![]() |
| MÉSZÁROS KLÁRA, az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének főmunkatársa, volt pekingi magyar nagykövet |
Miután bebizonyosodott, hogy tulajdonreformot a tulajdonformák jelentősebb változása nélkül Kínában sem lehet végrehajtani, Peking kísérletek sorozatára szánta el magát. Ezek keretében a tulajdonviszonyok különböző formáit próbálták meg kialakítani. Mégpedig olyan „sikeresen”, hogy e kísérletek végül elvezettek addig a minapi alkotmánymódosításig, amely egy szintre emelte a magántulajdont az államival. Az egész folyamat 1983-ban kezdődött, amikor rögzítették, hogy a magánszektor is része a szocialista gazdaságnak. Válaszul ugrásszerűen megemelkedett a magánvállalkozások száma. A puszta decentralizációval persze százezerszámra születtek alacsony termelékenységű, pazarló anyag- és munkaerő-felhasználású kisüzemek. Ám, még ha a beruházások elaprózódtak is, az állam számára könnyebbséget hozott, hogy az új vállalkozások nem igényeltek központi támogatást, hiszen a falusi és vidéki kis- és középüzemek többnyire helyi erőforrásokból létesülnek.
VISSZASZORULÓ ÁLLAMI SZEKTOR. Kína történelme során így első ízben nyílt lehetőség arra, hogy meghaladják az „ázsiai termelési mód” feltételeit. Olyannyira, hogy az állami szektor súlya 1980 és 1997 között az ipari termelés bruttó értékét tekintve 76 százalékról 25,5 százalékra csökkent – a kollektív tulajdonformák-ban működő ipari vállalatok, valamint a magán- és egyéb tulajdonosi konstrukciókban működő termelőegységek javára. A magánszféra kibocsátása ma már gyorsabban növekszik, mint az állami szektoré. Az ipari bevételek 36 százaléka a kis- és közepes méretű magánvállalatoktól ered, és ez az arány néhány éven belül 50 százalékra nőhet. Jelenleg az állami, a szövetkezeti és a magánszektor mindegyike egyharmad arányban járul hozzá a GDP-hez.
Mindezekből a tapasztalatokból kiindulva Peking még tovább merészkedett a tulajdonviszonyok dogmájának felülvizsgálatában. A kormányzat 1993-ban úgy foglalt állást, hogy „a gazdaság elsődleges összetevője” az állami tulajdon, amelynek „kiegészítő része” a magántulajdon. Így bár a „pillér” még 1997-ben is az előbbi volt, a magántulajdon addigra a gazdaság „fontos összetevőjévé” lépett elő. Az áttörés végül 1999-ben következett be, amikor egy alkotmánymódosítással szentesítették a változásokat: a magántulajdont a „szocialista piacgazdaság fontos összetevőjeként” határozták meg.
VÁLLALKOZÓK A PÁRTBAN. Ezt követően Csiang Cö-min elnök a Kínai Kommunista Párt alapításának 80. évfordulóján, 2001-ben hozta nyilvánosságra a „három képviseletként” ismertté vált elvet, amely révén az arra érdemes vállalkozók lehetőséget kaptak a KKP-tagság elnyerésére. A következő évben 1,8 millióan léptek be közülük a párt soraiba. Megnőtt tehát az átjárhatóság a politika és gazdaság között. Ezek után csak idő kérdése volt, hogy mikor történik meg a következő alkotmánymódosítás, amely az állami tulajdonnal azonosnak és fontosnak ismeri el a magánvagyont. Erre az aktusra most március elején került sor az Országos Népi Gyűlés – a kínai törvényhozás – ülésén, kiteljesítve ezáltal a piacgazdasági átalakulást.
A „valódi tulajdonosságtól” Peking a nyereségesség növekedését várja. Sőt annak segítségével kívánja az állami vállalatok kérdését is megoldani. A két és fél éve elnyert WTO-tagság egyik kemény feltétele az állami tulajdonú vállalatok központi támogatásának megszüntetése volt. A külföldi beruházók megjelenése nyomán ugyanis egyre élesebb a piaci verseny, amelyben kevés kínai vállalat képes megállni a helyét az állam támogatása nélkül.
A nagy kérdés a földtulajdon, mivel ezen a területen a privatizáció elmaradt. Az „ázsiai termelési mód” országában egyelőre nem sokat változott a több ezer éves hozzáállás. Továbbra is meghatározó elem a közösségi földtulajdon, illetve köztulajdon, amely a szocialista tulajdoni viszonyok közepette is fönnmaradt, majd a reformokban gazdag mai időkben is tovább él. A reformfolyamat azonban nem áll meg, így egyre valószínűbbé válik, hogy néhány éven belül a földtulajdon kérdésében is megszületik a továbblépést elősegítő alkotmánymódosítás.

