 |
| Jugopetrol-kút Belgrádnál. Illene a Mol-stratégiába. |
Gyors tankolásnak indult, hiszen csak egy öreg Mercedes állt előttem a röszkei határállomás közelében lévő Mol-kútnál. Az egész még valamikor 1994 nyarán történt, amikor a Szegedtől a határig vezető 20 kilométeres úton szinte kilométerenként állt egy kis maszek töltőállomás. Ezek mindegyike pár forinttal olcsóbban adta az üzemanyagot, mint a Mol, így előttük érthető módon kígyózott is a sor. Csakhogy a Mercedes tankolása is legalább fél óráig tartott. Amikor a töltőpisztoly kattant egyet, az autó tulajdonosa a csomagtartóra tenyerelve meghintáztatta a Mercedes farát, és máris újabb adagot nyelt el a tank. Összesen 300 litert. A határ túloldalán, az első faluban újra láttam ezt az autót – éppen műanyag kannákba fejtették le a nem sokkal korábban vásárolt üzemanyagot.
A Jugoszlávia elleni gazdasági embargó idején számos “vállalkozó szellemű” honfitársunk folytatott jövedelmező benzincsempészetet. Akkoriban a határ túloldalán kínzó üzemanyaghiány keserítette az életet, benzint csak jegyre lehetett kapni. Ez azonban már a múlté. Sőt, nemcsak benzint lehet gond nélkül venni, lassan a verseny is beindul a kutak között a vásárlókért.
“Szerbiát nagy növekedési potenciállal rendelkező piacnak ítéljük” – szögezi le Lukács Bea, a Mol szóvivője. Joggal, hiszen a számok magukért beszélnek: az ottani kereskedelmi kamara adatai szerint az átlagos szerb egyelőre csak harmadannyi olajszármazékot vásárol, mint egy uniós átlagpolgár. Elég csak az országot észak-dél irányban átszelő 10-es európai közlekedési folyosót említeni, amelyet a belgrádi kormány számításai szerint 100 töltőállomás tudna kiszolgálni – ám ezen az útvonalon ma csupán 39 üzemel.
VETÉLYTÁRSAK. A szerb üzemanyag-piac felfutására természetesen nem csak a Mol számít. A térség meghatározó olajvállalatai közül már több is megvetette a lábát az országban. Az OMV például eddig 9 modern töltőállomást nyitott, 3-at jelenleg épít, és további 70-80 kutat tervez. Ráadásul az osztrák társaság mindezt zöldmezős beruházásként valósítja meg, összesen 160 millió eurónyi befektetéssel. Az orosz Lukoil ezzel szemben egy privatizációs üzlet révén vált komoly tényezővé Szerbiában – éppen a Mol elől halászva el tavaly a Beopetrol benzinkútjait. Saját, korábban felépített töltőállomásaival együtt így ma összesen 200 kúttal van jelen a piacon, igaz, a privatizáció óta eltelt fél évben egyelőre szinte semmi sem változott: a Beopetrol-kutakra nem került ki az orosz társaság zászlója, sőt maradt a régi, kék elefántos logó – és vele a töltőállomások kissé avíttas állapota.
Ami a Mol terveit illeti, a társaság képviselői a Beopetrol-tender elvesztése utáni sajtótájékoztatón még úgy fogalmaztak, hogy 8-10 százalékos szerbiai piaci részesedésben gondolkoznak, amit zöldmezős beruházásokkal kívánnak elérni. Ennek megfelelően a magyar olajvállalat december elején Intermol néven létre is hozta belgrádi leányvállalatát. Ám a Mol vezetői sem tagadják, hogy a cég számára nem a zöldmezős beruházás a piacszerzés egyetlen lehetséges útja. Még privatizáció előtt áll ugyanis a szerb piac legerősebb szereplője, a Naftna Industrija Srbije (NIS), amely a hozzá tartozó Jugopetrol és – a Vajdaságban aktív – NAP márkák révén országosan 39 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik. A Mol hivatalos álláspontja pedig az, hogy amennyiben a stratégiájukba beleillő céget kínálnak eladásra, “megvizsgálják a tenderen való részvétel lehetőségét”.
 |
A NIS, amely elvileg még az idén magánkézbe kerülhet, feltétlenül ilyen cég. A Mol számára ugyanis nemcsak a Jugopetrol és a NAP kúthálózat, de a társaság pancsevói és újvidéki finomítója is csábító “zsákmány”, hiszen azok elhelyezkedésüknél fogva nemcsak Szerbiát, hanem akár Dél-Magyarországot, sőt Délnyugat-Romániát is elláthatják kőolaj-származékokkal. Ezt a lehetőséget persze nem adják ingyen. Szakértők arra figyelmeztetnek, hogy hiába az elmúlt években a felújításukra fordított több millió dinár, egyik finomító sem kellően korszerű. Különösen az újvidéki létesítményt éri sok kritika.
Ami viszont a kúthálózatot illeti, a NIS töltőállomásait – ellentétben a Beopetrollal – kitatarozzák eladás előtt. Az 556 darab korszerű benzinszivattyú már meg is érkezett a céghez, de lényegi fejlesztés várható a vállalat informatikai rendszerében, valamint komoly összeget szánnak a kutak “vizuális identitásának” kialakítására is. Mi több, a NIS három korszerű új kutat is épít: egyet Belgrád belterületén, kettőt pedig egy-egy forgalmas főút mentén. Ám ha még ez sem tenné kellőképpen vonzóvá, a több mint 17 ezer embert foglalkoztató vállalat gazdasági értelemben is sikeres: 2003-ban csaknem 100 millió euró nyereséget könyvelhetett el, ami Pavle Vuckovics ügyvezető elnök szerint még a cégvezetés előzetes várakozásait is messze meghaladta.
APRÓ CSEMEGÉK. Mindemellett a szerb kőolajpiac egyik figyelemreméltó tulajdonsága, hogy a forgalom kerek egyharmadát a kis magánbenzinkutak adják. Ezek infrastruktúrája, szolgáltatási színvonala erősen változó, földrajzi elhelyezkedésük is vegyes, de amennyiben a Mol a gyors szerbiai piacra lépést fontolgatja, biztosan találna az elképzeléseibe illő csemegéket.
A biztató növekedési potenciál mellett a szerb piac persze sajátos nehézségeket is rejt. Nem elég, hogy változatlanul túlburjánzó a bürokrácia – még az után is, hogy az elmúlt időszakban számottevő reformokat vezettek be -, továbbá, “hála” a szerb földhivatali nyilvántartás hiányosságainak, kaotikusak a földtulajdoni viszonyok, az olajszármazékok kereskedelmére vonatkozó szabályozás is jócskán bonyolítja a helyzetet. Szerbiába ugyanis jelenleg nyers kőolaj szabadon importálható, a kőolaj-származékok viszont nem, azokat a NIS finomítóitól kell beszerezni. A belgrádi kormány szerint az intézkedés a feketepiac ellen irányul, versenykorlátozó hatása azonban nehezen vitatható: míg az Európai Unióban tavaly novemberi adatok szerint 22-26 dollárba kerül egy tonna nyersolaj feldolgozása, addig a szerb finomítók 28-42 dollárért dolgoznak.
