Inkább a brutalitást, mintsem a bruhahát juttatja az ember eszébe a szadó-mazós, SS-fejfedőre emlékeztető rózsaszín sapka és a műanyag játék pisztoly szerepeltetése egy albumborítón, de nem leszünk vidámabbak a németjuhász kutya szájából előkunkorodó atomfelhőtől (!) sem. Ezeket a motívumokat a Prodigy nevű essexi tánczenekar új albumáról mazsoláztuk össze. A zenés egyesülés hét éve folyamatosan időkérő állapotba hozta magát, azaz hét éve váratta rajongóit az új lemezével.
A produkció még friss, nehéz a média zajától tisztán csak az albumra koncentrálni. Mindenki felső fokon beszél az Always Outnumbered Never Outgunned című zenés hadüzenetről, ugyanakkor az már első hallgatásra is világos, hogy Liam Howlett új produkciója nem sokban tér el a legutóbbi, The Fat Of The Land című sikerlemezüktől. Ugyanazt a punkos és zajos breakbeatet halljuk, ugyanazok a gyomorforgató basszusfutamok pulzálnak most is, szóval, nehéz rájönni, hogy miért kellett Liam Howlettnek és trióra zsugorodott csapatának hét évet várnia. Nem olyan revelatív, amilyen a Music For The Jilted Generation volt tíz éve, mégis kimondottan korrekt és tetszetős munka, amelyben olyan sztárok működtek közre, mint a Született gyilkosok című mészáros-moziból ismert Juliette Lewis, vagy Liam Gallagher, az Oasis frontembere.
A Prodigyvel kapcsolatban azonban érdemes megemlíteni: meglehetősen csekély számú azon nemzetközi popprodukciók száma, amelyekre a hazai közönség is úgy rezonál, ahogyan az Oxford Street-i lemezvásárlók. Nálunk úgy múlt el a brit-pop rock-forradalma, hogy az Oktogonon 1994-ben tíz tinédzserből kilenc azt sem tudta, hogy ki Liam Gallagher, miközben az Oasis évekig tematizálta az angolszáz szaksajtót és a bulvárlapokat.
Prodigy: Always Outnumbered Never Outgunned • XL Recordings/CLS • 58 perc, 12 szám. Poptőzsdei árfolyam: ****
A 2004-es keltezésű lemezüktől az ember nem tépi ki a vízcsövet a falból, viszont vannak olyan pillanatok, amikor magára rántja a tapétát.
