Jót mulatott Európa kifinomult értelmiségi elitje, amikor az osztrák születésű izompacsirtából hollywoodi filmsztárrá, majd – a Kennedy-klánba benősülvén – egyben az amerikai arisztokrácia tagjává avanzsált Arnold Schwarzenegger a tévéstúdióban kézfogással búcsúzott Jay Lenótól. A Terminátor Amerika egyik legnézettebb show műsorának frontemberét szemelte ki arra, hogy bejelentse: el akarja nyerni Kalifornia kormányzói székét.
ELITGŐG. Ez az elit képtelenségnek tartotta, hogy „Arnie” elérheti célját. Így a vidámság csak fokozódott, amikor híre érkezett, hogy kampány-terepjárói a sztár legismertebb filmjeinek a címét viselik (például: az első sikerét hozó „A súlyemelő”. Vagy: „A ragadozó”). A hamburgi Der Spiegel meg is jegyezte, hogy „különösen Kaliforniában senki nem lepődik meg semmin. Nem igényelnek politikai tapasztalatot még egy olyan kormányzójelölttől sem, aki testépítőként modellt állt akár ruhátlan fényképekhez is”. Azután múlt hét keddjén az európai elitnek megint be kellett (volna) vallania, hogy nem érti igazán az amerikai politika pszichológiailag gondosan kidolgozott „trükkjeit”, és indokolatlan gőggel lebecsüli a szereplőket.
A hosszú idő óta demokrata többségű Kalifornia lakossága (élve különleges jogaival) a választáson visszahívta tisztségéből az óriási deficitet produkáló Davis kormányzót, s abszolút többséggel a Terminátort ültette a helyére, s tette ezzel a leggazdagabb szövetségi állam vezetőjévé. Egy olyan entitás első emberévé, amely – ha független ország lenne – gazdasági erejét tekintve egymaga ötödik lenne a világhatalmak rangsorában. Ezt figyelembe véve: hol van hát a politikai logikája a választás eredményének?
Az igazi kérdés az amerikai belpolitika és így a külvilág számára is az, hogy mit jelent a Terminátor bevonulása az Egyesült Államok egésze és a nemzetközi kapcsolatok szempontjából. Sokan azt mondják: semmit. A Financial Times szerint például nincs másról szó, mint arról, hogy Kalifornia „nyugatra van a Sziklás-hegységtől és délre a Valóságtól”. Az állam viszonylag gyorsan változó sajátos politikai karakterét ma az jellemzi, hogy társadalmilag liberális, gazdaságilag konzervatív.
Ezt a tényt mindkét nagy párt egy átgondolt (de persze ellentétes) taktikával közelítette meg. A republikánusok abból indultak ki, hogy Kalifornia az utóbbi másfél évtizedben mindig megbízható demokrata párti bázisnak számított. A republikánusok ezért Schwarzeneggerben találták meg azt a sztárkaliberű, nagy tömegvonzású jelöltet, aki a jövő novemberi elnökválasztáson is megfordítja az évtizedes trendet, és megszerzi a köztársaságpártiak számára Kaliforniát. Ez akár az elnökjelölt (feltételezhetően Bush) győzelmének záloga is lehet.
Ugyanezt a problémát a demokraták más logikai láncon keresztül közelítették meg. Ők a választás előtt abból indultak ki, hogy Kalifornia társadalmi liberalizmusa a döntő. Tudták hogy hivatalban lévő emberük, Davis kormányzó gazdasági baklövései miatt menthetetlenné vált. Így számukra olyan republikánus jelölt tűnt leginkább eltűrhetőnek, akinek a felfogása élesen különbözik az egyre konzervatívabb kaliforniai republikánus pártszervezet hivatalos véleményétől. Ők úgy tekintettek a Terminátorra, mint egy ilyen republikánus jelöltre. Tudták, hogy például egy, a köztársaság párton belüli pozíciókat eldöntő előválasztáson az „osztrák vendég” bizonyosan vereséget szenvedett volna. A kormányzóválasztáson azonban éppen azzal lett vállalható a demokraták számára, hogy elfogadja az abortuszt, támogatja a melegek jogainak hatékony védelmét és egy fegyverbirtoklást korlátozó törvény kidolgozását. Mindez kiáltóan ellentétes a kaliforniai republikánus pártgépezet és személyesen Bush elnök véleményével.
ORSZÁGOS SZIMBÓLUM. A Terminátor győzelme óta ráadásul a Demokrata Párt (mit sem törődve azzal, hogy most egy tarthatatlanná vált, de mégiscsak demokrata politikust ütött ki a nyeregből) országos szimbólumként kezeli a kaliforniai eseményeket. Eszerint azok a washingtoni politika iránt érzett általános ellenszenvet fejeznék ki. Az hát az „üzenet”, hogy a hivatalban lévő kaliforniai kormányzó bukása előhírnöke lehet egy, a Fehér Házat érintő őrségváltásnak is majd valamikor 2004 novemberében.
Abszurdnak tetsző logika, de vitathatatlanul része a Kalifornia utáni amerikai valóságnak.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
