Meghívót kaptam a Sophia Loren vezényelte esküvőre, amikor is Sophia fia, az ifjú karmester (de most nem ő vezényel), és a magyar menyasszony, aki bécsi zeneakadémistaként ismerkedett meg vőlegényével, a Szent István Bazilikában fogad örök hűséget. A meghívás elég valószínűtlennek tűnt, de amióta engem 2002 májusában Medgyessy Péter teljesen váratlanul meghívott a kormányába kulturális miniszternek, és amióta a 2003-as Operabált én nyitottam meg, majd felkértem a díszvendéget a nyitótáncra és valcert lejtettem karjaimban az isteni Catherine Deneuve-vel – azóta számomra semmi nem valószínűtlen.
Sophia Lorenbe én emberemlékezet óta szerelmes vagyok. Ezt a feleségeim is tolerálták, tudomásul véve, hogy elemi erőkkel nem érdemes felvenni a harcot, legyen szerelmes belé ez a hülye, úgysem kerülhet a közelébe, tehát nem fordulhat elő, hogy Sophia meglátja őt, elájul, az első percben elementárisan beleszeret, és elragadja magával. Erre most mit kapok? Meghívót az esküvőre! Íme, mégiscsak odakerülök az isteni Sophia közelébe! Talán már a Bazilikában is, ki tudja, utóvégre egy kvietált minisztert snassz helyre mégsem illik ültetni. De ha ott nem, mindenképp várható valami a gödöllői palotában. A vacsorán, ha mellette nem ülök is, esetleg legalább valamelyest szembe vele, mint Stockholmban a Nobel-díj-vacsorán Medgyessy Katalinnal.
De jött a hideg zuhany. Nem megyünk a Bazilika után Gödöllőre. Pedig a magyar menyasszony elvitte és megmutatta jövendőbeli anyósának, akinek tetszett (hogyne tetszett volna) Sissi királyné kedvenc palotája. De most mégsem kell. Mert megjelent Sophia mindenható menedzsere, Giusti úr, semmihez se volt gusztusa, minden tervet lesöpört az asztalról, akárhogy is akarta a menyasszony meg netán a vőlegény. Nem kell a herendi porcelán, királyi paloták dísze. Nem kellenek az ajkai kristálypoharak. Nem kellenek a világhírű magyar borok. És nem kell a magyar étrend.
Nézzük csak, mi is lett volna? Libamáj kandírozott fügével és ibolyazselével, hozzá tokaji bor. Fácánleves. Borjúsült. Szalajka-völgyi pisztráng. Magyar édességek, rétesektől a dobostortáig. A Szamos Marcipán főcukrásza alkotta esküvői torta. Világdíjas magyar borok. Ez fantasztikus menü. Ezzel szemben mi az olasz importszakács kínálata? Carpaccio. Gombás rizottó. Gombás tészta. (Milyen fantáziadús változatosság!) Sülthús. Torta. Olasz borok. Miért jönnek ezért Magyarországra?
Mellesleg megtudtam, hogy Alessandra Mussolini is meg van híva. Ha netán engem mellé ültetnek, morfondíroztam, ő előbb-utóbb dicsérni kezdi a nagypapát (szokta!), nekem pedig elmegy az étvágyam. Ami egyébként amúgy is elmegy, ha eszembe jut, milyen lett volna a magyar étrend. A Herendi-készlet. Az ajkai kristály. Meg minden. Ahogy a lesöpört szegény magyar menyasszony – nem Sophia, hanem a saját esküvőjén – büszkélkedni szeretett volna országával. Ezért úgy döntöttem, hogy lemondom a meghívást. Bennem is magyar szív dobog, ennyivel igazán tartozom a hazámnak. Mi pedig, Sophia, végeztünk. Nagy művész vagy, de kiábrándultam belőled. Már nem szeretlek.
Mikor itt tartottunk, ennél a fájdalmas szakításnál, felébredtem. De jó, hiszen akkor ez csak álom volt! Ezek szerint nem is kaptam meghívót az esküvőre, csak álmomban. Nem kell végigennem azt a sok gombacentrikus digó ételt. Fellélegeztem.
De a szakítás akkor is érvényes! Ne is könyörögj, Sophia, rendíthetetlen vagyok!
