Ujjong a világ: végre megleckéztetik Berlusconit! Az olasz alkotmánybíróság az alapokmányba ütközőnek ítélte a Lodo Maccanicót, az öt legfelső állami méltóság – köztük a miniszterelnök – igazságügyi immunitását biztosító törvényt, amelyet nem egészen egy éve fogadtatott el a parlamenttel a Silvio Berlusconi vezette jobboldali kormánytöbbség. Akkor Milánóban azonnal felfüggesztették a pert, amely egy 1985-ből datálódó korrupciós ügyet próbált tisztázni, és amelyben Berlusconi volt a vádlott.
Silvio Berlusconi. Kezdhet aggódni?
Az IRI nevű állami óriásholding 1985-ben állapodott meg Carlo de Benedettivel, az olasz magánkapita-lizmus egyik nagyságával az IRI-hez tartozó SME élelmiszer-ipari vállalat eladásáról. Csakhogy a SME a hagyományos gazdasági establish-menttel versenyre kelő, a szocialista Bettino Craxi által vezetett feltörekvő vállalkozókat – köztük nem utolsósorban Berlusconit – is érdekelte. Még abban az évben több fórumon is megtámadták az IRI és De Benedetti között létrejött szerződést. Egy bírósági döntés végül nekik adott igazat. A mostani alkotmánybírósági határozat nyomán újrainduló milánói perben a vád állítása éppen az, hogy Berlusconi és ügyvédei annak idején egyszerűen megvesztegették a bírákat.
A BALOLDAL ÜLDÖZÖTTJE? A felületes szemlélő számára a képlet ijesztően világos. A nyilvánvalóan bűnös Berlusconi szeretné megúszni a dolgot, ezért önmagát a baloldal politikai üldözöttjeként állítja be, parlamenti többségét pedig populista és antidemokratikus módon kihasználva, őt mentő törvényeket fogadtat el – egy jobboldali, populista és autokratikus rendszer felé viszi az országot. Kérdés, hogy az olaszok nagy része ezt miért nem látja.
Vagy lehet, hogy az olaszok pontosan látják a helyzetet, és ha nem is fogadják el, értenek valamit, amit a nemzetközi sajtó mindeddig képtelen volt átlátni? Nevezetesen azt, hogy amit a világ a „tiszta kezek”, a Tangentopoli, a korrupciós botránysorozat fogalmaival jelez, az valójában igazi rendszerváltozás volt. Nagyjából ugyanakkor és az egész társadalmat megrázóan, mint Kelet-Európában. Itt is, ott is az oligarchikus pártállami rendszer bukott meg: az Antonio Di Pietro vezette milánói ügyészcsoport, majd az ő példájukat követve sok más ügyészség és bíróság 1992-től kezdődően nekilátott a múlt korrupt oligarchikus rendszerét irányító felelősök felkutatásának. A következő években a vizsgálatok kiterjedtek több ezer politikusra, gazdasági vezetőre és vállalkozóra, akiknek jó része végül bíróság elé is került.
FÁTYLAT A MÚLTRA! Az ország azonban egy idő után beleunt a permanens forradalomba, a bűnösök utáni vadászatba és az azzal járó folyamatos megrázkódtatásokba. Berlusconi fellépésének is ez volt az egyik legfőbb üzenete: borítsunk fátylat a múltra, hagyjuk a felelősöket, nézzünk a jövőbe! Az igazságszolgáltatás egyszer beindított gépezetét azonban nehéz leállítani, a vizsgálatok és a perek – ahogyan az egy jogállamhoz illik – folytatódnak. Az előállt konfliktus viszont szinte feloldhatatlan. Egyrészt van a politika, amely nyugalmat és folytonosságot kíván, és nem szeretné – tulajdonképpen a most persze nagy hangú baloldal sem -, ha a miniszterelnöknek egy múltbeli ügy miatt hirtelen távoznia kellene posztjáról. Jellemző tény, hogy a Lodo Maccanicót támogatta Carlo Azeglio Ciampi, az annak idején a baloldal jelöltjeként hivatalba kerülő államfő is, sőt, maga Antonio Maccanico, a Berlusconinak is immunitást biztosító törvényjavaslat eredeti megfogalmazója is a balközép szenátora. Másrészről vannak az ügyészek és bírák, akik ugyan csupán a munkájukat végzik, Berlusconi szerint viszont a jobboldal megdöntésére törő „vörösök”.
A helyzetre a miniszterelnök populista módon reagál. Sorozatban fogadtat el a testére szabott törvényeket, és mindenekfelett álló legitimációként hivatkozik a választók akaratára. Az olaszok pontosan látják mindezt. Ellenzik is Berlusconi antidemokratikus lépéseit, mosolyognak demagó-giáján, és szégyellik a külvilág felé populista baklövéseit, viszont nem szeretnék, ha újra Di Pietro és társai szabnák meg a politikai élet napirendjét. Már csak azért sem, mert maguk is részei voltak annak a bizonyos múltnak.
