 |
| Badacsonyi Kéknyelű 2002, Borbély családi pincészet |
Attól még, hogy valami hungarikum, nem automatikusan jó. Van persze, aki szerint ha valami magyar, transzcendens önértékkel bír, mint ahogy van, aki szerint ez a zulukafferekre vagy a mócokra is igaz. Látható továbbá, hogy e merőben törzsi szemlélet közel s távol aktuálpolitikai rangra képes emelkedni, még itt az Occidens peremén is.
Mármost ez itten egy borpolc, de a fentieknek van önológiai (borászati) relevanciája, hogy úgy mondjam. Attól, hogy mondjuk a bakator régi magyar szőlőfajta, szőlészeti szempontból nem biztos, hogy érdemes vele foglalkozni. Az az ideális eset, ha valami magyar is meg jó is; ilyen például a kéknyelű.
A kéknyelű ismert név volt valamikor, amikor még Magyarország igazi bornagyhatalom volt, ma már leesett a bortérképről, bár a népek úgy hiszik, hogy még rajta van. (Nincs.) Badacsony világszínvonalú dűlőiből is eltűnt egy csomó a víkendházak alatt, bár a rendszerváltás után részben újjáéledt a borvidék. Szóval a kéknyelű olyas név volt, mint a Debrői hárslevelű, a Móri ezerjó, az Egri leányka, satöbbi. Aztán elhalványult, mert fagyérzékeny és kis termőképességű, bizonytalan terméshozamú jószág, mivel nővirágú, (a Csepregi-Zilai Szőlőfajta-ismeret titokzatos akusztikájú mondata szerint „Virága nő jellegű, ezért rosszul termékenyül”). Szüksége van a Budai zöld nevű szőlő segítségére, hogy egyről kettőre jusson, azaz ő a pasija mintegy. Azért kéknyelű, mert kék a nyele, mármint a kocsánya.
A kéknyelű annyira hungarikum, hogy csak na, csak nálunk van, sőt, csak Badacsonyban: badacsonyikum. Az utóbbi években jelent meg újra a polcokon, mindenekelőtt Szeremley Huba jóvoltából, aki szép, defintitív kéknyelűket is készít.
E heti kéknyelűnket az ígéretes kis borászat, a szépen fejlődő, borturizmusban is utazó Borbély családi pincészet készítette, még sokat fogunk hallani róluk, pláne, ha a címke is olyan szép lesz, mint a bor. Mert a bor afféle igazi badacsonyi vulkánbor, kafa zöldes reflexeket villantó színnel, vegetális illatokkal, és azzal az úgynevezett tűzkő-illattal, ami az efféle ásványos vulkánborok sajátja; szájban is szép mineralitás, szinte sós impresszió, és persze hibátlan savak. Visszafogott, nem virágos-gyümölcsös, hanem férfias karakterű bor, bár ezt félve mondom, mert egy feminista női sommelier jól letolt, hogy ilyet csak egy bunkó macsó mondhat.
