Iskolapélda

Nagyon sajnálom, hogy az idén eggyel kevesebb matematika óránk lesz, mert ez az a tantárgy, amelyet rendszeres gyakorlás révén lehet csak elsajátítani. Én azonban nem szeretném, ha a gyerekek tudása csökkenne, ezért kicsit több házi feladatot adok, hogy legyen alkalmuk legalább otthon gyakorolni – e szavakkal kommentálta a nyáron módosított közoktatási törvény hatását a tanévnyitót követő első szülői értekezleten egy jó nevű budapesti belvárosi iskola alsó tagozatos osztályfőnöke. A szülők nem berzenkedtek sem a törvény, sem az osztályfőnök ellen. Megadóan fogadták: a 2003/2004-es tanévben így lesz. Hozzászoktak, hogy két-három évente mindegyik politikai kurzus „bedob” valamilyen újdonságot, amit úgy lehet a legkisebb veszteséggel „kibekkelni”, ha alkalmazkodnak. (A tények kedvéért érdemes megjegyezni, hogy alsó tagozaton a közoktatási törvény módosítása nem von maga után óraszám-csökkentést, csak az 5. és a 9. osztályban. Az iskolák maguk határozzák meg az óraszámot, de nem a közoktatási törvény, hanem az úgynevezett kerettantervi rendelet alapján.)

Pazarlás A szaktárca három problémát szeretne egy huszárvágással elintézni: a gyerekek túlter-heltségének és a beléjük plántált tudás hasznavehetetlenségének ellentmondását, a közoktatás szerkezeti átalakítását, végül a leszakadók problémáját – magyarázza Setényi János, a humán tanácsadást végző Expanzió Kft. ügyvezetője. Meglátása szerint azonban ezek külön kezelendő ügyek. „Égető szükség volna a közoktatás költséghatékony átszervezésére, a rendszerben nagyon sok pénz kering ma is, de hihetetlen pazarlás folyik. Európai viszonylatban mi költünk legtöbbet a közoktatásra, ami az eredményeken nem látszik, ráadásul nem is engedhetjük meg magunknak.” Setényi nem érti, hogy az önkormányzatok mint fenntartók miért maradnak ki ebből a vitából. Ahogyan a gazdaság szereplőinek közreműködése nélkül sem lehet az oktatáshoz hozzányúlni. Véleménye szerint kulcsfontos-ságú, hogy változzon az emberek tanuláshoz fűződő viszonya, ezt pedig már a gyerekkorban „el kell ültetni a fejekben”. Az európai munkaerőpiac ugyanis az élethosszig tartó tanulás elvére épül. A felnövekvő nemzedékeket pedig képessé kell tenni arra, hogy életük során akár többször is szakterületet, vagy akár szakmát váltsanak. Erre a jelenlegi magyar közoktatás képtelen. A mostani törvénymódosítás alig eredményez érdemi változást. A 2000-ben végzett nemzetközi PISA-vizsgálat során (amely nem a lexikális tudást, hanem a problémamegoldó képességet mérte) 31 ország közül a magyar diákok a 23. helyen végeztek; ez a szakértők szerint drámai helyzetet tükröz. Szövegmeg-értésben a magyar 15 éves tanulók 48 százaléka nem érte el a hármas szintet. A vizsgálat azt mutatja, hogy a magyar gyerekek, nem lesznek képesek a munkaerőpiacon váltani, új ismereteket szerezni. A lexikális ismeretek túlsúlyára épülő hazai követelményrendszer olyan tudás átadására kényszeríti a pedagógusokat, amelyek jelentős része később nem hasznosítható. Eközben alig marad idő a képességek és a készségek fejlesztésére. A legjobban egyébként az angolszász és skandináv államok diákjai teljesítettek, ahol hosszabb időt szánnak az alapozásra.

KIFUTÁSI IDŐ. A törvénymódo-sítást kísérő politikai viták mára elültek, s szakmai körökben sem hallani kritikákról, így meglepő, hogy a Figyelő által véletlen-szerűen kiválasztott dél-baranyai település tanárnője kifakad. A környékükön sorra szűnnek meg az iskolák, mert az önkormány-zatok nem tudják kifizetni az 50 százalékkal megemelt tanári fizetéseket. De a nagyobb városokban sem más a helyzet: Zalaegerszegen két általános iskolát zártak be, pedig nem lett kevesebb a gyerek. Csupán arról van szó, hogy itt sem tudják kigazdálkodni a kormányzat által megemelt közalkalmazotti béreket. „Az a legnagyobb baj, hogy a pártok kampánytémának tekintik a közoktatást, fűt-fát ígérnek, az ígéretek azonban végül felemásan teljesülnek” – panaszolta a hivatását éppen a rendszerváltás óta gyakorló tanárnő, aki úgy véli: kormányok jöttek-mentek, a közoktatás filozófiája azonban alig változott.
Hangzatos tervekből persze nincs hiány. Tizennégy éve próbálják megreformálni, s a modern világ követelményeihez igazítani a tantervet, kevés sikerrel. Arra a kérdésre, hogy a közoktatási törvény módosítása ezúttal új pályára állítja-e Magyarországon az oktatást, a gyerekek a korábbiaknál használhatóbb tudást szereznek-e, határozott „nem” a felelet. Mint kiderül, az áttörés már csak azért sem következhet be, mert az intézmények kaptak 1-2 év haladékot, ősszel tehát csak ott vezették be alternatív jelleggel a módosításokat, ahol azt az igazgató kifejezetten szorgalmazta. A szaktárca illetékese ezzel kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy nem haladékról van szó, hanem lépcsőzetes bevezetésről. Éppen arra tekintettel, hogy a reform egyes lépései előre láthatóak legyenek, s jusson idő a felkészülésre. „Nálunk úgy döntött az igazgató – mondja a vidéki tanárnő -, vár egy évet, hátha történik addig valami.” Pedagógusként nehezen viseli, hogy párévenként a politikusok „újra írják” a közoktatási követelményrendszert, s egyiknek sem hagynak kifutási időt, hogy világossá váljék, jó-e az irány. „A Horn-kormány idején kitalálták a Nemzeti Alap Tantervet. Éppen csak elkezdték bevezetni, amikor jött az Orbán-kabinet, s keresztülhúzta az egészet. Kerettanterv kell! – hangoztatták az Orbán éra oktatáspolitikusai. Most pedig rettegünk, hogy mit talál ki a jelenlegi vezetés, mert a szerint kell az iskola pedagógiai programját átírni. Úgy látszik erre még nem jutott idő, de ami késik, nem múlik” – jegyzi meg ironikusan a tanárnő.

SZÓSZÉKI KRITIKA. A Figyelő úgy értesült, hogy az új közoktatási törvény a templomi szószéken is „terítékre került”, papok és lelkészek helytelenítik azt a passzust, amely szerint a pedagógus a szülőt csak tanítványa hozzájárulásával értesítheti arról, hogy a gyermek drogozik. „Igen, a módosításnak ez a legtöbbet citált és vitatott passzusa, s elég sajnálatos, hogy a változásokból csak ennyi ment át a köztudatba” – fogalmaz egy budapesti tanárnő, aki azért nem engedi a nevét leírni, mert szerinte bárhogyan is nyilatkozik az ember a témában, politikai támadást zúdít a nyakába. „Pedig az új stratégia nem rossz, úgymond, gyerekbarát” – mondja. A diákok készségeinek fejlesztését célozza, továbbá azt, hogy megemelt óraszámban tanuljanak számítógépes ismeretet és idegen nyelvet, hiszen ez az unióban való boldogulás záloga. A kritikus hangok szerint azonban néhány paragrafus átfogalmazásával aligha érhető el az áhított cél, nevezetesen az, hogy az uniós generáció valóban hasznosítható tudással kerüljön ki az iskolapadból. A Magyar Bálint-féle módosítás például az eddigi 16 évről 18 évre emelte fel generálisan a tanköteles kort, hogy iskolarendszerű képzésben részesüljön az is, aki nem tudta 14 éves koráig befejezni az általános iskolát. „Belegondolt-e az oktatási tárca vezetője abba, miként hat szakmailag és morálisan egy általános iskola felső tagozatos osztályára, ha a 12, 13, 14 éves gyerekek között 17-18 évesek ülnek majd, s nem a ťzsenijükŤ miatt?” – kérdezi egy ugyancsak neve elhallgatását kérő miskolci tanárnő. Véleménye szerint azoknak, akik 16 éves korukig nem tudták elvégezni az általános iskolát, valószínűleg az azt követő két évben sem sikerül majd, ellenben szétzilálják az órákat. „A gyerekek leterheltségének csökkentése is visszájára sül el” – fogalmaz a dél-baranyai tanárnő. Ha ugyanis kevesebb óraszámban tanulja valaki azt a tárgyat, amelyből később felvételiznie kell, akkor majd magántanárhoz jár délután. De hogy ne csak a szociálliberális kormányokat érje kritika, az előző négy évből is hoz negatív példát a magyar-történelem szakos pedagógus. „Óriási tévedés volt a kerettanterv, a legtöbb általános iskolában ugyanis az előírt eredeti tantervet is nehezen teljesítik, nemhogy a megtanítandó anyagot tovább növeljék. (A kerettanterv arra hatalmazta fel a pedagógusokat, hogy felsőbb évfolyamok ismeretanyagával kibővítsék az adott évfolyam tananyagát. Erre azonban csak az elitiskolák voltak képesek.)

ÖNMÉRSÉKLET. Szakértők szerint a mindenkori kormányok közoktatási törvénymódosításai iskolapéldái annak, miként lehet egy rendszert szétzilálni. Úgy vélik, nem kizárólag az oktatási törvényen kell számon kérni az oktatásügy minden hibáját, a gyerekek túlterheltségét, a pedagógusok nehéz körülményeit, a tananyag korszerűtlenségét. Sokkal inkább arra lenne szükség, hogy a kormányra kerülő politikai pártok önmérsékletet tanúsítsanak. A rendszerben ugyanis „kering annyi pénz”, hogy a szükséges strukturális változásokat végrehajtsák, csak nem lenne szabad négyévenként egymással gyökeresen ellentétes koncepcióval előállni. A kétévente „megújuló” pedagógiai programok használhatatlan aktakupacként hevernek az igazgatók asztalain, és a hajdan elszánt reformpedagógusokat is elgondolkodásra késztetik: ki tudja, mi lesz két év múlva. „Ne nagyon változtassunk azon, ami bevált” – vélik.

Vagyis az a képtelen helyzet áll elő, hogy a permanens reformok konzerválják a leginkább az agyonszidott poroszos magyar oktatási szisztémát. „A tárca jó szándéka nem kérdéses, de a mostani törvénymódosítás nem oda vezet, ahová ők gondolják”- fogalmazza meg kritikáját a Figyelőnek Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke (a PDSZ egyébként néhány passzus miatt az Alkotmánybírósághoz fordult). Szerinte a módosítások egymás ellen hatnak majd. Az, hogy a tanár titoktartásra kötelezett a szülőkkel szemben, nem bizalmat szül majd tanár és diák között, hanem bizalmatlanságot a pedagógus és a szülő között. Az, hogy a szülő beleszólhat majd abba, ismételjen-e évet alsó tagozatos gyereke, nem együttműködést eredményez a felek között, hanem szembenállást vált ki.

Kerpen Gábor állítja: miközben világos a minisztérium abbéli szándéka, hogy rugalmasabb, variálhatóbb tudással rendelkező, a munkaerőpiac igényeihez alkalmazkodni tudó felnőttek kerüljenek ki az iskolapadból, ehhez sem a forrásokat nem biztosítja, sem a pedagógusok képzési feltételeit nem teremti meg. A várható következmény: a gyerekek túlterheltsége elleni küzdelem jegyében csökken az általános tudásszint. Sipos János, az Oktatási Minisztérium helyettes államtitkára arra hívja fel a figyelmet, hogy a módosítások fokozatosan lépnek életbe, tehát lesz idő a feltételek megteremtésére. Arra a kérdésre, vajon van-e értelme a hátrányos megkülönböztetéssel és a tanárok titoktartásával a közoktatási törvényben foglalkozni, Sipos válasza határozott „igen”. Meggyőződése, hogy a hátrányos megkülönböztetés és a gyermekekkel kapcsolatos bizalmas információ kiszolgáltatása ellen a közoktatási törvényben is állást kell foglalni.

VIRTUÁLIS VILÁG. A Figyelő által megszólaltatott pedagógusok nem foglalkoznak a politikai csörtékkel, számukra minden módosítás úgy értelmezendő, hogy hamarosan újra át kell dolgozniuk a pedagógiai programot. A titoktartásra vonatkozó passzust sokan kifejezetten méltányosnak tartják, mert szerintük korántsem a szülők ellen irányul.

Elgondolkoztató azonban annak a tanárnak a véleménye, aki szerint észre kellene venni, hogy a gyerekeknek nem a multimédia a virtuális világ, hiszen abban élnek. „Számukra az iskola képviseli a fikciót. Sehol máshol nem találkoznak ugyanis azokkal a dolgokkal, amelyekkel az iskola falain belül traktálják őket. Azon a módon, ahogy eddig tettük, már alig-alig tudunk információt eljuttatni hozzájuk.”