Nagy-Britannia leggazdagabb polgárát ma Roman Abramovicsnak hívják. A nevét a szigetországban ia Chelsea labdarúgó klub tavaly júliusi megvásárlásával ismertté tevő orosz oligarcha vagyona 10,6 milliárd dollár – legalábbis ez a szám szerepel a neve mellett az amerikai Forbes magazinnak a világ legvagyonosabb embereit felvonultató idei listáján, amelyen ez az összeg a 25. helyet biztosítja neki. Ám miközben Abramovics Nagy-Britanniába helyezi át székhelyét, Oroszország sem marad oligarchák nélkül. A The Sunday Times e hétvégén közölt kimutatása szerint Londonban ma 40 milliárdos él, a sorban a második New York 31-et tud felmutatni, ám rögtön utánuk Moszkva következik 23 milliárdossal. 
Szentpétervári kampányplakátok. Biztos befutó.
KÉT VÉGLET. Ebben a kettősségben benne rejlik a mai oroszországi üzleti elit minden aggodalma és bizakodása. Egyfelől ott van Roman Abramovics, aki a Yukos olajtársaság ellen a hatóságok által indított “hadjáratból” – és annak feje, Mihail Hodorkovszkij múlt októberi letartóztatásából – okulva igyekszik külföldön biztonság-ban tudni vagyona javarészét. Ugyanakkor a másik oldalon ott vannak az otthon maradó oligarchák, akik a Kreml iránti lojalitásukat nap mint nap látványosan demonstrálva igyekeznek minél zökkenőmente-sebben együttműködni Vlagyimir Putyinnal. Mindezek után cseppet sem meglepő, hogy az üzleti köröktől az elemzőkig szinte mindenki csakis ebben a két végletben tudott gondolkodni, amikor azt találgatta, kit választ az elnök a február 24-én – mindössze 20 nappal a március 14-én, azaz most vasárnap esedékes elnökválasztás előtt – menesztett Mihail Kaszjanov kormányfő utódjául. A kommentárok azt jósolgatták: Putyin döntéséből pontosan kikövetkeztethető lesz, milyen irányvonalat szándékozik követni második elnöksége alatt. Amennyiben a KGB-hez és egyéb erőszakszervezetekhez közel álló politikusok, azaz a szilovikok valamelyike kerül a kormány élére, akkor nyilvánvaló, hogy a “rendpártiság” jut majd nagyobb szerephez. Ellenben, ha egy reformszellemű gazdasági szakember kapja a megbízatást, akkor Oroszország gazdasági átalakításának a folytatásán lesz a fő hangsúly.
Nos, Putyin alaposan átvert mindenkit. Hat napig hagyta, hogy folyjon a lázas találgatás, majd előhúzott a kalapból egy szinte ismeretlen nevet: Mihail Fradkovét. Oroszország – azóta a duma által is jóváhagyott – új miniszterelnöke egyik fent említett csoporthoz sem tartozik. Igaz, hogy éveken át volt kereskedelmi miniszter, de egyetlen érdemi reformkezdeményezéssel sem vétette észre magát. Másfelől hiába vezette egy ideig az orosz adórendőrséget – és játszott e minőségében kulcsszerepet a Yukos elleni vizsgálatban is -, semmi jel nem utal arra, hogy bármi módon kötődne az erőszervezetekhez. Sokat az elmúlt bő fél évben sem árult el magáról, Moszkva Európai Unióhoz akkreditált nagyköveteként ugyanis kínosan ügyelt arra, nehogy megnyilatkozzon valamely érdemi kérdésben.
Ha Putyin azt akarta elérni, hogy az új kormányfőt még március 14-e előtt megnevezve segítse a választókat – ezáltal téve legitimebbé második elnöki mandátumát -, akkor Fradkov személye nem nyújt sok támpontot. Akkor már inkább Kaszjanov menesztésének van üzenetértéke, hiszen a volt kormányfő túlságosan is nyíltan rokonszenvezett az oligarchákkal, így az eltávolítása akár annak ismételt demonstrálása is lehet, hogy a milliárdosoktól nem vezetnek szálak Putyinhoz.
MISTER DA. Emellett a kormányfő-váltás talán felkeltette valamelyest a szavazói kedvet. Annak ellenére ugyanis, hogy hatan indulnak az elnöki székért, a 80 százalék körüli támogatottsággal rendelkező Putyinnak vasárnap egyetlen valódi ellenfele lehet: az alacsony részvétel. Második elnöki periódusa idején még ennyi sem. Elvégre a tavaly decemberi parlamenti választásokon földcsuszamlásszerű győzelmet aratott az “elnöki párt”, az Egységes Oroszország, így a duma azóta feltétel nélkül teljesíti Putyin akaratát. Fradkov pedig a tipikus orosz bürokrata megtestesülése, aki a nyugati sajtótól máris megkapta a “Mr. Da” nevet – azaz Putyinnak a következő négy évben a kormánnyal sem lesz sok vitája.
