Az európai belvízi utak ma jelentős mértékben kihasználatlanok, pedig a jelenleginél jóval nagyobb forgalmat volnának képesek lebonyolítani. Például a Duna-Rajna-Majna csatornát használni képes tagállamok áruszállításának most mintegy a 10 százaléka kötődik a folyami hajózáshoz, miközben e szektor fejlődése nemcsak a szállítás gazdaságosságát fokozná, de a környezetvédelmet is segítené. Ezért is tűzte ki célul az Európai Bizottság, hogy nemcsak adminisztratív, hanem technológiai eszközökkel is támogatja a folyami hajózás fejlesztését. Ennek köszönhetően a britek által koordinált Pacscat nevű konzorcium most olyan, 2 ezer tonna kapacitású – 45 kamionnak megfelelő – konténerszállító hajót tervezett, amely a maiaknál másfélszer gyorsabb, óránként 37 kilométeres sebességre lesz képes.
Az új hajó elterjedése a gyorsaság révén tovább növelheti a vízi utak versenyképességét a közutakkal szemben. Ez egyébként már mai is meggyőző: a szállítás energiahatékonyságát az egy liter üzemanyag felhasználásával egy kilométer távolságra eljuttatható áru tömege fejezi ki: míg ez közúton 50 tonna, vasúton már 97 tonna, belvízi úton pedig 127 tonna!
A Pacscat hajójának szokatlan gyorsaságát speciális légpárnák, és egyedülálló, katamarán-szerű szerkezet teszi lehetővé. Ennek köszönhetően a hajó merülése mindössze 1,5 méterre csökkenthető, ami az utóbbi időben gyakori aszályos időszakokban egyébként hajózhatatlan sekély szakaszokon is megengedi használatát.
