Nemcsak Amerikában volt nagy visszhangja Bush elnök Marsra-szállást és holdbázist ígérő beszédének, orosz űrkutatók is kötelességüknek érezték, hogy reagáljanak az elhangzottakra. Szerintük az egy évnél is hosszabb Mars-utazáshoz szükséges, Bush által említett Crew Exploration Vehicle (legénységet szállító felfedező jármű) papíron már létezik, csak meg kell építeni, és már indulhat is az orosz-amerikai közös expedíció.

Az Enyergija űrkutatási konszern honlapján az olvasható, hogy az új küldetésekben a még a Szovjet-unióban elkezdett kutatások eredményei használhatók fel. A szovjet vezetés ugyanis egészen 1988-ig támogatta a bolygóközi utazást is lehetővé tévő űreszközök fejlesztését, s e téren az orosz és ukrán mérnökök tekintélyes eredményeket értek el. Az orosz űrkutatási hivatal szóvivője szerint például a nyolcvanas években, a Buran űrrepülő szállítására megépített Enyergija hordozórakéta és a Nemzetközi Űrállomáson is használt Zvezda kombinációjával lehetséges a Marsig is eljutó expedíciót indítani. A későbbi fejlesztések során egyre csökkentett teljesítményű Enyergija rakéta az eredeti konstrukcióban kisebb űrrepülőt, vagy leszállóegységet is képes lenne a Mars közelébe juttatni. És igaz ugyan, hogy a bolygóközi landolásban az amerikaiak egyedülálló tapasztalatokat szereztek a Holdra szállás során, az orosz űrhajósok mégis gyakorlottabbak: Valerij Poljakov például egyhuzamban rekordértékű 438 napot töltött a világűrben – nagyjából annyi időt, amennyi egy oda-vissza Mars-küldetéshez szükséges.
Az Enyergija tájékoztatásából kiderül: 1960 ót napirenden van a Mars-expedíció. Ezt a hatvanas években atommeghajtású rakétával képzelték el, amely hatfős legénységet szállított volna. Később négyfős legénységgel számoltak, miközben óriási napelemekre bízták képzeletben az űrjármű meghajtását. A legújabb verzió szerint ismét hat fő szállhatna le a Marson, egy külön landolókapszulában – a cég számításai szerint 15 milliárd dollárra lenne szükség a tervek megvalósításához.
A Mars-utazáshoz szükséges jármű az oroszok szerint papíron már létezik, csak meg kell építeni.
