Kormányzó úr, Ön Baján született és Magyarországon is nőtt föl. Mostanában jár még Magyarországra?
– Hogyne, a szüleim a mai napig Hercegszántón élnek, a bátyám pedig Budapesten. Rendszeresen járok én is haza.
– Az Ön pozíciójában, a szerb jegybank élén nagy volt a mozgás az utóbbi időben…
– Ismerni kell a szerbiai belpolitikát, hogy valaki megértse az eseményeket. Szakmailag hiába volt igen eredményes Mladjan Gyinkics a jegybank élén, az előző kormány számára a politikai játszma akkori állása szerint veszélyessé vált, így egy kifejezetten az ő megbuktatása érdekében megszövegezett nemzetibank-törvénnyel eltávolították a posztjáról. Az új törvény értelmében ugyanis a szerbiai jegybank kormányzója nem viselhet párttisztséget, márpedig Gyinkics a G17 Plusz elnevezésű párt elnökhelyettese volt. Amikor őt leváltották, vele együtt többen magunktól távoztunk a banktól. A helyére megválasztott Udovicki asszony kinevezését visszavonta a parlament, mert kiderült, hogy megválasztásának körülményei nem voltak minden tekintetben tiszták: a szükséges 126 helyett kevesebb mint 120 képviselő ült a megválasztáskor a parlamentben.
– Mindezek után most, az új kormányban az Ön mentora, volt felettese, Mladjan Gyinkics lett a pénzügyminiszter, Ön pedig a nemzeti bank kormányzója. Hogyan alakul mostanában a viszonyuk?
– Természetesen vannak közöttünk szakmai konfliktusok – ez a pénzügyminisztérium, illetve a nemzeti bank eltérő feladatából következik. A súrlódások kezelésében azonban segít a jó személyes kapcsolat, illetve Mladjan Gyinkics még friss bankkormányzói emlékei. Mindamellett a célunk is ugyanaz: talpra állítani a szerb gazdaságot.
– Ráadásul mindketten ugyanannak a pártnak, a gazdasági „agytrösztből” politikai párttá alakult G17 Plusz tagjai. Ez a kiindulópont mennyiben határozza meg az Ön mostani helyzetét?
– A G17-tel egyetlen probléma volt: ha a politikának nem tetsző állásponton volt, mindig felmerült a kérdés: kik is vagytok ti? Mekkora a politikai bázisotok? Ki vállalja a felelősséget a tanácsaitokért? Ezeket a kérdéseket most már pontosan meg lehet válaszolni. Politikai pártként a decemberi választásokon a voksok 12 százalékot szereztük meg, és jelenleg kormányzati felelősséget viselünk.
– Melyek ma a szerb gazdaság előtt álló legfőbb kihívások?
– Hosszú távon a megfelelő életszínvonal elérése. Ne feledjük, a szerbek a hidegháború évei alatt mai fejjel elképzelhetetlen jólétben éltek. Jugoszlávia gazdaságilag is sokat profitált az akkori politikai játszmákból. Ma más a világ. Tizenöt-húsz év kemény munka szükséges ahhoz, hogy újra elérjük az 1980-as évek színvonalát. Eközben persze nehezen fogadjuk el, hogy a korábban szegényebbnek, elmaradottabbnak tartott országok egymás után csatlakoznak az Európai Unióhoz – gondolok itt elsősorban Romániára és Bulgáriára.
– Melyek a konkrét problémák?
– Makroszinten a folyó fizetési mérleg mintegy 13 százalékos GDP-arányos hiánya a legnagyobb gond, miután a kereskedelmi deficit alig 3 milliárd dolláros kivitel mellett megközelíti az 5 milliárd dollárt. A gazdaságnak tehát az lenne az érdeke, hogy szűküljön a fogyasztás – természetesen ezzel egyidejűleg az exportnak bővülnie kellene. A mai helyzetben emelkednek a jövedéki adók, ugyanakkor nem lehet túl drasztikusan változtatni, mert azáltal a ma már végre kézben tartott inflációt sodornánk veszélybe. Kevesebb külföldi tőke beáramlásával számolunk, mert a nemzetközi segélyek, a privatizáció és a külföldi közvetlen befektetések terén is kihívásokkal nézünk szembe. Ami a privatizációt illeti, a tavalyi rekordbevétel után 2004-ben egyelőre kifogytunk a magánkézbe adható nagyvállalatokból, így a bevételek az idén ezen a területen is drámaian leapadtak, körülbelül a tavalyi összeg hatodára. A külföldi közvetlen tőkebefektetések sem alakulnak a kívánatos mértékben – most mindenekelőtt erre fókuszálunk.
– Mit tesznek a tőke Szerbiába csábításáért?
Egy magyar–szerb bankelnök
• Radovan Jelasity 1968-ban született Baján, Magyarországon. A budapesti szerb–horvát gimnáziumban érettségizett, majd a belgrádi közgazdasági egyetemet végezte el, végül a chicagói University of Illinois (UIC) egyetemen szerezte meg MBA-fokozatát.
• Ezt követően 1995-től a Deutsche Bank közép- és délkelet-európai osztályán, majd rövid ideig a McKinsey tanácsadó cég frankfurti irodájában dolgozott, mielőtt 2000 októberében Mladjan Gyinkics jegybanki kormányzó hívó szavára elfoglalta a Szerb Nemzeti Bank alkormányzói székét. Gyinkics tavaly augusztusi leváltásakor önként távozott a pénzintézetből, 2004. február 25-én azonban a parlament a szerb nemzeti bank kormányzójává választotta.
– Ez az elmúlt években miért nem történt meg?
– A kormány és szakértői tudják, mit kellene tenni. Csak éppen a végrehajtók hiányoznak. Tábornokok vannak, tisztek nincsenek. Olyannyira, hogy én is legalább tíz embert keresek jelenleg bankigazgatótól alelnökig, de nincsenek igazán kvalifikált jelöltek. Különösen nem azokért a fizetésekért, amilyeneket ma az állami szektor kínál.
– Térjünk vissza a privatizációhoz. Milyennek ítéli a közeljövő kilátásait?
– Néhány, komoly érdeklődésre számot tartó nagyvállalatot most készítünk elő a privatizációra, de a NIS olajtársaság, vagy a szerbiai elektromos művek tendereit már aligha lehet az idén meghirdetni. Viszont a jegybank kormányzójaként nagy örömömre szolgál, hogy a bankprivatizáció újabb lendületet kap. Az idén három bankot privatizálunk: a Yubanka, a Novosadska Banka és a Kontinental Banka kerülhetnek magánkézbe. Egyelőre a 46 szerbiai bank közül tíz ment át többségi külföldi tulajdonba, de ez a tíz pénzintézet máris rendkívül kedvező hatással van az egész bankrendszerre. Árulkodó adat például, hogy a bankszektoron belül dolgozó alkalmazottaknak mindössze a 11 százaléka dolgozik náluk, miközben a bankrendszer összesített mérlegfőösszegének az egynegyedét kezelik. Ráadásul tavaly az új hitelek 57 százalékát is ezek helyezték ki.
– Számítanak az OTP részvételére a tendereken?
– Jól ismerjük az OTP-nek a térségben játszott szerepét, ambícióit, ezek alapján csak annyit mondhatok: meg lennénk lepve, ha nem mutatna érdeklődést egyik vagy másik bankunk iránt.
