Ki hinné, hogy nagyjából száz éve, 1906-ban nem kevesebb, mint kétezer-kilencszázkét lap hagyta el országunkban a nyomdákat? Pedig így volt, miként Lakatos Éva Sikersajtó a századfordulón című módfelett szórakoztató és egyúttal tanulságos könyvében olvastuk. Mivel pedig a hazai sajtótörténetet feldolgozó nagyigényű akadémiai vállalkozás éppen húsz éve – és amúgy is 1892-nél – elakadt, csak örvendhetünk ezeknek az érdekes dolgozatoknak.
A kezdet kezdetén az újságokat a kíváncsi polgár csupán a könyvesboltokban, trafikokban (dohánytőzsdékben) vásárolhatta meg. Ám tovább léptünk, és megjelentek a mozgóárusok, a rikkancsok. Aztán megjelentek az újságos pavilonok és a nálunk még ritka, noha nagy jövő előtt álló árusító „automaták”. S itt említjük meg, hogy az újságok megrendszabályozásának évtizedekig hatékony módja volt az utcai kolportázs megtiltása. Így járt például 1936-ban a kormány által nem kedvelt népszerű liberális újság, az Az Est.
Voltaképpen a XIX. század utolsó évtizedeiben a technikai haladás, így a gyors és olcsó előállításra alkalmas rotációs gépek teremtettek új helyzetet az újságfronton. A következmény: rohamos tempóban növekedett a példányszám, egyidejűleg csökkentek az árak. A millennium idején „egyetlen év leforgása alatt három olcsó krajcáros újság került az utcára”. Közülük talán legismertebb az 1896. december 6-án indult Friss Ujság, amelynek története 1944 decemberéig tartott. Itt alkalmazták először az oldalak mutációját a fővárosi és vidéki számok között. Mindeközben a küzdelem az előfizetőkért és a példányszámok növekedéséért egy percig sem szünetelt, mert a konkurencia roppant nagy volt. A jelentős vállalkozások közül említést érdemel a Tolnai Simon által gründolt Tolnai Világlapja, amely már saját nyomdában készült.
A nagy fellendülésnek azonban megvolt az árnyoldala is. Mivel „a sajtó az egyik leggyorsabban megtérülő üzletággá vált, amelynek műveléséhez – éppen a pénz gyors forgása miatt – nem is volt szükség nagy befektetésekre”, szinte mágnesként vonzotta a könnyű pénzszerzésben reménykedő szélhámosokat. Megjelentek a zuglapok és persze az álhírlapírók. E sötét egzisztenciák gátlástalanul alkalmazták a zugújságírás változatos technikáit, a szolidabb fenyegetésektől a durva zsarolásig. Nem is mindig eredménytelenül. Ámbár például az egykori – Lóránt György által szerkesztett – Figyelő című riportlap (1828-1936) munkatársai, akik 1829-ben egy rágalmazó kefelevonattal akartak zsarolni „egy előkelő úriasszonyt”, lebuktak és bizony rosszul jártak. A gazdasági ügyek és legfőképpen a bankok a hírlapi zsarolás kedvelt célpontjai voltak. A kínos ügyeket elkerülendő, csaknem szokványos gyakorlattá vált, hogy a pénzintézetek bizonyos újságíróknak rendszeres pausálét fizettek, és némely újságokat fix juttatásokban részesítettek. Nem volt azonban könnyű a revolverlapok elleni fellépés, igazolja ezt Garai Manó „a zsarolás doktora” esete, akinek a „közélet tisztaságáért küzdő” Korbács című lapját végül belügyminiszteri rendelettel szüntették meg. Ha pedig valaki a letűnt világ romantikus oldalát akarja megismerni – mert ilyen is volt -, az ma is élvezettel olvashatja Heltai Jenő Jaguár című regényét, a Krajcáros Igazság című újságvállalat és rokonszenves újságírói, Mák István, Csontos Szigfrid és társai hiteles históriáját.
Paraméterek
Lakatos Éva: Sikersajtó a századfordulón • 233 oldal •Balassi Kiadó-OSZK, 2004.•Ára: 1900 forint
