Semmi meglepőt nem csinált Eric Clapton, a Lassúkezűnek becézett blues-testvér, kiadott egy sor lemezt, amelyen a Robert Johnson nevű blues-próféta kissé „megbolondított” standardjaival lepte meg azokat, akik a hatvanas években azt írták a falakra, hogy Clapton Is Good, s akik ma már stratégiai döntéshozók a meghatározó nemzetgazdasági szektorokban. Annak idején viszont az LSD az agyukban olvadt, nem a kezükben. Még a hetvenes évek elején Clapton beheroinozva komoly vitába keveredett a gitárjával, az ajtókilincsével, mindennel, majd egy akupunktúrás kezelés után megtisztulva tért vissza a blues-rock kocsmaszínpadára, hogy olyan örökzöldekkel örvendeztesse meg rajongóit, mint a híres Layla, vagy a Bob Marley-klasszikus átirata, az I Shot The Sherrif. Clapton azok számára is ismerős, akik nem a háború utáni baby boom szülöttei. A Wonderful Tonight című zavarba ejtően érzelmes számával szemléltette a Headway nyelvkönyv a Present Continuous igeidőt. Ebből sok minden kiderül: 1. Clapton reménytelenül szentimentális fickó; 2. Nem egy komplikált lélek. Persze, ha akar, bármikor belebonyolódik önnön zsenijébe és a blues-axiómiába, és olyan gitárszólókkal hívja fel magára a figyelmet, amelyekből azért sem lehet kijönni, a mester nem akar megoldást találni, hanem inkább tovább élvezi a problémát.
Paraméterek
Eric Clapton: Me & Mr. Johnson • Warner • 50 perc, 14 szám. Poptőzsdei árfolyam: *** és fél
