől a Museuminselen – vagyis a tartományi jogú főváros idegenforgalmilag legfrekventáltabb helyén – évek óta sportot űzök abból, hogy összeszámlálom, éppen hány zsivány fosztja le 50 eurós alapon a klasszikus „itt a piros, hol a piros” játéknak álcázott csalással a balga turistákat; legutóbb 37 „játékos” fedeztem fel. A kékszirénások, ha szét is ugrasztják őket, elvegyülnek a művészpiac forgatagában, majd hamarosan visszatérnek törzshelyükre, a talán legszebb berlini híd, a Schlossbrücke lábához, hogy folytassák a kétkarú rablást. Itt azért talán nem lenne helye a legendás porosz toleranciának. Az elmúlt három esztendőben sem megoldott fájó gondok ellenére a kitűnő szakács, táncos, focista valamint könyvmoly hírében álló Wowereit népszerű Berlinben.
