Leszek Miller. Az unióba még ő lép be.
Valamifajta feszültség már a múlt heti brüsszeli csúcs kezdőnapján is érezhető volt Leszek Miller lengyel kormányfő és külügyminisztere, Wlodzimierz Cimoszewicz között, annak okát azonban a kívülállók ekkor még csak találgatták. Másnap reggel viszont mindenre fény derült: péntekre virradóra új párt jött létre a lengyel baloldal berkein belül – e formáció „magját” a kormányzó Demokratikus Baloldali Szövetségből (SLD) kilépő 26 parlamenti képviselő és szenátor alkotja -, amelyben Cimoszewicz csupán hivatala miatt nem vett részt. Hogy mi a pártszakadás oka? A Lengyelország Szociáldemokráciája (SDPL) elnevezésű, Marek Borowski házelnök alapította párt azt hangoztatja, hogy a lépéssel a baloldalnak azt az évek óta tartó népszerűségvesztését kívánták megállítani, amelyet döntően az égető reformok halogatása, a csaknem 20 százalékos munkanélküliség, valamint az elmúlt évek korrupciós botrányai okoztak.
LEMORZSOLÓDÁS. A közvélemény-kutatások szerint 2001. szeptemberi 42 százalékos választási győzelme óta legalább 4 millió választó fordult el az SLD-től, amelyet ma a lakosságnak kevesebb mint a 10 százaléka támogat. Ez a lemorzsolódás a 26-ok szemében nem utolsósorban azért aggasztó, mivel az elvesztett szavazatok többsége a populista retorikát alkalmazó Önvédelem (Samoobrona) nevű párt támogatottságát javítja.
A pártszakadás egyben Miller távozását is kikényszerítette. Az SDPL ugyanis csak a miniszterelnök lemondása esetén volt hajlandó biztosítani támogatásáról az eleve kisebbségben kormányzó SLD-t. A kész helyzet elé állított kormányfő péntek este be is jelentette lemondását május 2-i, vagyis az európai uniós csatlakozás másnapjára időzített hatállyal. A kormányrúd átadásának májusra halasztását azzal indokolta, hogy időt akar adni az új kormánycsapat összeállításához. „Ezzel a lépéssel a miniszterelnök a bizalmi válság kialakulását igyekszik megakadályozni, illetve biztosítani a gazdasági reformfolyamat és a külpolitikai kötelezettségek zökkenőmentes átadását” – értékelte a bejelentést Aleksander Kwasniewski államfő is, akinek május 16-ig kell Miller utódját megtalálnia.
Egy hanyatlás mérföldkövei
Milyen tényezők miatt vált ennyire népszerűtlenné a lengyel kormánypárt?
• Korrupciós botrányok sorozata
• A viszonylag lassú, 2003-ban 3,7 százalékos, míg 2002-ben 1,4 százalékos gazdasági növekedés
• A nehézipari körzetek szerkezetátalakításának elmaradása
• Az államháztartás egyensúlyi problémáinak megoldatlansága
• Az egészségügyi reform késlekedése
A feladat ugyanis nem kisebb, mint a kilencvenes évek elején megkezdett reformfolyamat befejezése, méghozzá egészen új társadalmi elvárások mellett. Amíg ugyanis a Leszek Balcerowicz egykori pénzügyminiszter nevével fémjelzett sokkterápiát a szerkezetváltásra felkészült társadalom a kilencvenes évek elején kész volt felvállalni, a jelenlegi kabinet nyugdíjreformot és az egészségügyi rendszer átalakítását is tartalmazó megszorító-csomagját a nyugati jóléti társadalmi modell felé kacsingató lengyelekkel ma már nem könnyű elfogadtatni. A GDP több mint 5 százalékára rúgó költségvetési hiánnyal, illetve az annak 48 százalékát kitevő, és egyre növekvő adósságállománynyal küzdő lengyel államháztartás azonban szerkezeti reformok nélkül nem kerülhet ismét egyensúlyba, a tartós növekedési pályához pedig elkerülhetetlen a „fekete lyuk” gyűjtőnévvel illetett ágazatok – a szénbányászat, egészségügy és a vasút – modernizálása.
POPULISTA VESZÉLY. A lengyel politikai térkép az elmúlt években átrendeződött. A kormánypárt népszerűségvesztésével párhuzamosan két számottevő erő tört előre: a jobboldali-liberális Polgári Platform (PO), amely azt állítja, kész lenne mind a reformok felvállalására, mind a mostani pro-európai külpolitika továbbvitelére. A platform támogatottsága a legfrissebb felmérések szerint 22,2 százaléknyi, amivel vezeti a lengyel politikai mezőnyt, előnye azonban fölöttébb szerény és bizonytalan az Andrzej Lepper vezette populista Samoobronával szemben, amely mögött ma az ország szavazóinak 18,9 százaléka áll. A lengyel társadalom jelentős része tart az európai uniós csatlakozástól, és ezeket a félelmeket ügyesen ki is használják a demagóg politikai erők. A Lepper-féle párt, amely már ki is adta a politikai ellenfelei alkalmatlanságát hirdető jelszót: „Ők már kormányoztak”. Ami a baloldalt illeti, annak pártjai egyelőre szétaprózódtak. Egy esetleges választáson ma sem az SLD-nek, sem a frissen alakult SDLP-nek nem teremne sok babér.
Kormányválság ide vagy oda, a meghatározó lengyel politikai erők most legföljebb elméletben mérlegelik az előrehozott választások lehetőségét. Ilyesmire a gyakorlatban egyelőre senki nem vállalkozna. Mind a kormányban, mind az elnöki palotában tisztában vannak ugyanis azzal, hogy a jelenlegi helyzetben túl nagy lenne a kockázata, hogy a populista erők nyernek. Egy ilyen fordulatot pedig nem engedhet meg magának Lengyelország.
