A reformer hosszú menetelése

Azon, hogy a gazdasági reformerek hasznos tevékenysége és az inkább elvetélt gazdasági reformok mekkora rést ütöttek a szocialista tervgazdaság amúgy is süllyedő hajóján, hosszan el lehetne vitatkozni. De minek? Ahhoz azonban nem férhet kétség, hogy a reform vezetőjének, Nyers Rezsőnek életregénye sok fontos és érdekes adalékkal szolgál, s így jobban megérthetjük egy bonyolult kor történetét. Huszár Tibor Beszélgetések Nyers Rezsővel című izgalmas, színvonalas interjúkötete tehát többet nyújt annál, hogy bemutassa, miként lett a szociáldemokrata meggyőződésű egykori nyomdászinasból a magyar gazdasági reform atyja, hogy azután száműzetésbe küldjék, és végül pártja (utolsó) elnökeként jelentős érdemeket szerezzen a békés rendszerváltás előkészítésében és lebonyolításában.

De hát milyen ember képe rajzolódik ki a beszélgetésekből? Egy rendkívül rokonszenves, közvetlen, szerény, jó humorú emberé, aki még magas funkcióiban is mentes a nagyképűségtől, és az akkortájt gyakori – ma sem ismeretlen – (párt)funkcionárius gőgtől. Azonban nem hagyhatjuk említés nélkül, hogy sok évig ő is felelős politikus volt. Aki pedig ezt a mesterséget űzi, az a sors, a körülmények, a hatalom akaratából olyan cselekedetekre is kényszerülhet, amit később megbán. Nem volt ez másképpen nála sem. Két korábban már beismert „bűnbeeséséről” számol be rendkívül felkészült, az adott kort tapasztalataiból és az áttanulmányozott dokumentumokból is jól ismerő szociológus beszélgetőpartnerének. Az egyik: része volt abban, hogy „a szociáldemokrácia beleesett a kommunisták akkori csapdájába”. Magyarán: támogatta a szociáldemokrata párt felszámolását. A másik: „a Központi Bizottság tagjaként utat engedett a Nagy Imre elleni bírósági tárgyalásnak”. Igaz, akkor nem tudta, hogy az „út” a vesztőhelyhez vezet.

Ám hagyjuk a vétkeket, és inkább a változatos, felemelkedéssel és bukással tarkított életútról szóljunk néhány szót. A legkritikusabb években, a Rákosi-korszakban csupán kisebb gazdasági funkciókat töltött be, tartózkodott a direkt politikai szerepvállalástól, és munkája mellett 1951-től elvégezte a közgazdasági egyetemet. Pályája az 1956-os forradalom után ívelt felfelé, amikor is Kádárnak égető szüksége volt korábban nem kompromittált, a gazdasághoz is értő személyekre. Mind fontosabb gazdasági és politikai posztokat töltött be, bekerült a párt vezető testületeibe, a valódi „hatalmi központba”. Funkcióit jól használta fel a gazdasági reformok előkészítésére; már pénzügyminiszterként 1960-tól maga köré gyűjtötte a legkiválóbb szakembereket, és szövetségeseket szerzett a reform előkészítéséhez, kidolgozásához, támogatásához.

Miközben azonban sikeresen folytak a reform munkálatai, mind aktívabban szerveződött a hazai reformellenzék, mígnem a Brezsnyev-Kádár-találkozó megadta a végső lökést: a reform megfeneklett. A reformereket eltávolították a vezetésből. Nyerset „száműzték” a Közgazdaságtudományi Intézetbe. A nyolcvanas évek közepén azonban kezdetét veszi a végjáték, megindul a felső szinten is az őrségváltás, aktivizálódnak a reformerek és az ellenzékiek. Kádárt leváltják, dúl a pártban az utódlási harc, és sor kerül Nyers utolsó jelentős politikai szereplésére.

Nyers Rezső hosszú menetelésének utolsó állomásaként, mint Huszár fogalmaz, „szociáldemokrata értékek iránt elkötelezett vezetőként lett – közbecsülésnek örvendve – az új szocialista párt vezetője”. A rendszerváltás utáni első választást követően pedig „befejezettnek tekintette (párt)elnöki munkáját”.