Gazdaság

Következetlenséggel nem

vádolható Gyurcsány Ferenc. A szocialisták miniszterelnök-jelöltje már egy hónappal ezelőtt, az ország első számú vezetőjének szerepére készülve bejelentette: a szegényebbeknek az eddiginél többet juttat, s inkább azok terheit növeli, akik jómódban élnek. A kétkulcsos személyi jövedelemadó meghirdetése már ezt a szándékot tükrözte, s ugyanezt a politikát „zenésíti meg” a bankok fokozottabb megadóztatásának múlt héten bejelentett terve.

A hazai pénzintézetek 2003 óta dúskálnak a profitban, aminek zöme ráadásul leginkább az állami támogatások által fűtött lakáshitel-boomnak és a magas jegybanki alapkamatnak köszönhető, így a kormányfő-jelölt és csapatának logikája szerint a bankoknak a többi piaci szereplőnél némileg többet illik fizetni az ország közös kasszájába. Szép gondolat. Ám ami a politikusok és a választópolgárok százezrei fülének jól hangzik, attól a gazdaság szereplői esetleg felszisszennek. Az ötlet – túl az alkotmányossági, versenysemlegességi aggályokon – azért is problémás, mert Magyarország nagymértékben rá van utalva a külföldi forrásokra, a működőtőke-beáramlás terén és a részvénypiacon egyaránt. A befektetők megnyeréséhez pedig a vonzó kulcsok mellett kiszámítható, stabil szabályozás is szükséges. A bankok a leendő Gyurcsány-kormány belépőjét aligha értékelik pozitívan, és – általában véve – az üzleti szféra felé sem tett túl sok gesztust a kormányfő-jelölt. Mindez a következő választásokon ugyan szavazatokat hozhat a szocialistáknak, de – ha nem párosul a versenyképességet növelő intézkedésekkel – csapás lehet a gazdaságnak. Vélhetően ezért ódzkodnak a tőke fokozottabb megadóztatásától a szabad demokraták, a demagóg bankárellenes politikát már évekkel ezelőtt zászlajára tűző Fidesz viszont e téren, ha csak félszívvel is, de Gyurcsány mellé állt.

A Fidesz – ellentétben a kormányfő-jelölttel – nem következetes. Az ellenzéki párt gyakorlatilag teljesíthetetlen feltételekhez köti a bankadó megszavazását, miközben kommunikációjában továbbra is hangoztatja a tőke- és bankárellenes kijelentéseket. Mindez érdekes helyzetet teremthet az elkövetkező időszakra: a két nagy párt mintha hasonló – erősen baloldali töltetű – gazdaságfilozófiával készülne a következő választásokra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik