 |
| C. és L.L. Boym: Üdvhadsereg porcelánok. Second hand darabok újrahasznosítva (gyártó: MOOOI). |
Az ipar a XX. század stílusa, alkotási módja – az olasz design egyik ikonikus figurájának, Gio Pontinak 1925-ben tett kijelentése a tömegtermelés jelentőségére hívja fel a figyelmet. A XIX. század második felére az ipari tömegtermelés általánossá vált, s mindez az esztétikai színvonal komoly esésével járt együtt. Ezt a problémát a XX. század eleji designmozgalmak már nem a preindusztriális kézműves hagyományokhoz visszanyúlva látták orvosolhatónak. A tömegtermelés alapvetően demokratikus volta humanisztikus és idealista célok megfogalmazására sarkallta őket. Az ipari formatervezés segítségével előállított tárgyak – hitük szerint – képesek megreformálni az emberek mindennapi életét és a nívós környezet lehetőségét hozzák el mindenki számára, végre elérhető áron. A design megpróbálta humanizálni a korszerű technológiát, s a szabványosított, sorozatgyártott termékeken keresztül ízlést reformált, számos progresszív darab új életstílus szimbóluma volt.
 |
| Marcel Wanders: Tengeri szivacsból porcelánváza. Nincs két egyforma darab (gyártó: MOOOI). |
A nagyipari termelés mára a fogyasztói társadalom kielégíthetetlen termékéhségéhez vezetett, a termékek szintjén pedig uniformizációhoz. A tömegtermékek iránt érzett csömör pedig egyre erősebb. A design jövőjével kapcsolatos legfontosabb kérdés az, hogy képes lesz-e az univerzális megoldások mellett az individuum igényeire figyelni, és az egyedi igényekhez igazodó termékeket kínálni. A formatervezés individuális irányzata a globális kultúra egyre erőteljesebb homogenizáló hatásával szembeni ellenreakció. Az individualizmus versus univerzalizmus vita a modernizmus kezdete óta zajlik, s az idők során a frontvonalak nem közeledtek egymáshoz.
 |
| Tom Dixon: Spagetti kanapé lágy PVC csíkokból formázva. Egyedi termék nagyipari technológiával (gyártó: Cappellini). |
Míg az univerzalista megoldások sokszor elidegenítő jellegűek, az individualista design az elit kiváltsága marad. A limitált példányszámú, egyedi termékek expresszívebb tartalmat képesek kifejezésre juttatni, bensőséges kapcsolatot hoznak létre tervező és közönsége, felhasználó és tárgy között, de előállításuk roppant költséges. Az egyedi termékhez gyakran low-tech (alacsony technológiai szintű) eljárásokat vagy kézműves technikákat használnak, amelyek minimális hatással vannak a természeti környezetre. Ez a tény pedig a fenntartható fejlődés, valamint a tömeggyártást és a fogyasztás tárgyrotációját kísérő növekvő hulladéktermelés korában a tervezők számára egyáltalán nem elhanyagolható morális kérdés.
