 |
| Horváth János médiaszakértő |
Mindezt e sorok írója akkor is tudná, ha nem olvasna sajtót, nem nézne tévét, mert az anyag megírására felkért három szakértő egyike.
A dolgozatot villámgyorsan elérte a mai magyar közéletben és sajtóban jellemző és megszokott sors. Abban a pillanatban, hogy megszületett, színre léptek a politikusok és véleményt mondtak róla. Nem olvashatták még, mert csak később került fel az internetre (www.kan-cellaria.gov.hu), de ez a mellék-körülmény nemigen szokott gondot okozni ma már sem politikusnak, sem pedig újságírónak.
A vitaanyag – szerzői: Gálik Mihály egyetemi tanár, Szente Péter, a BBC magyar adásinak egykori vezetője és jómagam – hat fejezetben tárgyalja a témát. A hatvanoldalas koncepció a legnagyobb teret a közszolgálati és a felügyeleti rendszernek, valamint az új, digitális korszak teremtette kihívásoknak szenteli. E két fejezet zárja keretbe a többi, rövidebb szakaszt, amelyek a reklámmal, a kereskedelmi televíziózással, a kábeltévés problémákkal és a tulajdonlási szempontokkal foglalkoznak.
GUMICSONT. Érdekes megfigyelni, hogy e témakörök a tudósításokban szinte sehol nem kerülnek említésre. A dolgozat legfőbb jellemzőjévé az első pillanattól az a mondat válik, hogy az Országos Rádió és Televízió Testületet (ORTT) meg kell szüntetni. Kétségtelenül mindez szerepel a tanulmányban, igaz, annak kifejtésével, hogy milyen testületeket kell helyette létrehozni. A dolog ezzel rögtön a helyére is kerül a hazai médiakonyhában, hiszen ez egy politikai pártok által delegált testület, tehát a pártok képviselői kerülnek a középpontba. A tanulmány tartalmi elemei ezzel lekerültek a terítékről, és maradt a rágcsálnivaló gumicsont, miszerint legyen-e ORTT vagy ne legyen. Erről minden politikai és sajtószereplő tud valamit mondani, innen kezdve senkinek sem kell elolvasni az anyagot, mehet a locsi-fecsi.
A Népszava korábbi főszerkesztője Kereszty András mesélte: amikor a Népszava kerek évfordulós jubileumához érkezett, eltervezte, hogy az amerikai sajtóban honos mintának megfelelően kiad egy front-page (címlap) kötetet. Ha valaki egy ilyen kiadványt átlapoz, röviden és tömören megtudhatja, mi történt a világban, vagy az adott országban a megelőző ötven, száz, vagy százötven évben. A kolléga neki is állt a válogatásnak, de nagyon hamar letett a tervéről. A múltbéli címlapokból ugyanis a nyájas olvasó mindössze azt tudhatta volna meg, mi volt a Népszava újságíróinak, és az ott publikáló politikusoknak a véleménye. Maguknak a tényeknek pedig a világ más hasonló kiadványaiban, esetleg lexikonokban kellett volna utánanézni.
DEPOLITIzÁLÁS. Erről a mostani új médiatörvény-koncepcióról egy komoly front-page kiadványban másfajta cikkek láthattak volna napvilágot. Itt van mindjárt az ORTT problematika, amely komoly, szerteágazó jogi fejtörő is egyben. De ha mindebből csak a depolitizálást nézzük, ez például azért került bele az anyagba, mert az unióban is egyre inkább a felügyeleti szervek függetlenségére helyezik a fő hangsúlyt. Ez azért logikus, mert csak így garantálható az „alattuk” dolgozó közszolgálati intézmények vezetőinek függetlensége is. Innen aztán tág teret kapnak a törvényalkotók. Javasolhatnak átlátható kinevezési formát, de javasolhatnak választási procedúrát is.
Komoly vitatéma lehet(ne) a koncepció egyik húsbavágó javaslata. Leegyszerűsítve: a kereskedelmi rádiózásban és tévézésben szűnjenek meg a közszolgálati kötelezettségek, ennek fejében viszont a kereskedelmi adók járuljanak hozzá a közszolgálat finanszírozásához. Komoly vitatéma lehet(ne) a közszolgálati modell maga is. A tervezet két lehetőséget kínál választásra. Az egyik a mai részvénytársasági forma valós tartalommal megtöltve, tehát működő szakmai felügyeleti és felelősségi rendszerrel. A másik a német ZDF-modell, amely ezeket az intézményeket a magyar jogban hamarosan megjelenő közjogi intézet formájában kívánná működtetni, tehát önálló költségvetési fejezetként, de mégis anyagi biztonságban, ugyanúgy, mint ahogyan most a Magyar Nemzeti Bank vagy a Magyar Tudományos Akadémia működik.
Három olyan kérdést soroltam, amelyek tényleges megvitatása már nemcsak jelszavak puffogtatását feltételezi, hanem érdemi vitát igényel. De van még sok ilyen a tanulmányban.
Érdekel ez még valakit?
