 |
Svájc egyik történetírója tépelődött könyvének elején, hogy egyáltalán van-e, lehet-e történetük a boldog népeknek, országoknak. Svájcot ugyanis boldognak szokás képzelni.
Történészként a svájci francia Denis de Rougemont (1906-1985) ezért részint joggal tartotta úgy, hogy különös és kivételes feladatra vállalkozott: egy boldog nép történetét írta meg. Ő az Európa-gondolat egyik klasszikusa. Európát illető nézeteire nyilván erősen hatott Svájc mint föderalista minta. (Az Európa-gondolat jegyében annak idején Babitsot is fölkereste, s a látogatásról útinaplójában beszámolt.)
TISZTELGÉS. Egy kétnyelvű, francia és német tanulmánykötet szerzői most a svájci idill nyomába eredtek, s a történetírói töprengésre emlékeztetően azt kérdezték a címlapon, hogy valóban idilli-e Svájc. A gyűjtemény tisztelgés a svájciként francia professzorrá lett Peter André Bloch 65. születésnapján. Bloch a bázeli egyetemen doktorált Schiller-értekezésével. Rennes-ben, Poitiers-ben tanított, majd Elzászban,a svájci határ-tól néhány kilométerre, Mulhouse-ban lett a német tanszék vezetője. A Svájcról kialakított képen, a svájci-francia kapcsolatokon kívül szűkebb szakterülete a Nietzsche-, illetve Dürrenmatt-kutatás.
A fekete humoráról is nevezetes Dürrenmatt elemzőjeként jegyezte föl Neuchâtelben, 1990-ben a drámaíró szavait. A drámaíró kevéssel előbb Václav Havelt köszöntötte Svájcban, s beszédében elmondta: honfitársai őrei és foglyai börtönüknek. A beszéd élénk felzúdulást keltett. Blochnak aztán magánbeszélgetve még lefestette, mire is gondolt. Svájcban „tragédiáról” beszélni merő képtelenség. Biztosítási paradicsom az ország. Olyannyira, hogy aki megözvegyül, hirtelenében azt se tudja, zokogjon-e, vagy az életbiztosítás szép summájára gondolva derüljön inkább.
A drámaírót idéző tanulmányában Bloch Svájc alapító mítoszát elemzi, pontosabban azt firtatja, véget ért-e ez az alapító mítosz. Bloch dolgozatában ennek főbb elemei az isten adta és tiszta természet, mely a rend, a mértéktartás meg az egyszerűség szabályait követi, valamint a harc minden külső betolakodás ellen, hogy szabad és független maradjon a hely. Ez a mítosz úgy lanyhul, hogy maga mögött kérdést hagy. Brüsszel, vagyis az EU szemében semleges, hatékony és gépies dolog az állami igazgatás. A polgárok közti szolidaritás eszerint Svájc esetében is csak arra való, hogy reklámfotóként utaljon az idillre, amely turistákat, alpinistákat csalogat.
Valamely eszményien idilli helynek története, meghatározásánál fogva, aligha lehet. Sorbonne-professzorként nemzetközi tekintélye az összehasonlító irodalomtudománynak Pierre Brunel, aki e kötetben, nyitányul, éppen magát az idillt elemzi, s a bukolikával, csodával rokonítja. A bukolikusan elképzelt Árkádiának pedig talán majd’ mindene volt, csak története nem. Az elképzelésnek viszont igen. A tizenkilenc tanulmány közt egy másik éppen ezt vizsgálja. Szerzője a bázeli professzorként párizsi egyetemek gyakori vendége, s egy fran-
cia könyvsorozat szerkesztője, Robert Kopp. Könyvsorozatában ő egy irodalmárt meg egy történészt kért föl Svájc-antológia készítésére. A több száz oldalas kötet svájci útinaplók szemelvényeivel és elemzésükkel számol be a képről, amelyet Svájcról alkottak az idők során. Kopp ennek anyagára is támaszkodva mondja: mielőtt idillivé lett volna, Svájc szörnyűnek tűnt föl barátságtalan hegyei, klímája és sok más okból Hannibáltól, Julius Caesartól a reneszánszig, s csak a XVII., még inkább pedig a XVIII. században formálódott ki az egyszerű, a természet-közeli, fényűzéstelen és derék ország képe, Rousseau természetkultuszában, Mme de Stael előromantikájában.
| Paraméterek |
| Peter Schnyder-Philippe Wellnitz (szerk.): La Suisse – une idylle? Die Schweiz – eine Idylle? Collection Helvetica, Presses Universitaires de Strasbourg |
|
ÉDENI SZIGET? Kívülről nézvést emiatt is jelent meg úgy Svájc, mint ahogy manapság némely amerikai politológusok Európát látják: édeni szigetnek, amely elhárít minden történelmi zűrzavart, hagyja azt másokra (erről lásd: Az éden és a történelem, Figyelő, 2003/19. szám). Lassan évszázada élesztett ez transzszilván ábrándokat Erdélyről, mint keleti Svájcról. E könyv szerint az is lehet, nyugati Svájc sincsen, csupán hegyek, bankok, kakukkos órák, gyanakvó paraszt-polgárok, s a többit szép és meggondolkodtató elképzelni.
