Pánikot okozott egy követségi fogadáson az Agárdi Pálinka népszerűsége, ugyanis az egyik külföldi diplomata túlzottan „rácsodálkozott” a nem mindennapi párlat ízvilágára. Gyors egymásutánban ötször kóstolta meg a gyümölcsillatú, de becsapósan méregerős pálinkakülönlegességeket aperitifként, éhgyomorra. Vétve a diplomáciai etikett ellen, a vendéget végül sikerült eltántorítani a további kóstolótól.
|
Már közraktári igazgató volt, amikor egy érettségi találkozón hosszan elbeszélgetett egyik osztálytársával. Vértes Tibor az osztrák agrárkamarában dolgozott, amúgy kedvtelésből volt egy kis pálinkafőzdéje. Vértes – akinek főzőmesteri munkáját addigra már számos nemzetközi díj is minősítette – a pálinkafőzést javasolta közös vállalkozásnak, mert ez „hálás termék, amit lehet szeretni”. Ám az emelkedett hangulatban a többiek kinevették a lelkesedését.
Ha már italról volt szó, Szabó Lászlóhoz a bor állt közel. A Hungáriában is sok bort raktároztak, és a kapcsolatrendszere is kialakult. Divattá is vált a bor pénzügyi, befektetői körökben, de borászatból már sok volt, és ő nem akart „egy lenni a sok közül”. Az ajánlott pálinkabizniszben mégsem bízott, amíg egyszer fel nem kereste barátját, Tibort, s meg nem nézte a lesajnált, faluszéli „desztillálót”. Leesett az álla a parányi, de korszerű, patikatisztaságú, Ausztria-szerte ismert főzde láttán. Ez volt a fordulópont, amikortól már egyre kevésbé tudott ellenállni barátja unszolásának. Harmadik tőkéstársnak 2001-ben megnyerték Szabó László egy bróker barátját, Pintér Zoltánt a BudaCashtől.
Bár a külső szemlélőnek ezek után a pálinkavállalkozás száraz pénzügyi befektetésének tűnhet, sokkal többről volt szó. Be akarták bizonyítani, hogy a magyar pálinkát üzletileg is sikeressé lehet tenni. „Hasonlót szerettünk volna csinálni, mint amit a sztár borászatok vittek véghez a kilencvenes évek elejétől az ezredfordulóig” – idézi fel Szabó László. Ezzel arra a varázslatra utalt, ahogyan a jellegtelen, névtelen italokkal lerombolt magyar bor imázsát különleges minőségű, elegáns borokkal nemzetközi rangra emelték. Úgy vélték, ha pálinkából is elő tudnak állítani különleges minőségű terméket, akkor nem csak nyereséges lesz a vállalkozás, de fényévnyi előnyre tesznek szert a vetélytársak előtt. Az elgondolás bizonyítására saját maguk végeztek piackutatást, s az jelezte is, hogy lenne kereslet a prémium szegmensű pálinkákra. Megalakították az Agárdi Pálinkafőzde Kft.-t, és 2002 februárjában megkezdődött az építkezés.
Az igényes vevőkör kialakításához a pálinkafogyasztási kultúrát is formálni kellett. Menet közben derült csak ki, mekkora fába vágták a fejszéjüket e téren. Az illegális házi főzés és a kereskedelmi forgalomba bekerülő kétes eredetű, silány párlatok miatt az átlagfogyasztó szemében a pálinkabiznisz és a feketegazdaság egy és ugyanaz volt. A kultúraépítéshez először az „igazi pálinkát” kellett megalkotni. A „minőségi munka” az ultramodern, számítógép-vezérlésű berendezések megvásárlásával kezdődött. Minden egyes pálinkának saját szoftvere van, amely a gyártási folyamatot, az érlelést, majd a főzést vezérli a receptúra alapján. Ám – minthogy szezononként és termőtájanként más és más ízűek, illetve cukortartalmúak a gyümölcsök – a számítógép nem elég; a „pálinkamesternek”, akárcsak a főborásznak, a kóstolás alapján kell minden egyes alkalommal beállítani a gépet és ezzel a minőséget. Az Agárdi pálinkák palackjain – miként a Tokaji aszún – ezért tüntetik fel az évjáratot.
TÉVES KÉPZETEK. A magyar pálinkák legtöbbjénél éppen ezt a szakértelmet hiányolja Szabó László. Ritka kivétellel nem csak a gépek öregek, elavultak, de a főzőmesterek a nagyobb mennyiség érdekében a folyamat elején, végén keletkező, használhatatlan „réz elejét” és „réz utóját” is benne hagyják a pálinkákban. Olyan általánossá vált ez a hibás „gyakorlat”, hogy a legtöbb vevőben téves kép alakult ki: úgy hiszik, hogy a hibás, karcos vagy éppen az aroma hozzákeverésével krumpliszeszből kotyvasztott rövid a „pálinka”. Szabó László üzleti stratégiáját igazolja azonban, hogy aki egyszer megkóstol egy igazi, hibátlan, hamisítatlan gyümölcspárlatot, annak azonnal megváltozik a véleménye.
Közéleti szerepet is vállaltak a tulajdonosok a kultúraépítés, a minőségjavítás érdekében, amikor – megint csak a borászoktól ellesett módszerrel – megalakították a Pálinka Céhet. A testület egyebek közt ezen ital étrendbe illesztését is népszerűsíti. A szakemberek ajánlása szerint ugyanis a pálinkát nem evés, pláne nem reggeli előtt, egyetlen lendületes kortyban kellene „bevenni”, hanem éppen étkezés után, kortyolgatva fogyasztandó, az emésztés könnyítésére. A gasztronómia – ha van miből – előszeretettel választ is az elérendő íz- és zamatorgiához például birspálinkát a gyümölcssalátához vagy feketeribizli-pálinkát a desszert mellé.
A márka népszerűsítésére persze sok pénz kellene, ám a kétesztendős cégnél marketingre kevés jut. Az Agárdi Pálinka híre így mindenekelőtt szájhagyomány útján terjed. Pedig lenne mivel dicsekedni, hiszen tavaly, miután a japán, majd a svájci export is megindult, a legrangosabb közép-európai párlatversenyről, a Destillatáról 9 díjat hoztak el az agárdiak. A számok alapján okkal épít a szájhagyományra a marketing, mert látványosan nő a vevőkör, és a cég a második évben megduplázta árbevételét.
