Csillag István szerint már látszik a fény a magyar gazdaság alagútjának végén, londoni és német elemzők viszont csupán a valutaválság vonatát látják közeledni. Kinek higgyünk? 
Megvan a szándék az iparűzési adó leírható mértékének növelésére.
– Valóban az látszik, hogy a gazdaság valamikor a múlt év közepén elérte a mélypontot, és azóta bizonyos fellendülés jelei tapasztalhatók. Egyértelműen ezt mutatja 2003 harmadik, illetve negyedik negyedéve, és egyelőre a tendenciák az első negyedévben is folytatódni látszanak. A folyó fizetési mérleg is jobb lett annál, mint amire számítottunk; megjegyzem, az MNB legalább akkorát tévedett a folyómérleg-hiány megítélésénél, mint a volt pénzügyminiszter a költségvetési hiányénál, csak ennek nem lett következménye. Ráadásul úgy tűnik, hogy a növekedést elsősorban a beruházás és az export húzza, nem a belső fogyasztás élénkülése. A beruházások, azon belül is a feldolgozóipari gépberuházások erőteljesen növekedtek az elmúlt időszakban. Valami tehát megmozdult, és ennek lehet örülni, ugyanakkor rögtön el kell mondani, hogy nagyon óvatosan kell ezeket az adatokat kezelni. Egyrészt, mert a negyedik negyedévnek lehet egyfajta torzító hatása. Másrészt, ha most a politikán megint kitör a hurráoptimizmus, akkor újból elkezdi szétosztani a még mindig nem létező többleteket, és könnyen ugyanoda kerülünk vissza, ahonnan elindultunk.
– Mi a helyzet a bizalmi válsággal?
– Úgy tűnik, itt is kezd helyreállni a rend, elkezdett erősödni a forint, de itt sem mondhatjuk azt, hogy túl vagyunk mindenen, mert éppen e külföldi elemzések és vélemények jelzik: változatlan a bizonytalanság, s a bizalmatlanság a magyar gazdaság iránt. Ez a másik körülmény, ami miatt nem lehet szó semmilyen lazításról. A kedvező tendenciák is könnyen kifulladhatnak, mert például a magas banki kamat a későbbiek során fékezheti a beruházásokat és egy ütemmel később magát a gazdasági növekedést is. Mindent el kell követni a helyzet stabilizálása érdekében, hogy a későbbiek során a jegybank már tényleg elgondolkodjon a kamatok csökkentésén. Tehát óvatosan vagyok optimista, és az adott helyzetből csak további kemény intézkedések következhetnek.
– Nem elegendő a Draskovics-csomag?
– A mostani lépések következtében a költségvetési hiány kézben tartható keretek közé kerül, de ez csupán átmeneti, rövid távú, szükséges lépéssorozat, amiből hosszabb távon még nem következik semmi. Akkor mondhatjuk, hogy valóban csináltunk valamit, ha hozzákezdünk azokhoz a lényegi reformokhoz, amelyek lehetővé teszik a különböző nagy rendszerek esetében, hogy a szűkösen rendelkezésre álló forrásokat mégis hatékonyabban, a lakosság számára magasabb színvonalú szolgáltatást nyújtva használjuk fel. Gondolok itt az egészségügyre, a közigazgatásra, azon belül is az önkormányzati rendszerre, de az oktatásra is. Ha valahol van terepe a hőn áhított és újabban slágertémává vált összefogásnak, akkor az éppen ez, mivel a szükséges intézkedések hatásai túlnyúlnak a kormányzati cikluson, sőt, több kormányzati cikluson is.
– Az egészségügyben a kórházprivatizációs kezdeményezéssel egy reformkísérlet ebben a kormányzati ciklusban már kimúlt. Mire maradt idő?
– Valóban nem valószínű, hogy a szükséges változtatások két év alatt teljesen végigvihetőek, de el kell kezdeni azokat. A kórház-privatizáció egyébként csak egy elem, mi ellenben azt mondjuk, hogy az egymással versengő biztosítók modelljére kellene áttérni a betegellátásban. A biztosítók így érdekeltté válnának abban, hogy az egészségügyi intézményt olyan állapotban tartsák, amely magas színvonalú szolgáltatást tesz lehetővé. Meggyőződésünk, hogy a magántőkét be kell engedni a magyar egészségügyi rendszerbe, mert a költségvetés többet nem fog rááldozni, és azt is ki lehet zárni, hogy a tb-rendszeren keresztül többet szedjünk be, a járulékokat emelve. Igaz, nagyon kemény az ellenállás, erősek a lobbik, de az irányított betegellátási modell terjedése – ez arról szól, hogy a szolgáltatásszervezőknél csapódik le az a megtakarítás, amelyet azután ösztönző rendszer formájában visszaosztanak – már magában hordozza a leendő több-biztosítós modell lehetőségét. Ez szerintünk jó irány, efelé gyorsabban haladva el lehet jutni odáig, hogy eldöntsük, rátérünk-e az új modellre. Három-négy év alatt be lehetne indítani, de előbb még a politika döntése szükséges. Az SZDSZ ezzel a nézetével még egyedül van a politikai térben, bár valami elmozdulást már érzékelünk ebbe az irányba.
– Az adójavaslataikra nagyobb a fogadókészség a koalíción belül? Mennyire szorgalmazzák például az egykulcsos adó bevezetését?
– Én annyira kategorikusan nem fogalmaznék most az egykulcsos adóval kapcsolatban, az ember ugyanis nem tekinthet el a költségvetés megszabta keretektől. Már annak is nagyon örülnék, ha ebben a költségvetési ciklusban elérnénk azt, hogy az átlagos jövedelmek ne a legmagasabb kulccsal adózzanak. Ennek persze feltétele a szigorú költségvetési politika, másrészt az adórendszeren belüli átrendeződés is, ami együtt jár a kedvezmények egy részének törlésével.
– A Pénzügyminisztériumban korábban állítólag elképzelhetőnek tartották a 23 százalékos kulcsot.
– Ennek a hátterét én nem ismerem, de azt gyanítom, hogy ezzel a jelenlegi átlagos adóterhelés fölé akart valamelyest lőni a PM, és ha ez így van, akkor ez azt jelentette volna, hogy a kedvezmények rendszeréhez nem nagyon akartak volna nyúlni. Itt szerintünk bátrabb lépéseket lehet tenni: például a szociálpolitika nem illeszkedik az adórendszerbe, a családi kedvezményeket ki kellene venni onnan, átpakolni a családi pótlékba, mert azok így jutnak el a legalacsonyabb jövedelmi rétegekhez.
– Akkor lesz adócsökkentés ebben a ciklusban?
– Én a törekvést látom, ilyen vizsgálatok is folynak a különböző műhelyekben, s remélem, végül lesz, de elhamarkodott tett lenne most konkrétumokkal előállni, hiszen nagyon sok összetevőtől függ ez, különösen, ami a személyi jövedelemadót illeti. A kormány viszont meghirdette, hogy a nyereségadót tovább akarja csökkenteni, illetve az is érzékelhető, hogy a vállalatok az iparűzési adót illetően több problémával küzdenek. Ezért indult el az idén, hogy az iparűzési adó 25 százaléka leírható a nyereségadóval szemben, és megvan a szándék e mérték folyamatos emelésére. Ennél radikálisabb változás azonban csak akkor lenne lehetséges, ha az önkormányzatok bevételkiesését a költségvetés pótolni tudná. Erre viszont pillanatnyilag kevés lehetőséget látok.
– A gazdaságpolitikai egyeztetésekkel párhuzamosan két tárca nélküli miniszter is távozni készül a kormányból, és mások cseréjét is találgatás övezi. Mikorra tervezi a miniszterelnökkel a kormányátalakítási tárgyalásokat?
– Nem kormányátalakításról, csak személycserékről van szó, ráadásul ezek is különböző időpontokban esedékesek, mert az unióba távozó Juhász Endre posztja előbb üresedik meg, míg Lévai Kataliné csak a június 13-i európai parlamenti választásokat követően. Tudom, nagyon sok találgatás, illetve álhír jelent meg a további változásokkal kapcsolatban, de szerintem a közeljövőben nem kerül sor ilyen eseményekre. Egy ilyen változtatás ugyanis óhatatlanul konfliktusokkal, bizonytalanságokkal jár, a miniszterelnök úr retorikájában viszont most a nyugalom és az összefogás került előtérbe.
– S az sincs napirenden, ami ellen-zéki politikusok részéről merült fel a kormányfő közjogi javaslatainak liberális fogadtatása kapcsán, hogy tudniillik az SZDSZ kihátrál a miniszterelnök mögül?
– Reakciónkat rosszul értelmezte, aki így értelmezte. Nekünk közjogi értelemben van vitánk a miniszterelnök úrral, mert nem értünk egyet a javaslataival, és azt gondoljuk, hogy közjogi kérdéseket nem lakossági fórumokon szoktak megtárgyalni. Ám ezzel együtt a koalíció tovább dolgozik a kormányprogram megvalósításán, s ha úgy adódik, hál’ istennek veszi magának a bátorságot a szükséges korrekciók megvalósításához. A miniszterelnök úr beszédének ezen részével nagyon is egyetértettünk.
– A ciklus félidejének közeledtével hogyan hasonlítaná össze a mostani együttműködést a korábbi szociálliberális koalícióéval?
– Ez egy érdekes dolog, mert az előző koalíció első két évében nagyon kemény vitáink voltak egymással, most ezeket a vitákat jobban kezeljük. Igaz, korábban az MSZP-nek egyedül is többsége volt a parlamentben, ezért egy olyan mechanizmust kellett kialakítani, amikor minden lépéshez az SZDSZ hozzájárulására is szükség volt, és ez nagy vitákhoz vezetett. Most viszont az SZDSZ nélkül a szocialisták semmit nem tudnak megvalósítani, s ez az együttműködést harmonikusabbá tette. Ami viszont a működést illeti, ott nagy különbség van a két időszak között, bár hozzáteszem, a gazdasági helyzet, illetve a lehetőségek között is nagy a különbség. 1995 elején a magyar gazdaság csőd közeli helyzetbe került, a kormánynak nagyon bátor döntéseket kellett hoznia, és ezek a ciklus végére meghozták az eredményeket. Ez a kormány “csupán” egy versenyképességét vesztett, leszálló ágban lévő gazdaságot örökölt, de nem ehhez igazította a lépéseit, hanem a bizalom erősítése érdekében végrehajtotta a miniszterelnök úr 100 napos ígéretcsomagját. Ennek az árát valamikor meg kellett fizetni. Ebben az értelemben ez a kormány nem volt bátor a ciklusának első felében, az viszont, hogy felismerte a problémát és hajlandó a korrekcióra, a jövőt illetően még bizakodással töltheti el az embert.
