Katasztrofális vereséget szenvedett a francia helyhatósági választások második és végső menetében a jobbközép kormány. Hétfőre virradóra érkeztek meg a vasárnapi próbatétel eredményei. A konkrét következtetések teljes levonása azonban (hogy végül majd „kivel vitetik el a balhét”) még sokáig eltarthat. Miután pedig egy vezető európai hatalomról van szó, a kudarc több szempontból is magyarázatot igényel.
Amikor a spanyol választások a favoritnak számító jobboldali kormány vereségével végződtek, az volt az indokolt vélemény, hogy a közvetlen ok a szörnyű terrortámadás átlátszóan cinikus kezelése volt. Innen már csak egyetlen lépés kellett ahhoz a – meggyőzőnek tűnő – véleményhez, hogy azok az európai kormányok, amelyek közvéleményük akarata ellenére támogatták a Bush-vezetés iraki kalandját, előbb-utóbb bukásra vannak ítélve. Ám az utóbbi napok bebizonyították: ez önmagában még nem ad kielégítő magyarázatot arra a válságsorozatra, amely napjainkban megrázza Európa vezető országait.
Bizonyíték volt erre már a francia helyhatósági választások első fordulója is. Egy héttel a spanyol jobboldal és Aznar kormányfő után a francia jobbközép és Chirac elnök is érzékeny vereséget szenvedett.
KÉSEI ÉBREDÉS. A spanyol események annyira lekötötték a figyelmet, hogy a francia fordulat először jóformán észrevétlen maradt. Ennek volt racionális magyarázata is. A helyhatósági választás a madridi erőpróbával ellentétben nem változtatott a hatalmi viszonyokon, és nem volt közvetlen hatása a francia államvezetés sorsára. Így aztán Európa csak néhány napja, a választások múlt vasárnapi második menetének küszöbén „ébredt fel”, csak ekkor kezdte felfogni, hogy a mai európai helyzetben egy helyi választás is módosíthatja egy ország belpolitikai hangulatát, és komoly nemzetközi következményei is lehetnek.
A spanyol választásokat egy héttel követő francia „első menet” ugyanis annak ellenére hozott kudarcot a (még De Gaulle tábornok által létrehozott) francia elnöki rendszer mai vezetőjének, Chiracnak, hogy az – a gaulleista tradíciókhoz híven – az amerikai szuperhatalmi kurzus túlkapásainak határozott ellenfele volt és maradt. Aznartól eltérően például elszánt bírálója volt a Bush-kormányzat iraki háborújának. Ezért (legalább is ebben az ügyben) Aznarral ellentétben Chirac nem konfrontálódott sem a baloldallal, sem a közvéleménnyel.
A baloldal (a szocialisták és szövetségeseik: a zöldek és a kommunisták) mégis megszerezték a szavazatok 40 százalékát, 6 százalékponttal többet, mint a Chiracot támogató jobbközép. Így már az első választási forduló jelezte, hogy a vereség okait Párizs esetében nem Bush és Irak táján kell keresni – mint Madridban -, hanem máshol. Nevezetesen a gazdasági gondok politikai megoldási módszereiben.
NÉPSZERŰTLEN REFORMOK. A probléma lényege az, hogy az uniós átlagnál lényegesen magasabb francia munkanélküliség párosul a gazdaság krónikusan gyenge növekedési ütemével és a stabilitási paktumban rögzített maximális mértéket meghaladó deficittel. Tömören: Párizs is a jóléti állam válságával (pontosabban annak finanszírozhatatlanságával) küszködik. Válasza pedig egy olyan kényszerű reformprogram, amely gazdaságilag indokolt ugyan, de a szociális juttatások megkurtítása miatt hallatlanul népszerűtlen.
Ez magyarázta már az első választási menet vereségét, s még inkább azt, hogy múlt vasárnap a második fordulóban a vereség arányai még súlyosabbá váltak. A baloldal a szavazatok több mint 50 százalékát szerezte meg, a kormányzó jobbközép alig 37 százalékával szemben.
Ám a helyzetet nemzetközi értelemben tovább bonyolítja, hogy ez a folyamat nem ideológia-függő. Tartományi választásokon (például Hamburgban) hasonló, súlyos vereségeket mértek a német választók a szociáldemokratákra is, akik (balról) a német jóléti állam krízisét ugyanolyan (szükséges és egyben népszerűtlen) reformmal próbálják megoldani, mint a francia jobboldal.
A végső tanulság tehát az, hogy a spanyol „modell” a kivétel, a francia és a német a szabály. Az európai kormányok sorsát ezért elsősorban nem az amerikai hatalmi akciókra adott reakciójuk dönti majd el, hanem a jóléti állam válságának elhárítására kidolgozott terveik színvonala és kommunikációjuk hitelessége.
Ehhez képest szinte közömbös, hogy a még három évig elvben hatalmon lévő Chirac kit jelöl ki majd bűnbaknak a miniszterei közül.
