Fölélénkült az elmúlt hetekben a közélet vitája a magyar gazdaság állapotáról és kilátásairól. Eltekintve most a szereposztásból adódó kötelező feladatoktól – ahol a kincstár optimista, az ellenzék mindent ellenez, az érdem a miénk, a felelősség viszont a tiétek -, a közreadott statisztikai adatok maguk is ellentmondásosak.
AZ ÉLÉNKÜLÉS JELEI. Egyrészt kétségtelen, hogy a magyar gazdaságban harmadik negyedéve a konjunkturális élénkülés jelei mutatkoznak. Igaz, az előzetesen közreadott, legfrissebb adatokat célszerű távolságtartó óvatossággal kezelni, hiszen a véglegesnek mondható számok többnyire csak 16-18 hónap elteltével válnak ismertté. Az előzetes adatok bizonytalansága nemcsak a politikai mutatókra, így a GDP-re, az inflációra, vagy az államháztartási hiány mértékére terjed ki, hanem olyan, elvileg pontosan tudható értékekre, mint a lakosság lélekszáma (ezért is szükséges időnként népszámlálást elrendelni). Mindazonáltal az egyes részadatok közt bizonyos összhang áll fenn a mi esetünkben is. Így az összkép fő vonásaiban akkor is fölvázolható, ha még változhat a részletek mindegyike.
CSABA LÁSZLÓ közgazdász, a CEU, a Debreceni Egyetem és a BKÁE egyetemi tanára
A magyar gazdaság a 2000 óta tartó szakadatlan lassulás után az élénkülés jegyeit mutatja. Közel 19 százalékkal nőttek a beruházások, 13 százalék fölött a kivitel, hosszú évek után ismét kétszámjegyű az ipari termelékenység javulása. A múlt év azonos időszakához képest 0,2 százalékponttal kisebb a munkanélküliség. Hosszú idő óta először a háztartások fogyasztása (3,8 százalék) elmarad a GDP növekedése (4,2 százalék) mögött. Helyreállóban van – a László Csaba alatt bevezetett adószigorítások, és a Pénzügyminisztérium terveit érdemben meghaladó infláció együttes hatására – a jövedelemtermelés és a fogyasztás között 2001 nyarán megbomlott egyensúly. A növekedés ismét beruházás- és exportvezérelt.
Ugyanakkor az éremnek van egy másik oldala is. A megtakarítási hányad, amely már tavaly se volt nagy, egyharmaddal csökkenve alig 4,1 százalékot ér el. Ez bizony gond, hiszen a külföldi befektetések csak töredékesen és átmenetileg pótolják a hazai beruházások e hiányzó forrását. Az államháztartás – az első hat hónapban már az éves hiány közel egészét fölhalmozva – aligha van megtakarító pozícióban. Ha pedig senki se takarít meg, elkerülhetetlen, hogy a beruházási élénkülést és az állami túlköltést egyaránt a külföld fedezze. Vagyis az ország külső adóssága annak ellenére dinamikusan nőtt, hogy az Egyesült Államokban még tart a kamatszint 46 éve nem látott mélypontja (a japán kamatok pedig továbbra is mikroszkopikus méretűek). Kétszámjegyű mértékben bővül a kivitel, de még ennél is lendületesebben, 19 százaléknál gyorsabban a behozatal. A fizetési mérleg hiánya a múlt év után az idén is meghaladja a biztos finanszírozhatóság hüvelykujj-szabálya által küszöbértéknek tekintett 5 százalékot, közelebb lesz a 8-hoz, vagy azt túl is lépheti. Ez bizony egyetlen ország – főleg kis, nyitott gazdaság – számára sem fönntartható mérték.
Hasonlóképpen nem fönntartható és nem közömbös az sem, hogy az államháztartás hiánya ismét meghaladja – a Magyar Nemzeti Bank és más elemzők várakozása szerint – az 5 százalékot, méghozzá a gazdasági növekedés élénkülésének időszakában. Ez pedig – mint az EU országok fiskális politikáját elemző Hughes-Hallet és szerzőtársai áttekintéséből kitűnik – intő jel, hiszen ekkor lenne itt az ideje az államháztartás konszolidációjának. Ellenkező esetben a növekedés lassulása önmagában is súlyosbítja majd az államháztartási hiányt, főleg ha az adósság is nő. Ehhez képest az elmúlt hetek talán legtöbbet hallott észrevétele – a „ki füllent?” fordulatot nem számítva – az, hogy megszorításokra nincs szükség.
Érdemes azt is kiemelni, hogy az infláció erőteljes gyorsulása olyan időszakban figyelhető meg, amikor ezt több tényező is ellensúlyozza. Egyfelől a hatósági ármegkötés és korlátozás eszköztára szüntelenül bővül, és a helyi közlekedéstől a gyógyszerekig terjedő körben érvényes. Dezinflációs hatású az erős euróárfolyam és a sokat szidott magas kamatszint is. Dezinflációs a bérmérséklet, valamint az, hogy az 5 százalék körüli állami túlköltésből jó 4,5 százalék kamatfizetés, vagyis nem gerjeszt keresletet.
KÉRDÉSES FENNTARTHATÓSÁG. Összességében tehát a magyar gazdaság élénkülése – az 1995 előtti időkhöz hasonlóan – az egyensúlyi mutatók romlásával társult, az utóbbiaktól el nem szakítható módon. Vagyis az élénkülés fenntarthatósága meglehetősen kérdéses, és nem pusztán a már megindult világméretű kamatemelés, a várható tőzsdei lanyhulás, meg a magas olajárak miatt.
