Gazdaság

Randevúk Attilával

Politikusokkal folytatott, esetenként bizalmas találkozókra utaló bejegyzések is felfedezhetők a sikkasztással gyanúsított volt befektetési tanácsadó, Kulcsár Attila határidőnaplójában.

Június 17-ére – a Pannonplast-botrány kitörésének napjára – egy konferencia, másnapra az autószerviz szerepelt Kulcsár Attilának, a K&H Equities volt befektetési tanácsadójának noteszében, s a bejegyzések június 19-ével, felfüggesztésének napjával értek véget. Rejtő E. Tibor, a K&H ex-vezérigazgató-jának kalendáriumában is a lemondásának hetétől, július 7-étől kezdődően szűntek meg az előjegyzett programok.

A Figyelő munkatársa betekinthetett a sikkasztással gyanúsított, jelenleg kiadatási őrizetben, illetve előzetes letartóztatásban lévő volt vezetők találkozóit rögzítő 2003-as naptárakba, amelyekről néhány héttel ezelőtt egy budapesti ügyvédi irodában készítettek hiteles másolatot. Értesüléseink szerint a dokumentumokat már a rendőrség és az ügyészség is kézhez kapta. A naptárakban néhány olyan – esti időpontban, lakáson lefolytatott – találkozó is felfedezhető, amelyek bizalmas kapcsolatot jeleznek egyes döntéshozókkal. Kulcsár brókercégbeli feladata mellett a bank önkormányzati és EU-kapcsolatokért megbízott ügyvezetője volt, és felelt az ország vezető politikai személyiségeivel való kapcsolattartásért is. A befektetési tanácsadó naptárában rejtélyes bejegyzéseket használt: januártól az év végéig minden páratlan héten csütörtökön felváltva szerepel a „rendelés” és a „kiszállítás” szó, előző napon pedig esetenként a „fragile” (magyarul: törékeny) kifejezés.

OTTHONI TALÁLKÁK. A naptárjában – a politikusokra utaló bejegyzések közül – legtöbbször a „Baja” vagy „Baja F.” bejegyzés szerepel. A Figyelő írásban kereste meg Baja Ferencet, a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) társadalmi kapcsolatokért és a kormányzati informatikáért felelős MSZP-s politikai államtitkárát, aki nem válaszolt kérdéseinkre. Kulcsár határidőnaplójában januártól júniusig 7 előjegyzett találkozó olvasható ezzel a névvel, ebből 4 esetben „lakás” megjelöléssel. A befektetési tanácsadó a Margit-híd pesti hídfőjénél, egy a kormányzati negyedhez közeli házban lakott, amely a botrányban kulcsszerepet játszó Britton Kft. székhelye is volt. Forrásaink szerint e helyszínen azokat a személyeket fogadták, akiket „nem lehetett a bankba bevinni”. Február 25-én például este 9-re írta be a nevet Kulcsár, és hasonlóképpen munkaidő utáni időpont – este 7 – szerepelt március 7-én is, e napon ráadásul a „Baja” bejegyzés annak az ügyfélnek a nevével együtt szerepelt, akit a médiában Kovács László külügyminiszter, MSZP-elnök közeli ismerőseként emlegettek. A sajtóban az MSZP-elnök közeli ismerőseként emlegetett ügyfél az év első 6 hónapjában 11 alkalommal került a naptárba, ebből kétszer az államtitkár nevével közösen. Rejtő E. Tibor bejegyzései között is 3 alkalommal olvasható a hölgy neve, egyszer zárójelben Kovács László megjelöléssel együtt.

Kulcsár naptárjában januárban és februárban három alkalommal olvasható egyik ügyfele, Kodela László neve, aki akkor még a MeH humánpolitikai helyettes államtitkára volt, tavasztól pedig a Magyar Hivatalos Közlönykiadó Kft. vezérigazgatója, és aki augusztusban elismerte, hogy állandó belépőt adott Kulcsárnak a kancelláriára. A naptárbejegyzések mindegyik alkalommal ebédidőre szóltak, a Képviselői Klubba. Két időponttal tűnik fel a naptárban egy másik ügyfél, Karl Imre, volt MSZP-s országgyűlési képviselő, akivel Rejtő is tarthatta a kapcsolatot, hiszen egy május 16-i bejegyzés szerint a politikus visszahívást kért. Négyszer fedezhető fel az ugyancsak a Kulcsár-klientúrához tartozó Kónya Imre neve, a parlamenten kívüli MDNP alelnöke, aki egyébként már elismerte kapcsolatukat, magát károsultként jelölve meg.

Lamperth Mónika belügyminiszter neve – aki korábban elismerte, hogy a bank első emberével együtt találkozott Kulcsárral – március 12-én és a botrány kirobbanása után június 24-én egyaránt fellelhető Kulcsár és Rejtő feljegyzései között, a tavaszi találkozó kapcsán a vezérigazgató – valószínűleg saját kezűleg – e megjegyzéssel látta el az időpontot: „Kodela, with Mónika, Ati”. A politikus neve a vezérigazgató naptárában január 30-ára külön is olvasható. A Figyelő kérdéseire a belügyminiszter csupán annyi közölt, hogy munkájához kapcsolódó „eseményeken és rendezvényeken minden jelentős kereskedelmi bank vezetőjével és az önkormányzati üzletág irányítójával” találkozott. Férje, Jegesy András ügyvéd neve – aki egy ideig a befektetési tanácsadó lakásával megegyező házban bérelt irodát – egy alkalommal, május 21-ére szerepel Kulcsár naptárában és négy alkalommal Rejtőében. Az ügyvéd nem válaszolt megkeresésünkre, korábban azonban elmondta, hogy egy munkaügyi perben képviselte a pénzintézetet.

EGYSZERI BEJEGYZÉS. Egyetlen alkalommal bukkan fel Rejtő kalendáriumának lapjain Kiss Péter kancelláriaminiszter neve, Kulcsárnál pedig az igazságügy-miniszter nevére utaló „Bárándy P” bejegyzés és Horváth Csaba MSZP-s országgyűlési képviselő, II. kerületi polgármester. Bárándy cáfolta, hogy találkozott volna Rejtővel, a másik két politikus nem válaszolt lapunk megkeresésére, bár Horváth máshol már elismerte, hogy találkozott Kulcsárral.

Több, a naptárakban szereplő közszereplő viszont azonnali és részletes választ adott a Figyelő kérdéseire, így például Baráth Etele, a MeH politikai államtitkára, a Nemzeti Fejlesztési Terv és EU Támogatások Hivatalának vezetője, akinek a neve az idén két időpont mellett is feltűnik. Az államtitkár azt közölte lapunkkal, hogy a K&H önkormányzatok és EU projektek igazgatósága ügyvezető igazgatójaként, nem pedig a brókercég tanácsadójaként találkozott Kulcsárral, csakúgy, mint – megfogalmazása szerint – „az önkormányzati és vállalati finanszírozásban reménybeli szerepet vállaló valamennyi bank vezetőivel”. Hasonlóképpen két alkalommal írta föl Kulcsár Bakonyi Tibor, az EU integrációért felelős szocialista párti főpolgármester-helyettes nevét is. A politikus szerint azonban csupán egyszer, és akkor sem a befektetési tanácsadóval, hanem egy másik banki képviselővel, a K&H strukturált finanszírozási főosztályának vezetőjével, egyben a Pest megyei közgyűlés MSZP frakciójának tagjával találkozott áprilisban.

Rejtő feljegyzései között egy alkalommal olvasható a fideszes Rogán Antal, Schmitt Pál, az MDF-es Herényi Károly és Rubovszky András neve. Rogán cáfolta, hogy létrejött volna a találkozó, Schmitt Pál elismerte, hogy többször is egyeztetett a Magyar Olimpiai Bizottság pénzügyeit intéző K&H Bank vezérével. Az MDF-es politikusok pedig közösen találkoztak a vezérigazgatóval, mert a Széchenyi Társaság számára gyűjtöttek adományt – mint Herényi Károly elmondta, sikertelenül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik