Az EU-tagság a magyar borászat elitje számára várhatóan nem hoz különösebb megrázkódtatást. A probléma inkább az, hogy a hazai minőségi, illetve asztali borok aránya sokkal kedvezőtlenebb, mint az unióban, valamint a világpiacot meghatározó további országokban. Világszerte csupán a minőségi, vagy más néven meghatározott termőhelyről származó, védett eredetű borok piaca növekszik, a közepes kategóriájú, vagy még egyszerűbb termékek iránti kereslet zsugorodik. A magyarországi tendencia a lehető legrosszabb irányba mutat, a mielőbbi megújulás tehát az ágazat elemi érdeke, és akkor is elodázhatatlan lenne, ha nem válnánk hamarosan az unió tagjává.
Kovács András István borászati szakíró.
STRUKTÚRAVÁLTÁS. Ezzel együtt a csatlakozás mérlege várhatóan és remélhetően pozitív lesz középtávon a magyar borászat számára, de a jótékony hatások finoman szólva nem a mai struktúrájában fogják megőrizni az ágazatot. A magyar bor jövőjének talán legfontosabb záloga az EU-tagságtól (is) remélt majdani életszínvonal-emelkedés, amelynek a nyugat-európai tapasztalatoknak megfelelően kísérő jelensége lehet a minőségi borok, illetve a minőségi borturizmus iránti itthoni kereslet masszív növekedése. A hazai borkereskedők például már határozottan látni vélik az ifjúság érdeklődését a magyar borvidékek ismertebb termelői iránt, utóbbiak pedig erősen bíznak abban, hogy a mai ifjak, jól kereső középosztálybelivé serdülve, hűséges vásárlókká érnek.
Ha a magyar borágazat uniós jövőjét szeretnénk megjósolni, mindenképpen számot kell vetni azzal az elavult, megdöbbentő végletek által jellemezhető struktúrával, amely a magyarországi szőlőültetvények és pincészetek világát jellemzi. Hogy a pozitívumokkal kezdjük: az utóbbi évtizedben kialakult, és többé-kevésbé meg is erősödött az a vállalkozói kör, ahonnan a még nem túlzottan izmos, ám ígéretesen sokasodni látszó hazai borértők által prémium áron megvásárolt csúcsborok, illetve a tisztes középosztályt képviselő nedűket tartalmazó palackok évről évre kikerülnek. Ez a kör mintegy 80-100 különböző méretű pincészetből áll, amelyek – a szolid exportot is ideértve – évente körülbelül 40-50 millió palackot töltenek meg. Ám ez a bormennyiség kevesebb, mint a magyarországi éves termelés 10 százaléka. Ennek a termelői rétegnek nagy valószínűséggel nem okoz különösebb megrázkódtatást a 2004 májusa után kezdődő korszak, hiszen a hazai borszakma – jobbára annak felső szegmense – bizonyos szempontból már eddig is uniós feltételek között tevékenykedett.
A pincészetek élcsapatát, nem meglepő módon, a leginkább piacképes borvidékek központjaiban (Villány, Szekszárd, Tokaj-Hegyalja, Eger, Balaton-környék, Sopron, Etyek, Neszmély) találjuk. A többnyire saját ültetvényeken termő, jó minőségű szőlőt ezeknél a borászatoknál versenyképes technológiával dolgozzák fel, rendelkeznek például a must hőmérsékletének szabályozásához alkalmas saválló acéltartályokkal, de az azt igénylő borok érlelését új fahordókban végzik. Ebben a kategóriában odafigyelnek a jó dugók használatára, igyekeznek kellően vonzó címkéket ragasztani a palackokra, és ha csurran-cseppen egy kis pénz, akkor nem sajnálnak némi forrást marketingre is elkülöníteni.
A fenti pozitívumok azonban csupán a magyarországi ültetvények töredékéről származó szőlőket feldolgozó cégekre vonatkoznak: a mintegy 98 ezer hektárnyi szőlőterület több mint 90 százalékán olyan alapanyag terem, amely legfeljebb tisztes minőségű asztali bor, vagy még ennél is alacsonyabb kategóriájú termék előállításához elegendő. Pedig a magyar borvidékek természeti adottságai ennél sokkal többre hivatottak, ám a korábbi évtizedekben a tömegtermelés igényei szerint telepített szőlőkből, (amelyeknek egyebek között problémás a fajtaszerkezete, és a művelésmódja is) ennyi hozható ki.
SZÉTAPRÓZOTTSÁG. Rendkívüli módon nehezíti az előrelépést, hogy a szőlőterület hihetetlenül szétaprózott, hiszen mintegy 140 ezer gazdálkodó tulajdonában van. A széttagoltság miatt gyakorlatilag semmilyen érdekérvényesítésre sem képes termelők meglehetősen kiszolgáltatottak a szőlőfelvásárlóknak, ugyanakkor az is tény, hogy az alapanyagot eladó szőlősgazdák elsősorban a mennyiséget, nem pedig a minőséget tartják szem előtt. Mindeközben a szőlőterület nagysága csökken, nehézsé-gek mutatkoznak a belső fogyasztással, és az exportlehetősé-gek terén is, de az itt felsorolt összes nyűg és baj együttesen is eltörpül a borhamisítás által okozott károk mellett.
