Egészen a közelmúltig árusítottak illegális forgalomból származó cigarettát a parlament szomszédságában működő trafikban, s azt országgyűlési képviselők is vásárolták, merthogy a piaci árnál jóval olcsóbban kínálták – hangzott el nemrégiben a feketekereskedelem térhódításáról szóló budapesti konferencián. Az egyéni érdekek eltérőek, talán nem véletlen tehát, hogy a rendezvényt is csupán mérsékelt érdeklődés övezte. Mintha a pusztába kiabálták volna sérelmeiket a megszólalók, akik olyan ágazatokat képviseltek, amelyek egyre komolyabb – néhány milliárdtól több tízmilliárd forintig terjedő – veszteséget szenvednek el az illegális kereskedelem miatt. A központi költségvetés bevételkiesését az adófizetés kikerülése miatt pedig éves szinten 150-200 milliárdra teszik.
Szürke zóna
HAMIS HANGZÁS. Továbbra is rengeteg a hamisított termék és kiegészítő kellék a digitális cikkek piacán. „Megbecsülni lehetetlen a károkat, az biztos, hogy éves szinten több milliárdosak” – fogalmazott Török F. László, a Canon közép-kelet európai marketingigazgatója. A jellemzően az Egyesült Államokban, Dél-Amerikában, vagy a Közel-Keleten gyártott Canon termékek off-shore cégek tucatjain, a világot körbeutazva érkeznek Magyarországra, s a hazai hivatalos árszínvonalhoz képest 20-30 százalékkal olcsóbban kerülnek a piacokra, sőt időnként a legális nagykereskedői hálózatba is. A magyarországi hanghordozó piacon 2004-ben 28 százalékosra becsüli a kalóztermékek arányát Musinger Ágnes, a Magyar Hanglemezkiadók Szövetségének (MAHASZ) igazgatója. Az illegális kereskedelem főleg CD-írások útján valósul meg, s a kalóztermékeket elsősorban piacokon és hirdetések útján értékesítik. De csakúgy, mint más ágazatokban, a hamisítványok e szegmensben szintén felbukkannak a legális bolthálózatokban is. A legtöbb illegálisan készült termék ez idő szerint Ukrajnából érkezik. A legális szektor kára Musinger Ágnes becslése szerint évi mintegy 3 milliárd forint.
ÖTVENCENTES CIPŐK. Fokozott mértékben sújtja az illegális kereskedelem az éves szinten mintegy 70 milliárdos forgalmat lebonyolító hazai cipőipart is. „A hazai cipőeladás immár kétharmada távol-keleti importból származik, s az onnan érkező lábbelik mintegy a fele illegális módon talál gazdára” – vázolta a legfrissebb helyzetet Várszegi Árpád, a Magyar Bőr és Cipőipari Egyesülés igazgatója. A termékek egy része alulszámlázási technikával érkezik a magyar határra. Az eredetileg 3-5 dollár értéket képviselő cipők Kínából, Hongkong érintésével jutnak el például valamely hamburgi közvámraktárba, ahonnan viszont már teljesen megváltoztatott egységárral indulnak tovább, mert a közvámraktári szabályok szerint csak a leltárral kell elszámolni, a bevitt értékkel nem. Az 5 dolláros cipőt a számlán 50 centesként tüntetik fel, és így tűnik fel a magyar határon. A vámhatóság a magyar cipőipari egyesülés kérésére vizsgálni kezdte a szállítmányok értékét, s ma már nem fogadja el a féldolláros értéket. „Átlagosan 1,2 dollár után szabják ki a vámot és más közterhet”- tájékoztatta a Figyelőt Várszegi Árpád. Az 1,2 dolláros cipőket a nagykereskedők 1,4 dollárért adják el az ismerős kiskereskedőknek. Ezt követően az APEH és más hatóságok számára „eltűnik” az áru.
DUTY-FREE BÓDÉK. Mintegy 10-15 százalékot tesz ki a szeszesital-import terén például az illegális csatornákon, a költségvetést kikerülő módon beérkező termékek aránya, ami a nemzetgazdaságnak is milliárdos károkat okoz – mondta Séllyei Gábor, a Szeszesital Importőrök Egyesületének igazgatója. Az érdekvédelmi szervezet mintegy 2-3 ezer termék behozatala felett őrködik, tagvállalatai évente körülbelül félmillió karton italt forgalmaznak. A szeszpiaci szereplők kedélyeit újabban a román, az ukrán és a volt jugoszláv határ menti területeken megélénkülő forgalom borzolja. A magyar határtól alig 100-500 méterre úgynevezett vámmentes duty-free bodegák létesültek, ahol a hazai fogyasztói árnál 20-50 százalékkal olcsóbban árusítanak ismeretlen eredetű, márkásként címkézett szeszes italokat.
Iparági felmérések szerint a feketekereskedelem aránya a dohánytermékek esetében az év első felére elérte a 35 százalékot. A növekedés együtt járt azzal, hogy a cigaretta átlagára 2001-ben 255 forint volt, ebből a jövedékiadó-tartalom 155 forintot tett ki. Ez évben az átlagár 451 forintra emelkedett, adótartalma pedig 355 forintra. A dohányosok nemzetközi felmérések szerint a fogyasztói kosár 5-7 százalékát hajlandók cigarettára költeni. Ha ez az arány meghaladja a 12 százalékot, egyértelműen az olcsóbb feketepiaci termékek felé fordulnak. Magyarországon pedig a fogyasztói kosár 15 százalékát teszi ki a dohánytermékek ára (már ha valaki azokat a legális kereskedelemben szerzi be).
A feketekereskedelemnek az alacsony hazai vásárlóerő miatti előretörésére más ágazati és érdekképviseleti vezetők is rámutattak. „A hazai vásárlóerő mindössze az 50 százaléka az uniós átlagnak” – emelte ki Fekete Zoltán, a Magyar Márkaszövetség főtitkára, aki szerint ilyen anyagi feltételek mellett folyamatosan mutatkozik kereslet a hamisított, silány minőségű, vagy csempészett olcsó termékekre. Iparági vezetők ugyanakkor arra figyelmeztetnek: óriási veszéllyel jár a gazdaságra, ha a politika a fekete – azaz például a kínai vagy a „KGST” – piacokat szociális kérdésként kezeli, s azért tűrik meg a hatóságok az utcai és piaci zugárusokat, mert egy jelentős társadalmi réteg ily módon tudja mindennapos fogyasztási javait beszerezni.
Az illegális piac szereplői is elsősorban a létminimum alatt, vagy annak közelében élő népességre építve hozzák, csempészik be az országba a hamis és hasonmás termékeket, illetve az olyan eredeti márkákat, amelyekről azok védjegytulajdonosa nem is tud. A jelenség komplexitása folytán összehangolt intézkedésre lenne szükség a nyomozati jogkörrel és ellenőrzési jogosítványokkal rendelkező intézmények (rendőrség, adó- és vámhatóság, határőrség, fogyasztóvédelem, versenyhivatal, kormányszervek) között, de mindenekelőtt arra, hogy tárgyalóasztalhoz üljenek. Az iparágak képviselői leginkább azt nehezményezik, hogy bár a feketekereskedelem károkozására már az Orbán-kormány idején felhívták a figyelmet, igazán hathatós jogszabályi és hatósági intézkedések azóta sem születtek. (Egyedül a vámőrség dohány-kommandójával elégedettek az érintettek.)
A Figyelő megkeresésére sem a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban, sem pedig a Pénzügyminisztériumban nem tudtak olyan hatástanulmányt a rendelkezésünkre bocsátani, amely iparágakra bontva elemezné, hogy adott szektorban mekkora az illegális forgalmazás becsült értéke, s annak milyen költségvetési kihatásai vannak. A nyomozati szerveknél pedig értelemszerűen csak a büntetőeljárási statisztikákat vezetik. A megindult eljárásokról van adat, arról nincs, hogy mekkora a látencia, azaz a feketekereskedelem körébe eső forgalom valós volumene. „Arról van információnk, amit lefoglalunk”- érvelt Sipos Jenő, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának szóvivője. Becslésekbe Szomor Sándor, az Országos Rendőr-főkapitányság alezredese sem bocsátkozott. „Azért nem lehet adatokat mondani a károkozás nagyságáról, mert nem mindegy, hogy az elkövetőt a bűncselekmény megkezdésétől számított második hónapban kapjuk el, vagy csak a harmadik évben” – mutatott rá.
RAZZIÁK. Összehangolt kormányzati intézkedés híján pedig a versenyszféra szereplői hasztalan kongatják a vészharangot. „A feketekereskedelem lenyomhatja az egész hazai kkv-szektort, mivel az képtelen a versenyt felvenni a közterheket kikerülő illegális forgalmazókkal” – fogalmazott egy informátorunk. Okfejtése logikus: a sok százmilliós forgalmú multik képesek és áldoznak is arra, hogy folyamatosan reklámozzák termékeiket, s felhívják a fogyasztók figyelmét a hamis és az eredeti áru közötti minőségbeli különbségekre. Ugyanerre a célra egy kis- vagy közepes vállalkozásnak már nincs marketingbüdzséje.
Rendőri razzia. Lassan mozdulnak.
Musinger Ágnes, a Magyar Hanglemezkiadók Szövetségének igazgatója is úgy véli, a hatóságok nagyon elnézőek e bűncselekmények elkövetőivel szemben, amivel szinte bátorítják őket. „Rengeteg ügyet szüntetnek meg a cselekmény társadalomra veszélyességének alacsony foka miatt, holott sok esetben az elkövető több milliós vagyoni hátrányt okoz a jogosultaknak” – érzékelteti a helyzet ellentmondásosságát. A hazai iparágak képviselői ugyanakkor nem mindig mernek általános „razziát” kérni a hatóságtól, mert attól tartanak, a fegyver visszafelé sül el. Az egyik cipőipari vezető mesélte: „Egészségügyi ellenőrzést kérhettünk volna az egyik távol-keleti országból érkező lábbelikre, mert orvosilag is igazolhatóan 99 százalékuk káros az egészségre. Mégsem mertük megtenni, mert tudtuk, hogy a magyar cégekre, termelőkre, kereskedőkre fognak lecsapni, s óriási költségeket osztanak rájuk. Azokat ellenőrzik ugyanis, akiket megtalálnak, azokkal nem foglalkoznak, akik kéthavonta telephelyet és nevet változtatnak.”
