![]() |
| A demonstrator 2B. Sikeres kísérlet. |
Gratulált a román űrkutatóknak, és kellemes meglepetésnek nevezte Ion Iliescu román elnök a Demonstrotor 2B nevű rakéta sikeres fellövését: a belföldi fejlesztéseken alapuló eszközt a Fekete-tenger partján lévő Capul Midia katonai támaszpontjáról indította el az ARCA, az űrkutatási és repüléstudományi társaság.
A 300 kilogrammos, 4 méter magas rakéta mindössze egy kilométer magasságba emelkedett, ám fellövése igazolta, hogy a benne alkalmazott újszerű hajtómű megbízhatóan működik. A Demonstrator 2B egyébként egy még építés alatt álló nagyobb rakéta, a 14 méteresre tervezett Orizont modellje. Az a remények szerint 2006-ban készülne el, amikor is dél-keleti szomszédaink 100 kilométeres magasságba, a világűrbe küldenék, lehetőleg utassal a fedélzetén. Az ARCA fő célja ugyanis, hogy részt vegyen az Xprize nevű versenyben – vagyis kormányzati támogatás nélkül embert szállítson a világűrbe. A Demonstrator 2B állítólag százezer dollárnál kevesebbe került, az Orizont pedig mindössze kétszer lesz drágább. A pénz szponzoroktól (többek közt a Rompetroltól és az Oltchimtól) származik.

