a minden, a tartalom semmi – adódik a következtetés abból, hogy a hétvégén a Fidesz költségvetési népszínjátékkal tromfolta a miniszterelnök közjogi sziporkáit. Lehetne persze boncolgatni a nemzeti petíció racionális elemeit (a kommunikációs kezdeményezés visszavétele, a kormány nyomás alatt tartása, címek, telefonok és e-mailok begyűjtése), de az biztos, hogy nem azokat akarta megszólítani Orbán Viktor, akik észérvekkel próbálják megérteni a gazdaság helyzetét. A néppárttá válás kinyilvánításának ünnepélyes gesztusa így a szociális demagógiával kapcsolódott egybe, s ez nem túl biztató üzenet a jövőt illetően.
Egy ellenzéki párt részéről persze érthető, hogy olyan túlköltekezésekbe akarja kényszeríteni a kormányt, amelyekért utólag majd felelőssé lehet tenni. Most azonban e szándék nélkül is borotvaélen táncol az ország: a gazdasági fellendülés annyira bizonytalan és törékeny, hogy könnyen jöhet az újabb megtorpanás. Ráadásul a szocialisták már maguk is keresik a fogást a büdzsén. Az 53. heti nyugdíj kifizetésének előrehozatalát nyilvánvalóan nem a pénzügyminisztériumban találták ki; ott az elkövetkező két és fél hónapban sejthetően nehezen tudnak majd ellenállni az uniós választási kampány által kiváltott ötletrohamoknak. A címlapokról ezekben a hetekben a szabad demokraták sem akarnak lemaradni. Elnökük néhány hete éppen lapunk hasábjain nyilatkozott igen visszafogottan az iparűzési adó kiváltásának lehetőségeiről – tekintettel a gazdaság általános helyzetére -, most azonban már mintha nem lennének kétségei.
A júniusi EP-választás kampánya a hétvégén megkezdődött, függetlenül attól, hogy melyik párt mikorra időzíti a hivatalos indulást. A jó hír az, hogy az előjelek alapján a hangnem – talán az esemény jellegéből adódóan is – „európaibbnak” ígérkezik, mint korábban. De a kampány egyenlegét majd csak az év második felében lehet megvonni. Akkor, amikor a Pénzügyminisztérium most lesöpört bevételszerző javaslatait (lásd telefonadó) elő kell majd húzni a szőnyeg alól.
