Minden öt emberre jut majd egy humanoid 2035-re – ezt a nem túl vonzó jövőképet vázolták fel a múlt héten bemutatott Én, a robot című filmben. Az Apple iMac számítógépeinek formavilágát is felidéző, opálos fehérségű, finoman ívelt gonosz műanyagrobot kétségtelenül ráirányítja a figyelmet a robotika fejlődésére és annak eredményire, amelyek lassan, de biztosan szivárognak be mindennapjainkba.
Egyelőre persze ritkán találkozhatunk a robotokkal, mert azok manapság elsősorban a termelőmunkát segítik. Használatuk ott terjedt el, ahol a munka mechanikus, részfeladat jellegű, és elvégzésében az ember könnyen helyettesíthető gépekkel. Mindez azonban már nem tart sokáig: Japánban, vagy Németországban számos, az idősek ellátását segítő robot-ápolót fejlesztő projekt fut, és e gépek hamarosan az otthonokban is megjelennek. Igaz ugyan, hogy ezeket elmebajnokságra egyelőre nem nevezné be senki. „A robotok körülhatárolt területeken ütőképesek. Ott, ahol tevékenységük annyira leszűkített, hogy nem szükséges hozzájuk az emberi gondolkodás komplexitása” – mondja Kömlődi Ferenc író, a mesterséges intelligenciát kutató Aitia Rt. szakértője. A robotok azért már ma is hoznak döntéseket. Akadálykikerülésben például nem rosszak, de a teljes, emberi értelemben vett gondolkodásra és analizáló képességekre még várni kell. „Az általános vélemény szerint a mai robotok a két-három esztendős gyerek szintjén állnak” – mondja Kömlődi, aki szerint viszont felgyorsulhat a fejlődés, mert a robotok ára egyre csökken, és mind több szórakoztatóipari alkalmazás születik. Kömlődi úgy jósolja, 15-20 éven belül valósulhat meg a filmben felvázolt jövő. Így nem 2035-re, hanem akár már 2020-ra is elképzelhető, hogy minden hatodik „ember” kissé más lesz.
