Tudom, hogy a minap írtunk etyeki borról, de bizonyára megbocsátják ez egyszer, hogy ismét egy ilyen palackot állítunk a pultra. Volt szerencsénk ugyanis meggyőződni e bor áldásos hatásáról, melyet az étvágyra és a kedélyre gyakorol, és rá szeretnénk mutatni a bor korlátaira is.
Egy étvágytalan, lábadozó beteg kóstolta e bort bő esztendeje, és a Királyleányka visszahozta a lábadozó étvágyát. Ami nem is csoda, az élénk savak éhessé teszik még az étvágytalan, lábadozó beteget is. Márpedig, mint nem egyszer utaltunk rá, a hűvös szelek járta, meszes lösztalajú etyeki termőtáj friss, ropogós savakat épít fel a szőlőszemekben, mely savak az itteni borok fő ékességét alkotják a virágos-gyümölcsös illatok mellett. Királyleánykával is találkoztunk már e hasábokon, ami szintén nem csoda, hisz’ a magyar borászok rajonganak e csinos jelenségért, aki igazi hungarikum: erdélyi arisztokrata család sarja, a kedves papa a Kövérszőlő, mely mókásan nagy szemeiről kapta nevét, mamája a Leányka volt, leányanya, aki szintén valahonnan a környékből, tán Moldáviából származik. A Királyleányka hamvas, korán érő, bő termő, gyümölcse enyhén muskotályos ízű és édes, szóval jó nő. Ezért is habarodott bele a hajdani lábadozó.
Ez a Királyleányka, mely oly jó étvágyat és jó kedélyt csinált tehát hajdan egy lábadozónak, szép világos zöldessárga színű, reduktív iskolázású bor, ez a primer (a szőlőből származó) információkat, értékeket, illatokat őrző technológia különösen kedvező az Etyeken termő boroknak és a Királyleánykának. Jó kis borillatú bor, szájban tényleg érintésnyi édességgel, a jól ismert etyeki savakkal és csipetnyi szénsavval, könnyed karakterrel, harmonikus struktúrával. A szép borásznő, aki a bort kibocsátó pincészetet vezeti, hallván, hogy milyen jótékony hatást gyakorol a szép Királyleányka az egészségre és a kedélyre, a minap egész kartonnal küldött a hajdani lábadozónak.
Ám itt kiütköznek a bor korlátai. Mert ó, a karton bor megmaradt. Mert a Királyleányka nem tudta megmenteni a hajdani lábadozót, aki június 10-én, életének nyolcvanadik esztendejében meghalt. Mindig mindenkit segítő, szerény ember volt, hajdan aranykezű sebész, számtalan élet megmentője, az én édesapám, Dr. Tompa Ferenc.
