Szomszédok, aki csak teheti, mégis hazaviszi őket. A lyoni Voisin családi vállalkozás ugyanis – a név “szomszédot” jelent – csokoládét készít. A százéves múltra visszatekintő cég nem csak Franciaországban, sőt nem is csupán Európában ismert, elvégre Japánba és az Egyesült Államokba is exportál, igaz, termékeinek mindössze 5 százaléka kerül külföldre. Éves üzleti forgalma így is mintegy 10 millió euró. Százhetven alkalmazottja van, egy részük Lyon kilencedik, Vaise nevű kerületében, az üzemben dolgozik, míg a többiek a cég huszonhárom csokoládéboltjában. Az általuk pörkölt kávéból évente 200 tonnát adnak el, csokoládéból összesen 600 tonnát. 
A cégalapító Léon Voisin a XIX. század végén először csak kis kávéüzletet nyitott, ebből nőtt ki aztán a jó nevű csokoládégyártó vállalkozás. Az alapítónak örököse nem volt. Ezért az ötvenes években az első világháború végétől vele dolgozó barátja és munkatársa, Joseph Boucaud-Maître fiának adta át a vállalkozást. Paul Boucaud-Maître jelenleg vezérigazgató, kereskedelmi főiskolát végzett fia, Alain pedig az igazgató, sőt már az üzletvitelből nemrég diplomázott unoka is a cégnél dolgozik.
A Voisin többféle csokoládéja közt az egyik legnevezetesebb a “lyoni párna” (Coussin de Lyon). Naponta ötszáz kilót készítenek ebből. Formájával és nevével a “párna” egyrészt a város textilipari hagyományaira – ki ne hallott volna a XIX. századbeli lyoni takácsokról -, másrészt egy XVII. századi epizódra utal. Járvány pusztított akkor Lyonban, és a katedrális dombjára selyempárnán vittek fel egy szál gyertyát és egy aranypénzt, hogy elhárítsák a kórt.
A csokoládé mindig nemes táplálék volt, olyannyira, hogy a maják gazdaságának egyik alapjaként még “pénz” funkciót is betöltött. Erősítőnek és vágyserkentőnek tartották. Uralkodójuk, Montezuma némely – kivált találkás – napokon ötven csészét is megivott. A csokoládé mára szinte a világ valamennyi nyelvében meghonosodott elnevezése is az ősi dél-amerikai indiánoktól ered: a navatl (azték) xocolatl szó jelentése: “gyümölcs és víz”. A spanyol hódítás után spanyol szerzetesek (és/vagy apácák) ötlete volt cukorral keverni a kakaót, vagyis édessel a keserűt. Hispániai sikere után az ötlet az inkvizíció elől a francia Baszkföldre menekült zsidók közvetítésével honosodott meg Franciaországban, hogy XIII., majd XIV. Lajos udvarában a jobb társaság italává váljon.
Mindezek után az élet édességének közkinccsé tétele volt a szép terv, amely az utóbbi másfél században végül demokratizálta a csokoládét. A körötte zajló, és 2003 júliusának végén európai bizottsági határozattal zárult vitának az volt a tétje, hogy míg a britek – s velük együtt mások, így a dánok vagy a svájciak is – kakaón, kakaóvajon és cukron kívül régtől fogva növényi olajakat is tesznek az általuk gyártott csokoládéba, mások szilárdan kitartanak az eredeti receptúra mellett. Így kétféle szabályozás volt érvényben, a “brit” és a “francia”.
A Voisin cég viszont ragaszkodik a tradíciókhoz. A mesteremberi tradíciók folytatói, köztük a Voisin, ellenezték a döntést. “A csokoládé nemes termék, szellemével nem fér össze, hogy hígítsák” – foglalja össze a hagyományőrzők álláspontját vaise-i irodájában Alain Boucaud-Maître. Ha némely “nagyok” mégis ezt teszik, akkor kötelezni kell őket, hogy a csomagoláson ezt fel is tüntessék. A “kicsik” pedig szintén feltüntetik, hogy az ő csokoládéjuk nem olyan. Hanem olyan, amilyennek lennie kell…
