Gazdaság

Jog és támogatás


Jog és támogatás 1

Uniós tagságunk feltehetően sok megbízást hoz majd az ügyvédeknek is. Erre lehet következtetni Radnóczy Zsolt Támogatások az Európai Unióban című könyvéből. Be lehet például perelni az Európai Bizottságot, ha támogatja versenytársunkat, s ezt meg akarjuk akadályozni. De perelhető a bizottság akkor is, ha nem ítél meg támogatást egy pályázónak. Ezt tétlenségi vagy mulasztási keresetnek hívják – a bizottság ugyanis elmulasztott egy intézkedést, amely érinti a felperest (feltéve persze, hogy ezt adott esetben a bíróság is így látja). A felperes azonban úgy is pénzhez juthat, ha kártérítési keresetet ad be, hiszen kár érte, mert elesett a támogatástól. Nyilván nem mindegy, mikor melyiket választják az érintettek, s ebben nyújt segítséget a könyv, amely kifejezetten jogászoknak íródott. Ez ugyanis olyan kiadvány, amelyben magyarázatot érdemel, hogy a szerző miért „az Európai Unió támogatásai” kifejezést használja a jelenleg hatályos szabályozásnak megfelelő „Európai Közösségek támogatásai” helyett, s amelyben sűrű a hivatkozás a Római Szerződés különböző cikkelyeire.


Radnóczy Zsolt: Támogatások az Európai Unióban • Akadémiai Kiadó, 2004.

A témakörrel foglalkozó jogászok számára azonban éppen emiatt lehet igen hasznos olvasmány, s nyilván azt is értékelik majd, hogy az Európai Bíróság több ítéletéből is ízelítőt kaphatnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik