Gazdaság

Szójarepülő?


Szójarepülő? 1

Kerozin és szójaolaj keverékével hajtaná a repülőgépeket egy amerikai biokémikus; az új keveréket a Purdue University kutatói laboratóriumi sugárhajtóműben tesztelik. A légi közlekedés jelentős mértékben járul hozzá a globális felmelegedéshez. Egy 2002-es tanulmány azt vetíti előre, hogy a Nagy-Britanniában kibocsátott szén-dioxid háromnegyede származik majd a repülőgépektől 2050-re, ha azok továbbra is a mai összetételű kerozinnal röpülnek.

Az amerikai kutatók fejlesztései azonban éppen ennek kiküszöbölésére irányulnak: a felhasznált kerozin mennyiségét bioüzemanyaggal próbálják csökkenteni. A növényi eredetű üzemanyagokat mindeddig elsősorban azért nem használhatták repülőgépekben, mert azok a repülési magasságon uralkodó hidegben megfagynak. Most viszont szójából kivont olajból sikerült olyan folyadékot előállítani, amely csak mínusz 40 fokon dermed meg.

A kutatók a szójából kinyert olajat 80 százalékos hatékonysággal hasznosítják. Eljárásuk lényege, hogy az olaj zsírsavait kémiai úton észterekké alakítják; ezek magasabb hőmérsékleten megdermedő komponenseit pedig egyre hűtve eltávolítják. A maradék olyan elegy, amely egyszerre illékony és éghető, ráadásul kitűnően keveredik a Jet A nevű, elterjedten használt üzemanyaggal. Az eddigi kísérletek eredményei szerint a bioüzemanyag és a kerozin 40:60 százalékos keverési aránya megfelelő fagyáspontú és égéshőjű mixet eredményez, amelyet a gázturbinás légi járművekben – így az utasszállító gépekben is – alkalmazni lehetne.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik