Költségvetési vagy kommunikációs szempontból van-e nagyobb jelentősége a bankadónak?
– Engem a költségvetési szempont érdekel. Látszólag nem tűnik soknak a 30 milliárd forint, ám ez például egy nagyváros éves költségvetése, fel lehetne belőle építeni az összes hiányzó tornatermet Magyarországon. Most már tudom, hogy időnként pár százmillió forintért késhegyre menő vitát folytatnak a miniszterek és a polgármesterek. Szükségünk van erre a pénzre.
– Mikor tisztázódik, hogy ezt a 30 milliárdot miként hajtják be a bankoktól?
– Én majdnem minden megoldást el tudok fogadni, amely a bankok nyeresége terhére biztosítja ezt a forrást, amely törvényes, s amelyben a források rendelkezésre állása nagy biztonsággal tervezhető.
– De mi történik akkor, ha a bankok áthárítják a terheket a lakosságra?
– Túlságosan sokan állnak sorba azért a pozícióért, amelyet a legnagyobb bankok elveszítenének, ha elkezdik a költségeket áthárítani. Magyarországon több mint negyven pénzintézet van. Ha pedig ennek ellenére át lehet hárítani a terheket, akkor tökéletlen a verseny, hiszen a szolgáltató költségmegtérülési elvárásai dominálják a piacot, ami extraprofithoz vezet. Vagyis a bankoknak még fokozottabb felelősséggel kellene viseltetniük a közösség iránt. Ez a bankok által felhozott ellenérv tehát csak arra jó, hogy a nyilvánosság előtt gyengítse a kormányzati szándékot. Nem fog sikerülni.
– Ha a bankadó esetleg nem is, azért az árfolyamnyereség-adó már közvetlenül is érinti a lakosságot. Medgyessy Péter tavasszal azt nyilatkozta a Figyelőnek: ez „elsősorban a kisbefektetőket sérti, ezért szüntettük meg, és nem is vezetjük be a következő években”. Új kormány, új filozófia?
– Azt gondolom, hogy a tőke- és a munkajövedelmeknek is adózniuk kell. Semmilyen okot nem látok arra, hogy a tőkejövedelmek bármely részét kivonjuk az adózás alól, ezért a kormány 25 százalékos árfolyamnyereség-adót terjeszt a parlament elé. A kamatadó bevezetésétől is csak a magas infláció tart vissza. Ha elérjük a maastrichti szintet, majd lehet ezen is gondolkodni. Egyébként is, a tőzsdei kereskedelmen realizált veszteség ma már elszámolható az eredménnyel szemben. Ráadásul a magyar részvénypiacot nem elsősorban a kisbefektetők aktivitása mozgatja. Tehát valóban, ez filozófiai kérdés is. Persze, soha nem állítanám, hogy ettől egy csapásra megoldódnak a költségvetés gondjai.
– Miközben a héten előterjesztendő kormányprogram baloldali fordulatot jelez, mindabból, ami eddig nyilvánosságra került, hiányoznak az üzleti szférának szóló üzenetek. Háttérbe szorult a vállalkozói terhek csökkentésének korábbi szándéka?
– Az iparűzési adó újabb 25 százaléka lesz jövőre levonható az adóalapból. Emellett olyan adó- és tb-fizetési könnyítéseket vezetünk be, amelyek a foglalkoztatás bővülését célozzák meg. A különböző fejlesztési adókedvezmények értékhatárát a szükséges beruházási volumen tekintetében leszállítjuk 100 millió forintra. Lépünk tehát ebbe az irányba is. De Magyarországon ma nem az a probléma, hogy magas a társasági adó, vagy nagyok a tőke terhei. Az a gond, hogy a munkának igen nagyok a terhei, és nagyon magas az áfa. A magyar adórendszerben ezen a két területen van baj. A tőke támogatása rendkívül intenzív volt az elmúlt években, s a vállalatokat ma már nem elsősorban adóoldalról kell segíteni.
– Vagyis helytálló az a megközelítés, hogy az új kormány a lakossági könnyítéseket az üzleti szférával fizettetné meg?
– Azt gondolom, hogy üzleti ügyekben nem érdemes találgatni, ezt ki kell számolni. Az általam ismert számok pedig azt mutatják, hogy az állam mond le a jövedelmekről, a vállalkozások terhei nem növekszenek, és marginális pontokon történik meg az átrendeződés. Megpróbáljuk kiegyenlíteni a tőke és a munka terheit.
– Kétségtelen, hogy a jólét növelése nagy kihívás a mindenkori magyar kormány számára, de ez nem függetleníthető a versenyképességi kihívástól. Márpedig e mutatók terén egyre hátrább szorulunk. Vannak tervek e folyamat megállítására?
– Egy ország akkor versenyképes, ha jön be a tőke, és ha a munkabérek növekedése a hatékonyság növekedése alatt marad. Az elmúlt és az idei év között van egy nagyon jelentős változás. Tavaly a deficitnek csak egyharmadát finanszírozta a nem adóssággeneráló finanszírozás, azaz döntően a működő tőke, az idén viszont már ennek az aránynak a kétszeresét, vagyis a kétharmadát. A működőtőke-beáramlás két év alatt megduplázódott. Ráadásul az Országos Érdekegyeztető Tanácsban zajló konzultáció eredményeként 6 százalék környéki keresetnövekedés valószínűsíthető, ami reálnövekedésben nem lehet több 1,5-2,5 százaléknál. Eközben a gazdasági növekedést 4 százalék körülire becsüljük. Ez jó. Az adóversenyről egyébként azt gondolom, hogy a közepes vagy annál gyengébben fejlett országok versenyeszköze, ennél Magyarország ma már jobban áll. A befektetők nem ez alapján döntik el, hogy idejönnek-e vagy sem.
– Meglepő volt, hogy a hét eleji televíziós nyilatkozatában Ön azzal érvelt, hogy a közigazgatási leépítésekkel el lehet kerülni a fájdalmas reformokat.
– Igen, mert a reformoknak nem az a dolguk, hogy fájdalmat okozzanak. A reform nem az, ami csak fájdalmat okoz.
– Ez különösen azért tűnt fel, mert mostanában Orbán Viktor is azt hangoztatja, hogy stabilitásra van szükség, nem reformokra, amelyek szerinte is felfordulást okoznak.
– Abban, hogy felfordulásra nincs szükség, egyetértek az ellenzék vezérével.
– Ezek után az új programban szerepet kapnak-e reformelemek? Úgy tudni, hogy a pénteki kormányülésen máris lemondanak a korábbi egészségügyi reform meghatározó elemeiről.
– Nem akarok játszani a szavakkal, mert úgy látom, hogy létezik egyfajta szómágia, és egyes félmondatokból, egy-egy szóból magára a politikára próbálnak következtetni. Ezért jobb normálisan beszélni. Korszerű egészségügyet szeretnénk, amelyben a járulékfizetők – egyenlő hozzáférés mellett – jó minőségű szolgáltatást kapnak. Erről szól szerintem az egészségügy reformja. És arról, hogy eközben megteremtsük a járulékfizető érdekeltségét abban, hogy megőrizze az egészségét. Végső soron én jó szolgáltatást akarok. Olcsóbban, hozzáférhetően. Engem azért alkalmaz az ország, hogy megoldásokat hozzak, és nem azért, hogy elmeséljem, milyen nehéz megreformálni az egészségügyet.
– Ezt az elképzelést állami forrásokból meg lehet valósítani, vagy szükség van magántőkére is?
– Persze, hogy szükség van. Abban, azt hiszem, már nincs vita, hogy a praxisok, majd a gyógyszertárak privatizálása után következzék a járóbeteg-szakrendelés privatizációja, döntően az ott dolgozó, egészségügyi szakembereknek nyújtott hosszú lejáratú hitelek segítségével. Közben pedig látom, hogy a helyi önkormányzatok átalakították a helyi kórházakat, és engedik be a magántőkét. Leegyszerűsítő és felesleges állandóan arról beszélni, hogy magán- vagy állami kézben vannak-e az intézmények. Nem elvi vitát kell ebben az ügyben folytatni. Az egészségügyben tőke van, s hogy ennek tulajdonosa egy önkormányzat, vagy egy magánszemély, az önmagában se nem jó, se nem rossz. Itt nagyon fontos szabályozási, fogyasztóvédelmi feladatok vannak, erre kell koncentrálni.
– Az idei államháztartási hiány mértéke miatt az egész konvergencia program borulhat – a JP Morgan a héten máris 2012-re tolta ki előrejelzésében az euró hazai bevezetésének dátumát. Ön szükségesnek tartja a 2010-es céldátum felülvizsgálatát?
– Ebben az évben valóban nagyobb a hiány, mint amit terveztünk, a GDP 5,1-5,3 százaléka. Ez azt jelenti, hogy ha tartani akarjuk a konvergencia programot – márpedig tartani akarjuk -, akkor a következő években a tervezett évi fél százalékpontnál nagyobb mértékben kell csökkentenünk a deficitet. Ahhoz, hogy 2010-ben bevezethessük az eurót, utoljára 2007-ben lehet 3 százaléknál magasabb a hiány, feltehetőleg 3,5 százalék körüli. Azt tudom mondani, hogy jövőre nagyobbat fogunk lépni, mint 0,5 százalékpont. Tartani kell a jó irányt. A 2007-es céltól 1,6-1,7 százalékpontos távolságra vagyunk. Ez hárommal osztva, évi 0,6 százalékpontos lépéseket jelent. Ez egy korrekt program, „soft landing”, azaz puha földet érés. Tudjuk, hogy 2008-ra talajt kell fognunk. Magyarországnak az az érdeke, hogy ragaszkodjon a kijelölt pályához. Hétfőn ezt külföldi elemzőknek is elmondtam, akiket Londonból hívtam meg.
– Általában nem a tervezéskor, hanem a parlamenti viták menetében, a politikai igények következtében puhul fel a költségvetés. Meg tudja-e ezt akadályozni?
– Téves ez a beállítás, az idén sem a politikusok „puhították” fel a hiányt 5,1-5,3 százalékra. Régről hozott hibák és az uniós csatlakozás következményei miatt pontatlan volt a költségvetési tervezés. Nem az történt, hogy volt egy jól megtervezett 4,6 százalékos államháztartási hiánycél, és utána a politika engedve a pártok és a frakciók nyomásának még kiengedett a rendszerből 120-150 milliárd forintot. A költségvetés folyamatos korrekciója 2003 nyara óta zajlik. Azt remélem, hogy a mostani előrejelzéssel végre befejezzük. Ami pedig a jövő évi vitát illeti, nagyon felelősségteljes politikusokat látok a mi oldalunkon, akik persze többet akarnának költeni, de így van ez minden családban. Apám állandóan több „fröccspénzt” akart magának, de ettől még nem gondoltam, hogy rossz apa.
– Nem is olyan régen az MSZP egyik vezetői fórumán Ön feltette a kérdést: Mondjátok meg, mi a baj velem!
– Ez éppen egy éve volt.
– Hogyan változott azóta a viszony a tisztújítás előtt álló párt meghatározó személyiségeivel?
– Partneri, és ebből adódóan együttműködő a viszony. Nagyon jelentős átalakulás zajlott le az elmúlt évben. Azok, akiknek egy éve fel kellett tenni a kérdést, hogy velem vagy nélkülem, ma azt mondják, hogy veled. Ez nem egyszerűen személyi kérdés volt; arról szólt, hogy hajlandók vagyunk-e megváltoztatni a politikánk egy-két lényeges elemét. Szembenézünk-e azzal, hogy a gazdaságpolitika 2001-től kezdődő felpuhulása és a társadalompolitikai illúziók eluralkodása megállítható-e egy reális és igazságos társadalompolitika, és egy szigorú gazdaságpolitika keretei között. Három héttel ezelőtt a párt legmagasabb legitim fóruma azt mondta, hogy erre fogunk tovább haladni.
– Ki változott: a párt igazodott Önhöz, avagy fordítva? Jánosi György, az MSZP választmányi elnöke például a kormányprogram ismertté váló elemeiben saját elveinek visszatükröződését látja. Korábbi „harmadik utasként” egyetért-e a választmányi elnökkel abban, hogy nincs harmadik út, csak konzervatív-liberális, vagy szociáldemokrata vonalvezetés?
– Kinőttem már abból, hogy vonzzanak ezek a viták, mondjuk a Figyelő hasábjain. Politikámat azok a lépések hitelesítik, amelyeket megteszek. Kormányon az ember nem magyarázza a politikát, hanem csinálja. Abból lehet tudni, hogy mit gondolok a politikáról, hogy mit teszek. Egyébként nyilvánvaló, hogy az évek során sok minden változik az emberben, folyamatosan, így a véleménye is.
– Tervez-e valamilyen intézményes együttműködést a szocialista párttal, hogy erősebb pozíciói legyenek az MSZP-ben, mint esetleg Medgyessy Péternek voltak?
– Folyamatosan arról beszélek, hogy ki kell nyitni a kormányzást. A szocialista párt vezetőivel, tagozataival rendszeresen fogok találkozni. Politizáló miniszterelnök leszek három értelemben is. Az előterjesztendő kormányprogram egy politizáló program, világos belőle a követni kívánt társadalmi eszmény. Politizáló kormány lesz továbbá, mert azt gondolom, hogy a pártoknak adott választói meghatalmazás következménye a kormányzás. Együtt fogunk kormányozni, sok-sok partneri megbeszéléssel a döntésig. Viszont, ha döntöttünk, már nem vagyunk egyenrangúak, onnantól kezdve végrehajtatom a közös akaratot. És komolyan veszem, hogy én két koalíciós partnernek a megbízottja vagyok, hogy szervezzem a közös döntést. Harmadszor pedig személyesen elmondom majd az embereknek, Budapesten és vidéken egyaránt, hogy mi az, amit gondolok erről az országról, és mihez kérek támogatást.
– A méltányosság és igazságosság elvének hangoztatása mellett melyek lesznek még a program vezérelvei? Van-e valami, ami Magyarország márkaneve lehet az elkövetkező években?
– Előttünk áll egy nagy vita a 2007-2013-as uniós költségvetési időszak megtervezéséről, amikor is annyi tőke áramlik majd be az országba, mint az 1990-es években, több mint 20 milliárd euró. Ebben a vitában a kormány az elkövetkező hónapokban meg fogja mondani, miről kell, hogy szóljon Magyarország. Ezt vitára bocsátjuk, hiszen a jövő év végéig be kell nyújtani a tervet Brüsszelbe. Igazságos és modern Magyarországot csinálunk, amely büszke teljesítményére, sikereire és az összefogás képességére. Ezt az országot bátran, kezdeményező, aktív politikával és kormányzással lehet megalkotni.
