Egy kis párt vezetőjének rendszerint nem könnyű a címlapokra kerülni, Önt viszont hetek óta ott tartja a két nagy párt gazdasági háttérerőinek az alkujáról tett kijelentése. De ugye azt nem mondja, hogy Mong Attila és György Bence könyvéből értesült először ennek lehetőségéről?
Az MSZP és a Fidesz között nagyon sok hasonlóságot látok abban, hogy rövid pórázon tartják az önkormányzatokat.
– A Magyar Demokrata Fórum előző koalícióban eltöltött négy éve is a korrupcióellenes tevékenységről szólt: 26 pontos kormányhatározatot hoztunk a korrupció elleni küzdelemről, valamint a Transparency Internationallel, s az ENSZ globális korrupcióellenes központjával való együttműködésünk is azt a szakmai és politikai elkötelezettséget támasztotta alá, hogy nekünk e jelenség ellen küzdenünk kell. Most pedig hónapok óta, amióta az említett könyv megjelent, több helyen tettem már szóvá a benne leírtakat. Szégyen, hogy a politikai küzdőtér két nagy pártja, az MSZP és a Fidesz nem reagál érdemben a könyvben megfogalmazott vádakra. E szerint 70:30 arányban osztozkodnak az autópálya-építés és további nagy állami beruházások felültervezett bevételein. Nem vitatják, hogy ez a jelenség létezik. Kiss Péter kancelláriaminiszter például őszintén vallott erről. Kérdésem csak annyi: meddig engedi még a két nagy párt, hogy ne válaszoljon a 70:30 formájában megfogalmazott vádra.
– Közben a sztrádaépítésben ugyanazok a magyar cégek indulhatnak, mint korábban, vagyis az építkezés költségeit aligha szorítja lejjebb a verseny. Ez is az Ön érveit erősítené?
– Az élet a legnagyobb forgatókönyvíró. A hírek azt támasztják alá, hogy az újabb sztrádaépítési szakasz is hasonló sorsra fog jutni, mint az előzőek. Ha ehhez még hozzávesszük az Állami Számvevőszék jelentését az M7-es építéséről, ahol minőséget illető feltárást is végeztek, szerződéseket, szerződés alapján járó díjakat hasonlítottak össze és sok milliárd elköltött forint mellé kérdőjel került, akkor még inkább azt mondom, hogy álljunk meg egy pillanatra, mert ez így nem mehet tovább. És nézzünk hátra is, mert nem lehet szó nélkül elmenni a történtek mellett.
– Ha viszont körülnézünk, azt látjuk, hogy a pártfinanszírozás, illetve a kampányfinanszírozás megoldatlansága nemcsak magyar jelenség.
– Valóban, Kohl kancellár is belebukott, pedig igen nagyformátumú politikus volt. Csak másutt ebbe belebuknak „nagy” politikusok, nálunk pedig ezt a kérdést – az egymás ellenőrzésére is hivatott – pártok között nem illik firtatni. Ezért is mondom, hogy a pártok költségvetésének átláthatósága elemi követelmény. Talán a huszonnegyedik órában vagyunk, hiszen nemcsak az állami költségvetésből juttatott pénzekről van szó – bár ez is fontos kérdés – hanem az egyéb forrásokból, egyéb jogcímeken a pártok munkáját segítő átvállalt számlákról és költségekről még inkább. Például 2002-ben 386 millió forintot számoltak el a pártok a választásokra, miközben az engedékenyebb elemzők 3 milliárdra taksálták a kampányköltséget, azok viszont, akik a kezdetektől figyelemmel kísérték a folyamatot, 10 milliárd forint körüli összegről beszélnek. Na ezek azok a jelenségek, amelyek alapján azt kérdezi az ember, hogy miből. Az Állami Számvevőszéknek nincs joga a teljes körű vizsgálatra, csak a 386 millió forintnak az elszámolása az, amit figyelemmel kísérhetett. De nem tanultunk mindebből. Most egy olyan európai parlamenti választásra készülünk, ahol egyetlen szabály sincs arra, hogy mennyit költhetnek a pártok, ki ellenőrzi ezt, milyen formában. Az MDF javasolta az erre vonatkozó törvény módosítását – amit pont e napokban utasít majd el a Fidesz és az MSZP is az Országgyűlésben.
– A holdudvartól befolyó „puha” kampánypénzeket az Egyesült Államokban sem sikerült láthatóvá tenni. Idehaza a jogalkotás hogyan teremthet kompromisszumot a tényleges helyzet és az átláthatóság igénye között?
– Sorolhatnám azokat a feladatokat, amelyeknek az elvégzése tisztább helyzetet teremthetne. Az előző ciklusban elkezdtük szisztematikusan végrehajtani a korrupcióellenes csomagot, néhány pont megvalósítása azonban elmaradt. Még mindig nincs például lobbitörvény, amiről én most is azt gondolom, hogy egy versenyre épülő szociális piacgazdaságban a lobbitevékenységet nyílttá, szabályozottá, ellenőrzötté kell tenni. Mi tettünk ennek érdekében, de a többiek nem voltak partnereink. A pártok átlátható költségvetése és a kampányköltségek szabályozása mellett igen nagy jelentőséget tulajdonítok a szabályozott, a nyilvánosság előtt folyó legális lobbinak. Ezekben az években vizsgázunk, hogy egy valós, európai, keresztény, demokráciára alapozott világot építünk, vagy egy dél-amerikai típusút. Hiányolom a politika, a politikusok elszántságát. A többségnek „félszemű demokráciája”, a túloldalra kiélesített látása van, de a saját portáján senki nem szeret söpörni. Kettős mércével mérnek morális kérdéseket, ez kettőslátáshoz vezet. Sokkal felelősebb kormányzati és ellenzéki magatartást kellene tanúsítanunk.
– Amilyen sokat beszél az MDF a korrupcióról, olyan keveset üzen a vállalkozóknak. De létezhet-e ma politikai párt erős gazdasági háttér nélkül? Mintha éppen az MDF története bizonyítaná, hogy így nagyon nehéz befolyásos és erős pártként fennmaradni.
– Igaza van, egy párt erős gazdasági bázis nélkül nem létezhet. Az a kérdés, a gazdasági hátteret ki biztosítja: a költségvetést átlátható, ellenőrzött, számonkérhető módon, vagy a gazdasági élet egyes szereplői különböző elvárások és viszontszolgáltatások reményében? Ez mindig többe kerül az állampolgároknak, és mindig kétes tisztaságú. Ha minden pártnak feltett szándéka lenne, hogy ne a gazdasági élet marionettfigurájaként működjön, és minden párt elvárja, hogy a gazdaság és a közélet összefonódását megakadályozzuk, akkor hosszú távon a demokráciának a jövője van Magyarországon.
– Az SZDSZ például gazdasági kérdést állított a programja középpontjába.
– Az SZDSZ nem rendelkezik kiforrott gazdasági koncepcióval. Megszavazta a 100 napos programot és most ennek negatív hatásai ellen próbál politizálni. Tisztelem a szándékaikat, de Magyarországon is látom azt a folyamatot, hogy a szociális piacgazdaság képviselőivé hosszú távon mi, konzervatívok válunk. Nem is szavaztuk meg a 100 napos programot, bár népszerű lett volna. Kisebb, mérhető, átlátható államra van szükség, amely erős gazdaságot, ezáltal munkahelyeket és egzisztenciális biztonságot teremt. A rendszerváltozás kezdetén a körülmények tették lehetetlenné, hogy egy olyan konzervatív jobboldali gazdaságpolitikának a következetes végrehajtása valósuljon meg, ami egyébként az MDF-nek a sajátja lenne. De célként mi mindenképpen az erős gazdaságra építő, az állami paternalista szerep visszaszorítására készülő gazdaságpolitikát hirdettük meg, s ettől ma sem kívánunk eltérni. Én az MSZP és a Fidesz között nagyon sok hasonlóságot látok abban, hogy rövid pórázon tartják az önkormányzatokat, legyen szó egyetemi önkormányzatról vagy gazdasági kamaráról. A gondoskodó állam víziójában az önkormányzatok csak korlátozott jogokkal férnek meg. Ez a fajta gyeplőtartás és a gondoskodó állam képe a jobboldali konzervatív gazdaságpolitikától távol van. Az európai, konzervatív értékeket a verseny határozza meg, azzal a fontos kiegészítéssel, hogy minden versenyből a kiszorultat segíteni kell. A szociális piacgazdaság a mi értékrendszerünk. Európa ezen elvek alapján működik.
– Éppen az Önök honlapján fejtette ki Bod Péter Ákos a konzervatív gazdaságpolitika magyar korlátait, azt, hogy a lehetséges bázis, a társadalmi középrétegek nagy része nem szűnő gyanakvással tekint a gazdasági versenyre, az állam szerepvállalásának a csökkentésére, a privatizációra és a liberalizációra. Ilyen körülmények között kiket tudnak megszólítani?
– Ebben a középmezőnyben azért sokan vannak, egy egészséges környezetben ez teszi ki a társadalom 70-80 százalékát. Ott van mindenki, aki a saját vállán viszi a terhek nagy részét, aki partner a kisebb, átláthatóbb, mérhetőbb állam kialakításában. Mondok egy példát: a kormány azt mondja, karcsúsít, elvesz 150-180 milliárd forintot. De mihez képest, mi a cél? Tizenöt éve megválaszolatlan kérdés, hogy a XXI. században mi az állam szerepe. Mindig a gombhoz varrjuk a kabátot. A nagy költségvetési reformok, a nagy átalakítások elmaradtak, toldozgatunk-foldozgatunk költségvetésről költségvetésre, ciklusról ciklusra, de alapjaiban igen nagy bajok vannak, mert ez a tizenöt év nem hozta meg azokat a nagy átalakításokat, amelyeket meg kellett volna tenni. Az emberek más, normálisabb Magyarországra vágynak.
– Ahhoz képest, hogy a júniusi választás az Európai Parlamentről szól, a kis pártok mintha élet-halál kérdésként fognák fel a megmérettetést. Kuncze Gábor a saját politikai jövőjét is feltette rá. Ön ilyen egyértelműen ugyan nem fogalmazott, de a végeredmény vízválasztó lehet az MDF számára is.
– Tíz százalékon áll az MDF, mert az emberek meghallották a Normális Magyarország programunkat, s egyetértenek azzal. Értik a küzdelmünket a 45 év fölöttiek munkaerő-piaci boldogulásáért, a nyugdíjasok mindennapjaiért. Tűrhetetlen, hogy milliárdokat visznek el a közpénzből, és mindeközben százmilliók nincsenek arra, hogy Magyarországon egyetlen gyermek se éhezzen. De nem akarom elkerülni a kérdést: az európai parlamenti választási eredményünkkel még nem tudjuk programunkat érvényesíteni. Ezért a legnagyobb megmérettetés a következő országgyűlési képviselőválasztás lesz. A június 13-i választás számomra azt jelenti, hogy lesz-e egy sokszínű Magyarországot reprezentáló európai parlamenti képviselői csapatunk, vagy sem.
– Abból a szempontból sem vízválasztó az eredmény, hogy meghatározza, hogyan induljon az MDF 2006-ban: szövetségben a Fidesszel vagy önállóan?
– Visszatekintve az elmúlt három ciklusra, két évvel az országgyűlési választások előtt soha nem kaptunk biztos választ arra, mi lesz a következő megmérettetés eredménye, koalíciója. Ez egy folyamat. Fél év alatt változik a világ, változik Európa. Annyi minden változik: két hónap alatt nőtt ki a Centrum, két hónap alatt ment tönkre a független kisgazdapárt. Olyan ritmikus mozgás van itt, amit nem lehet kimerevíteni, leblokkolni.
– Akkor az is csak a jelennek szól, hogy a Fidesz mintha leírta volna az MDF-et, s eldöntötte volna, hogy a 2006-os választásokon már nem számol vele?
– A Fidesz már négy éve sem szeretett volna számolni az MDF-fel, de én viszont számolok és számítok arra, hogy a Fidesz végül partner lesz annak megakadályozásában, hogy a kétpártiság merevedjen meg Magyarországon. Nem azért, mert az MDF-et kellene megvédeni, hanem mert a demokrácia torzulásához vezethetne az egypárti kormány és egypárti ellenzéke folyamatos hatalmi libikókája. Idézném Lámfalussy professzor közelmúltbeli nyilatkozatát, aki szerint is az a veszélye ennek, hogy a hatalom megszerzésének és megtartásának játéka közben minden reform és minden nagy átalakítás folyamata lebénul.
– Szóval úgy gondolja, hogy az a béke – vagy tűzszünet -, amit most kialakítottak az MDF-ben, június 14-én is fenntartható lesz?
– A választás bebizonyítja majd, hogy a Normális Magyarország programot tovább kell vinni, és ezzel szolgáljuk azt, hogy a következő megmérettetésen a mostaninál jobb kormánya legyen az országnak. A kétpilléres, korszerű, európai, konzervatív jobboldal pedig nagyobb garanciául szolgál ehhez. Minden erőnket arra koncentráljuk – és így lehet csak egy csapatot szervezni – hogy 10 százalék „benne van” az MDF-ben. Nem hiszem, hogy a magyar társadalom A és B turnusokban akar gondolkodni, és a fekete és fehér között kell választanunk. Ennél sokszínűbb a világunk. Ma a politikai élet természetes sokszínűségének letéteményese az MDF.
