Egyre nagyobb lett a különbség a politikai kampányok vezérelte legutóbbi három évben a nemzetgazdaság termelékenysége és a reálkeresetek növekedési üteme között: 2001–2003-ban összességében 32 százalékkal nőttek a reálkeresetek a termelékenység 6 százalékos bővülésével szemben, jókora versenyképesség-romlást idézve elő.
PETSCHNIG MÁRIA ZITA, a Pénzügykutató Rt. főmunkatársa
KÜSZÖB ALATT. Az idei kiigazítás lényeges eleme a szigorú jövedelempolitika, s ez az első félévi adatok alapján jól teljesülőnek látszik – szemben a fiskális célokkal. A versenyszektorban mutatkozó 1,5 százalékos reálkereset-növekedésnek köszönhetően – ami lényegesen kisebb a termelékenység növekedésénél – 0,3 százalékos emelkedés mutatható ki, mert az államháztartásból finanszírozottaknál csökkent a reálbér. Ez a mérték megfelel a Brüsszelnek bemutatott konvergenciaprogramnak, sőt, kicsivel jobb is, ám az érintett országlakók nem így vélekednek. Hiszen szociológiai vizsgálatokból tudjuk, hogy mintegy 2 százalékos növekedés az „érzékelhetőségi küszöb”, ez alatt a társadalom stagnálónak/csökkenőnek véli a reálbérét. Lényegében emiatt fogadják el sokan az orbáni helyzetértékelést a válságban lévő magyar gazdaságról, és támadják a stabilizáció eszközéül használt jövedelempolitikát – különösen a beígért gyors bérfelzárkóztatás igézetében.
Ez idáig munkaerő-piaci feszültségek még nem rendítették meg a stabilizációs gazdaságpolitikát, de a kormányválság/kormányváltás ezt is felszínre hozhatja. Ilyen veszélyt számos tényező is előrevetít. Az MSZP reformköreiben már több hónapja megfogalmazódott követelés, hogy a létminimumot elérő minimálbérre van szükség, és ezért azt 2006-ig 80–90 ezer forintra kell felemelni. Szili Katalin, a párt emblematikus képviselője is olyan gazdaságpolitikát sürgetett a minap, amely igazodik a társadalmi elvárásokhoz. A „társadalom elvárása” pedig – már az „érzékelhetőségi küszöbből” adódóan is – nagyobb a felzárkózási programban jövőre előirányzott 1,5 százalékos reálkereset-emelkedésnél. De a ma érvényes kormányprogram vállalása és a 2005-re reálisan várható paraméterek alapján – szolid aránytartást feltételezve is – 3,6 százalékos keresetemelkedés adódik, több mint kétszerese a csatlakozási forgatókönyvet szem előtt tartó jövő évi költségvetési alapvetésben lefektetettnek. Ha marad ez a program, mint ahogy Kovács László beígérte, akkor a bértárgyalásokon erős hivatkozási alappá válhat. Mindezt azért említem, mert a kialakult kormányzati vákuumban/válságban és annak megoldását illetően nemcsak a költségvetési politika fellazulásától kell tartanunk, hanem attól is, hogy a választásokra készülve ismét elcsúszik a jövedelempolitika, ami részben a fiskális politikához is kapcsolódik. A koalíciós pártok nyilván nem azért buktatták meg Medgyessy Pétert, hogy utána minden változatlanul menjen tovább. Nagyon is fontos például – különös tekintettel az idei megszorításokra is – annak a pénzügyminisztériumi elképzelésnek a teljesülése, hogy jövőre az államháztartásból finanszírozottaknál a bruttó bérek előirányzott 6,5 százalékos emelésére (néhány terület kivételével) teljes egészében saját forrásokból kell fedezetet találni. Mintegy 140–160 milliárd forintról van szó, a várható GDP 0,7 százalékáról, ami nagyon sok.
Az MSZP reformkörei már korábban is hangoztatták, hogy nem értenek egyet az intézményi változásokkal nem párosuló megszorításokkal, és követelték a monetáris unióból adódó kötelezettségek „új ütemezését”, ami nyilván nem gyorsítás, hanem lassítás lenne. A Brüsszel által nemrég elfogadott koncepció átdolgozása nemcsak óriási nemzetközi presztízsveszteséggel járna, de megnehezülne még a felpuhított változat teljesítése is. Hiszen az előálló befektetői bizalomvesztés a portfólió-befektetők kimenekülését indítaná el, amire a jegybank kénytelen lenne újra megemelni az alapkamatlábat.
INTÔ PÉLDÁK. Egyébként az uniós tagok „békebeli”, 1995–97-es növekedéséből is az tűnik ki: az ipari reálkeresetek emelkedése sehol sem haladta meg sem a GDP, sem a termelékenység növekedését. A példaként sokat emlegetett Írországban ez idő alatt az ipar termelékenysége 22 százalékkal javult, míg az ipari reálkeresetek csak 2 százalékkal emelkedtek. De a jóléti gazdaságáról ismert Svédországban is hétszeres volt a különbség ugyanekkor, a termelékenységjavulás javára.
Az új kormánynak valóban olyan gazdaságpolitikát kell érvényesítenie, amely megfelel a társadalmi elvárásoknak. Csak a társadalmi elvárást ne a 2006-os választásokra kacsintva definiálja, hanem a jólétnövekedés hosszú távú perspektívájában gondolja végig, ahol kitüntetett dátum 2010. január elseje, az euróövezethez való csatlakozásunk ez idő szerint érvényes időpontja.
