évekig fontos belpolitikai kérdés volt Magyarországon. A nemzetközi elismertség bizonyos fokú jelzőjének számított, hogy kit, mikor, sőt milyen körülmények között fogadott az aktuális amerikai elnök. Medgyessy Péter mostani útja idején azonban mások a hangsúlyok. Tragikus egybeesés: a látogatás akkor kezdődött, amikor Irakból hazaindult az első magyar katonai koporsó. George W. Bushnak ráadásul ezekben a napokban arra kell koncentrálnia, mit mond majd tanúként az iraki foglyok kínzása miatti perben.
Nem könnyű ma Amerika-barátnak lenni a világban. Az egyre aggasztóbb iraki helyzet mellett a tengerentúli idegenrendészeti gyakorlat szigorítása, a biometrikus azonosítók bevezetése sem erősíti az átlagemberekben a szövetségesi tudatot. Irreálisnak tűnik tehát, hogy a régi magyar igényt a vízumkényszer enyhítésére, netán elhagyására éppen ez a mostani látogatás tudná valóra váltani.
A magyar kivonulás Irakból egyelőre mégsem jöhet szóba. A terrorizmusnak tett engedmény már a spanyol döntés esetében is erősen megkérdőjelezhető hatású volt, ott azonban a hazahívás a hivatalba lépő új kormány választási ígéretének a valóra váltását jelentette. Annak a magyar kormánynak, amely a részvétel mellett határozott, nemcsak Amerikában rendítené meg a hitelességét és megbízhatóságát a hirtelen pálfordulás.
Talán nem véletlen, hogy a látogatás előtt a Fidesz sem élezte ki a témát, és remélhetőleg Nagy Richárd halála sem ad okot az olcsó demagógiára. Ez ugyanis nem fizetődne ki hosszabb távon egyetlen magyar pártnak sem, amely belátható időn belül kormányzati pozícióra készül.
Mindez azonban korántsem jelenti azt, hogy a hivatalban lévő magyar kormánynak ne kellene hamarosan szembenéznie azzal a kérdéssel, mit kíván tenni az idei esztendő végén, amikor az iraki misszió mandátuma lejár. A döntés előkészítéséhez vélhetőleg megfelelő hátteret teremtettek a mostani fehér házi megbeszélések.
