A kilencvenes évek eleje óta az ENSZ közreműködésével létrejött klímaváltozási megállapodások (Rio de Janeiro 1992., Berlin 1995., Genf 1996., Kiotó 1997.) a légkör felmelegedését okozó gázok, azok közül is elsősorban a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését szabályozzák. Ennél is érdekesebb az a mód, ahogyan a kiotói egyezmény a csökkentéseket el akarja érni. A gázok nem ismernek államhatárokat – ez a kiotói mechanizmusok természettudományi alapja. Bárhol csökken a kibocsátás, az üvegházhatás szempontjából az egyformán előnyös. Mindemellett, a befektetés ott célszerű, ahol a tőke a legnagyobb kibocsátás-csökkentést eredményezi (100 dollár befektetése Ukrajnában nagyobb kibocsátás-csökkentéssel kecsegtet, mintha ugyanezt Hollandiában tennénk meg, tekintettel az utóbbi magas technológiai színvonalára). 
Dezső Attila,ügyvéd, a Dezső, Réti és Antall LANDWELL Ügyvédi Iroda partnere
ÁTRUHÁZOTT TERVEK. Kiotó forradalmi újítása abban rejlik, hogy a kibocsátás-csökkentést piaci szabályozó mechanizmusok segítségével akarja elősegíteni, nem pedig a kibocsátók direkt megadóztatásával, az úgynevezett zöld adókkal. Bárminek is nevezzük a rendszert, a terheket valójában az érintett vállalati körre ruházzák át. Maga a kiotói egyezmény – amelyben az aláíró országok azt vállalták, hogy az 1990-es bázisévhez viszonyítottan 2008 és 2012 között az összes szén-dioxid-kibocsátást 8 százalékkal csökkentik – nem lép hatályba addig, amíg az összes kibocsátásért felelős országok 55 százaléka nem ratifikálja az egyezményt. Az Egyesült Államok már korábban nyilatkozott az elutasításról, Oroszország pedig ugyancsak az elutasítás felé hajlik. Moszkva esetében a taktikázást sem lehet teljesen kizárni, mert lehet, hogy Oroszország a kiotói egyezmény hatályba léptetését a Kereskedelmi Világszerve-zettel (WTO) folytatott tárgyalások során szeretné kedvez-ményre becserélni. Az idei oroszországi választások után még az is kiderülhet, hogy a két-három fokkal melegebb klíma csak a szigorú orosz tél esetében lenne jó, de a szibériai folyók tavaszi áradásánál már nem. FEJSZÁMOLÁS. Kiotói vállalásaihoz képest Magyarország kvóta-megtakarítással rendelkezik, ezért várhatóan az első allokáció az érintett vállalatokat nem érinti drasztikusan, sőt az új piaci belépőknek is juthat ingyenesen allokálható carbonkredit. Azokban az országokban, ahol azonban szűkös a kvóta, kulcskérdéssé vált, milyen áron jutnak majd hozzá a vállalatok, ezért például Hollandia már most vásárlásba fogott, 3-8 dollárt fizetve egy-egy tonnányi szén-dioxid kibocsátásának lehető-ségéér
A két fő kibocsátó elutasítása ellenére – vagy talán részben ezért – az Európai Unió úgy határozott, hogy saját területén megkezdi a kibocsátás csökkentését, és 2005. január 1-jétől beindítja a kibocsátási kvóták kereskedelmét, ami az újonnan csatlakozott tagállamokra is vonatkozik. A kibocsátás-csökkentésre kapott kvótákat az államok (assigned amount units – AAUs) és a vállalatok (certified emission reductions – CERs) értékesíteni tudják. (Jelenleg az európai kereskedelmi rendszer által teremtett kibocsátás-csökkentési egységek még nem átjárhatóak a kiotói rendszer hasonló egységeivel, azaz az egyikben keletkezett egységet a másikban nem lehet felhasználni.)
A kvótakereskedés ötlete – amely J.H Dales amerikai közgazdásztól származik, 1968-ból – egy a gazdaságilag zseniális ötletek sorából, ám eddig nem érdemesült Nobel-díjra, noha rászolgált volna. A kereskedelmi rendszert az EU egyik tavalyi, 208/2003. irányelve (direktívája) szabályozza, amely egy úgynevezett cap & trade rendszert vezet be, azaz meghatározza a kibocsátás maximumát (cap) és az így létrejött egységekkel beindítja a kereskedést (trade) a kereslet-kínálatra bízva az árak alakulását. A cap & trade szisztéma lényegében az adórendszer alternatívája. Sikeresen működik az Egyesült Államokban (clean air act) a kénsav-kibocsátás csökkentésére vagy Új-Zélandon a halászati kvóták szétosztására. Ha a cap & trade szisztéma hatékonyabban is vezet a kibocsátás-csökken-téshez, mint az érintett vállalatok direkt megadóztatása, ez még nem jelenti azt, hogy a kibocsátásban részes minden résztvevő hozzájárul a kibocsátás-csökkentésekhez. A kibocsátásból mintegy 29 százalékkal részesedik a közlekedés – benne a szállítással -, 15 százalékkal pedig a háztartások. Ezek a kibocsátók azonban minden politikai rendszerben tabunak számítanak és ezért a direktíva által érintett iparágaknak- a fosszilis energiát felhasználó hőerőműveknek, kőolaj-finomítóknak, a vas- és acélgyártásnak, a cement-, tégla-, porcelán- és üvegiparnak – kell vállalniuk a terhek oroszlánrészét.
KVÓTAKIOSZTÁS. Az érintett vállalatok a kereskedés indulásának pillanatában megkapják a kormányoktól a kibocsátásnak megfelelő mennyiségű kvótákat, amely szerint 1 tonna szén-dioxid-kibocsátáshoz 1 egységnyi kvótát rendelnek. A kvótakiosztás az úgynevezett nemzeti allokációs terveken történik, amelyeket az EU-tagállamok kormányainak 2004 áprilisáig kell a brüsszeli bizottságához leadni. Az Európai Bizottság három hónapot tart fenn magának annak vizsgálatára, hogy ezek a tervek nem okoznak-e piaci torzulásokat, nem tartalmaznak-e bújtatott állami támogatási elemeket. Az allokáció kulcskérdése egyrészt az iparágak közötti kvótakiosztásban, a vállalatok közötti kiosztásban, illetőleg a régi és a kereskedelmi rendszer hatályba lépése utáni új kibocsátók közötti konfliktusban csúcsosodik ki. Ha a kormányok bőséges kvótával látják el a kibocsátókat – amely lefedezi a jelenlegi teljes kibocsátást, valamint a várható növekedést is -, úgy a kvóták árát alacsonyan tartja. Ha kvótaszűkösség alakul ki – például Hollandia esetében ez várható – akkor ez felhajtja a keresleten keresztül az árakat. Magasabb kvótaárak magasabb termelői árakkal és végső soron magasabb fogyasztói árakkal fognak járni. A magas kvótaárak előrehozhatják a műszaki szempontból még nem feltétlenül elavult, szén-, földgáz- vagy olajtüzelésű erőművek bezárását, egyúttal utat nyithat az atomenergia és a megújuló energiák reneszánsza, illetve első térhódítása felé.
A kvótakereskedelem működőképességéhez azonban egy sor adózási, jogi, számviteli kérdés még tisztázásra vár. A nemzetközi számviteli szabványosításért felelős IAS ajánlásai szerint a kvóta olyan vagyoni értékű jog lesz, amelyet a társaságoknak a számvitelben is ki kell mutatniuk. A beszerzési ár és a piaci ár közötti különbözetet pedig állami támogatásként kell elkönyvelniük. A kereskedésben érintett vállalatoknál egy önálló gazdálkodási szempont fog megjelenni, a “carbonkredittel” való gazdálkodás lehetősége. Egy kibocsátó carbonkreditjét figyelembe kell venni a tervezésnél, s minden beruházási döntés előtt gondosan mérlegelni a pénzügyi hatásokat.
Az már most látható, hogy egy új piac és egy új szakma születik. Ki fog alakulni a különböző carbonkreditek elsődleges (államok közötti), másodlagos (vállalatok közötti) és harmadlagos (tőzsdei) piaca. A carbonkreditek ára ma még jószerivel megbecsülhetetlen. A legtöbb bizonytalansággal az unióhoz csatlakozó új tagállamok vállalatainak kell szembenézniük, hiszen arról az európai direktíva hallgat, hogy a kormányok részére rendelkezésre bocsátott kvótákon belül milyen arányban részesülnek majd az új piaci belépők. A carbonkreditek igazolása nélkül valószínűleg a jövőben az érintett vállalatok nem kaphatnak működési engedélyt, illetőleg bírságot lesznek kötelesek fizetni. Valószínűleg új beruházások tervezésénél az építési engedélyezési eljárás részévé válik a kibocsátási jog tisztázása, de elképzelhető a telephely-engedély kiadása során alkalmazandó környezetvédelmi engedély is.
Ha a kormányok megbirkóznak a nyitva lévő ügyek tisztázásá-val, s elkészítik a nemzeti allokációs terveket, utána az Európai Bizottság alapos vizsgálatnak veti alá azokat. Ez alapvetően versenyjogi jellegű lesz, azaz a bizottság azt tekinti át, hogy az európai direktívában érintett iparágak között nem tartalmaz-e a terv versenytorzító megkülönböztetéseket. Megnézi továbbá, hogy az ingyenesen vagy piaci ár alatt juttatott kvóták nem bizonyulnak-e az unió alapszerződésének 87. szakaszába ütköző tilos állami támogatásnak.
