Irracionálisan magasra „sikerült” a tavalyi forintválságok során feltornászni a jegybanki alapkamatot, s vele az egész forintpiaci kamatszintet. A jegybanki alapkamat 2003. november 28-a óta 12,5 százalék – négy éve, a 10 százaléknál „bennragadt” infláció időszakában ért meg utoljára ilyen magasságot. Igaz, az infláció most is gyorsulóban van. Ám a februárban mért 7,1 százalékos drágulás kedvezőbb a vártnál, és ami a fő: sokan vannak meggyőződve arról, hogy az év második felében ismét mérséklődni fog a pénzromlás.
Draskovics Tibor és Járai Zsigmond. Közös gond.
Vagyis várható, hogy a befektetések az év második felétől fogva nagyobb jövedelmet biztosítanak az infláció ellentételezésén felül, azaz nő a reálkamat. Számításaiban a Magyar Nemzeti Bank (MNB) úgy találta: az előretekintő reálkamat – a kamat egy év múlva várható, inflációt meghaladó része – több mint 5 százalék, vagyis meghaladja a nyolcéves átlagként nyilvántartott 4 százalékot. Ám a reálkamat megítélése az infláció előrejelzésétől is nagyban függ, s ha látunk rá esélyt, hogy a drágulás egy év múlva 6 százalék alá mérséklődik, akkor az előretekintő reálkamatot 6 százalék fölé taksálhatjuk. A Járai Zsigmond vezette MNB meglehetősen borúlátó az inflációs kilátások megítélésében: 6,9 százalékra becsülte a decemberben várható drágulást, szemben a Reuters legutóbbi körkérdésére válaszoló elemzők 6,2 százalékos, vagy a legújabb előrejelzéseit a múlt héten nyilvánosságra hozó GKI Gazdaságkutató Rt. 6 százalékos előrejelzésével.
MEGCSAPOLT KERESLET. A magas reálkamat hozzájárul a belföldi kereslet visszafogásához. De erre most nincs szükség: az idei költségvetés még a jegybanki számítások szerint is igen nagy mértékben – a GDP 1,7 százaléka erejéig – megcsapolja a hazai keresletet, a vásárolt lakossági fogyasztás mindössze 3,1 százalékkal nő az idén, a természetbeni társadalmi juttatások pedig 0,5 százalékkal visszaesnek (reálértékben). Aligha kell a monetáris politikára bízni a nadrágszíj-meghúzás hálátlan szerepét.
Ebben nincs is vita. A kérdés valójában az, van-e mód a kamatcsökkentésre. A gazdaság helyzete kétségkívül javulni látszik: januárban sem állt meg a külkereskedelmi és a fizetési mérleg javulása, a gazdasági növekedés pedig a tavalyi utolsó negyedév óta számottevően felgyorsult. A gazdaságnak ezek fundamentális folyamatai bizalmat teremthetnek a finanszírozásban alapvető szerepet játszó befektetők körében, ez pedig megalapozhatja a kamatcsökkentést.
De mikor következik be a bizalomnak ez a növekedése? Csakugyan tartósnak ítéli-e meg a piac a kedvező folyamatokat? Ebben egyelőre nem lehetünk teljesen biztosak. Lapzártakor azt láthatjuk: a rövid lejáratú állampapírok hozamai február vége óta határozottan elmozdultak az alapkamathoz közel álló, 12,5 százalék körüli szintről, mégpedig párhuzamosan azzal, hogy a forint robusztusan, eurónként 258-ról 253-ra erősödött. Ám ha a 0,5-0,8 százalékpontnyi hozamsüllyedés jelentős is, átütőnek még nem mondható, az év elején volt már példa hasonló mértékű – akkor múlandónak bizonyult – változásra. A piaci elemzők többnyire az év második felében, illetve legkorábban május-júniusban látnak esélyt a kamatcsökkentésre. Mintha a magas kamat fogságban lenne: a piaci mozgások mintha nem hatnának rá kényszerítő erővel. Közben Vértes András, a kormányhoz közel állónak tartott GKI Rt. elnöke a monetáris politika „kiigazítását”, a kormány és a jegybank politikájának összehangolását szorgalmazza, hogy helyreálljon a pénzpiaci bizalom, ami „viszonylag gyorsan” módot ad a kamatok akár 10 százalék alá csökkentésére.
A gazdaság helyzete csakugyan javultak, ám ez, mint a viharos 2003. évben is láthattuk, enyhén szólva nem nyújt garanciát a piaci zavar ellen. Kérdés tehát, milyenek most a hatékony kamatintézkedések esélyei. Két szempont érdemel figyelmet: a monetáris politikai eszközök alkalmazásában bekövetkezett – jóformán észrevétlen – eltolódás, valamint az euró-bevezetés időpontjának lebegtetése.
MOZGÓ CÉLPONTOK. Fennhangon az MNB még mindig ragaszkodik az inflációs célkitűzés lózungjaihoz, ahhoz, hogy lépéseit a kormánnyal közösen 2005 végére kitűzött 4 százalékos drágulás elérése vezérli. Ám nyilvánvaló, hogy 2005 decembere messze van, nehéz valóságos összefüggést találni a jelenben követett politika és az akkori pénzromlás között. Nem beszélve arról, hogy időközben a múlt év végére korábban kitűzött inflációs cél meghiúsult, és a 2004. végi cél (a tavalyihoz hasonlóan 3,5 plusz-mínusz 1 százalék) elérésére sincs esély. A jegybank csendes súlyáthelyezést hajtott végre. November óta a legfőbb jegybanki döntéshozó testület helyett az MNB – amúgy nagyon is befolyásos – közgazdasági főosztálya jegyzi a negyedévenként kiadott inflációs jelentéseket, így e prognózisok immár nem hatnak feltétlenül a jegybanki tettek erejével. Nemrég, február vége felé pedig a monetáris tanács meghirdette: a jegybank nagyobb hangsúlyt helyez a kamatpolitikára, márpedig a „kamatszint az árfolyamra és a várakozásokra gyakorolt közvetlen hatásán túl befolyásolja a belföldi kereslet növekedését is”. A kamatszint alakítására tehát bonyolultabb – kiszámíthatatlanabb, de rugalmasabb – érvek hozhatók fel, mint a korábbi árfolyam-célkitűzésekre, amelyeket rendre romba is döntött a piac.
Közben már két hónapja felülvizsgálat alatt áll az euróövezethez való csatlakozás célul kitűzött időpontja. Draskovics Tibor pénzügyminiszter éppen ezt kapta egyik első házi feladatul az őt januárban kinevező kormányfőtől. Márpedig a múlt évi spekulációk középpontjában éppen az akkor 2008-ra kitűzött – ám a realitását tekintve megkérdőjelezett – csatlakozási időpont állt.
„Készül a Pénzügyminisztériumban a konvergencia-program – számolt be a Kormányzati Stratégiai Elemző Központ (Stratek) konferenciáján Draskovics Tibor -, több lehetséges pályát rajzolunk fel. Az euró bevezetését 2008-2010 között tervezzük, ám a legtávolabbi csatlakozás sem jelenthet lazább költségvetési politikát. Vizsgáljuk a különböző csatlakozási időpontok hatását a növekedésre, az infrastruktúra-fejlesztésre, a versenyképességre.” Ugyanakkor „borzasztó merevnek” nevezte az euróövezeti csatlakozás kritériumait, amelyeknek meg kell felelnünk. Reményét fejezte ki például, hogy az államháztartás hiányát évente a GDP 0,8 százalékával növelő nyugdíjreform kedvező megítélésre talál Brüsszelben.
Minden lebegő állapotba került: a jegybanki eszközök alkalmazásának szabályai, az euró bevezetésének időpontja, a kitűzött makrogazdasági pálya. A kialakulatlan szabályok védettséget adhatnak a monetáris politikában. Ez talán kedvez a kamatvágásnak.
